Blog a 99%-nak

Gyurcsány Ferenc, aki ott sem volt

Ez a cikk több mint 4 éves.

Gyurcsány Ferenc ízlésesnek aligha mondható sorokkal emlékezett meg Heller Ágnes, Rajk László és Konrád György haláláról.

„Heller, Rajk, Konrád halála, a megrendítő emlékezés visszahozta a nyolcvanas évek hangulatát, a rendszerváltozás előkészítésének éveit, küzdelmeit.

Én a demokratikus ellenzék létezéséről akkor szinte semmit nem tudtam. A szocializmus megreformálásában hittem a rendszer lázadózó egyetemistájaként. „

Írja ezen sorokat a DK elnöke, egykori KISZ-titkár Facebook-posztjában, aki nemcsak hogy valójában tudott a demokratikus ellenzék létezéséről, de akkoriban minden nyíltan gátlástalan és alattomos eszközt is bevetett, hogy többek között a független békemozgalmat és a pécsi Dialógus ellenállását ellehetetlenítse.

Bilecz Endre visszaemlékezése szerint Gyurcsány a tanárképző kar KISZ-titkáraként még többet vállalt magára, mint elvtársai, hiszen amellett, hogy szorgalmasan tépkedte a békemozgalom plakátjait, egyenesen megakadályozta a rendezvényeiket és az írás szerint zaklatta, provokálta az ellenálló mozgalom tagjait esténként a kollégiumi szobájukban.

Ungváry Krisztián történész által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint annyiban különbözött Gyurcsány akkori elvtársaitól, hogy próbálta magát a Dialógus mozgalom előtt progresszívnak beállítani és úgy tenni, mintha a rendszer rajta keresztül nyitott lenne a párbeszédre, azonban nem csak a rendezvényeiket lehetetlenítette el, de egyszer sem állt diáktársai mellé, amikor azokat a rendőrök vegzálni kezdték.

Ezen felül pedig jóváhagyta azokat a KISZ-jellemzéseket is, amelyek több diák munkalehetőségeit vették el, akik így maximum szülőfalujukban vállalhattak munkát.

Heindl Péter írása is alátámasztja Gyurcsány áldásos működését Pécsen,ahonnan aztán a KISZ-titkár számára egyenes út vezetett a KISZ Központi Bizottsága Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöki székébe. A visszaemlékezés szerint Gyurcsánynak a rendszerváltáshoz túl sok köze ezután nem is volt és akkoriban ki is szállt a politikából.

Az, amit Gyurcsány Ferenc Facebook-posztjában leírt, a fentiek tükrében nem csak egy jó szándékú ferdítés a halottak iránti tiszteletből, de egyenesen hazugság az akkoriban betöltött politikai szerepéről.
Habár a nemrégiben lezárult nagyívű életutak meglehetősen különböző irányúak voltak, egy közös dolog egészen biztosan volt bennük: Heller, Rajk és Konrád világ életükben az olyan alakok ellen küzdöttek, mint Gyurcsány, aki most éppen hazugságaival gyalázza meg az elhunytak emlékét.