Blog a 99%-nak

Kilépés az eurozónából

A cikk a Balra át! korábbi oldalán jelent meg. Áthoztuk ide, hogy itt is elérhető legyen.

A nemrégiben megválasztott euroszkeptikus olasz kormány válaszút előtt áll. Maradjanak, vagy kilépjenek az eurozónából? A válasz nem egyszerű, viszont annál több tanulságot tartogat az eurozóna és általában az európai politika működéséről. Az eurozóna és reformja, európai bankrendszer és harc az európai politikai-gazdasági útvesztőben.

A cikk eredetileg a politico.eu európai politikai és gazdasági hírportálon jelent meg, szerzője Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász.

Bár Olaszország új vezetése elkötelezte magát az eurozónában való maradás mellett, egyáltalán nem elégedettek annak működésével és változást sürgetnek. Részrehajlás nélkül kijelenthetjük, hogy az új olasz kormánynak igaza van, az eurozóna komoly reformra szorul. Az alapvető probléma az eurozónával, hogy két kulcsfontosságú monetáris politikai eszköztől fosztja meg a tagállamokat: a valutaárfolyamok szabályozásától és a jegybanki alapkamat meghatározásától. Valódi megoldások helyett pedig szigorúan szabályozták a tagállamok adósságkezelését és államháztartási hiányát.

Ennek eredménye lassú növekedés, elhúzódó kilábalás a válságból, magas munkanélküliség lett, különösen az eurozóna gazdaságilag gyengébb tagállamaiban. Az euró jólét helyett gazdasági nehézségeket okozott, felzárkózás helyett pedig növelte a különbségeket az eurozónán belül, különösen a hitelező és hitelfelvevő országok között.

A migrációs válság pedig további terhet helyezett ezen országokra (Olaszország, Görögország), hiszen ők fogadják kontinensre érkező embertömeg nagy részét.

Német ellenállás

A megoldás ismert. Az akadály: Németország.

Az eurozónának bankunióra van szüksége a pozitív változáshoz, Berlin azonban útját állja az ehhez vezető egyik kulcsreformnak, a közös betétbiztosításnak, mely csökkentené a tőkekiáramlást a gyengébb tagállamokból. A tőkekiáramlás fontos eleme a krízis elmélyülésének a problémás eurozóna országokban (Olaszország, Görögország).

Németország belföldi gazdaságpolitikája pedig tovább súlyosbítja az eurozóna problémáit. Az eurozóna tagállamai nem tudják a szabályozni a valutaárfolyamokat (pl. pénzkibocsátással), hiszen csak egy pénznem van, az euró, melyet az Európai Központi Bank szabályoz. A tőkekiáramlást az országonkénti árfolyam szabályozással kordában lehetne tartani, a hitelfelvevő államok azonban jelenleg nem tudják megakadályozni a tőkekiáramlást. Enyhülne a nyomás ezeken az országokon akkor is, ha Németország expanzívabb költségvetési- és bérpolitikát folytatna.

Giuseppe Conte és Angela Merkel

Ha Németország nem hajlandó alapvető reformok támogatására a monetáris unió fejlesztése érdekében, akkor választhatnák a második legjobb megoldást: az eurozóna elhagyását. Soros György híres kijelentése szerint Németországnak vagy vezetnie kell az eurozónát, vagy elhagyni azt. Ha Németország (és más északi eurozóna tagállamok) kilépne a monetáris unióból az euro leértékelődhetne és a déli államok exportképessége erősödne. Az egyenlőtlenség egyik fő oka egy csapásra eltűnne. Ezzel párhuzamosan elindulhatna az új német valuta erősödése, mely Németország kimagaslóan pozitív kereskedelmi mérlegének csökkentésének irányába hatna. Ez utóbbi a világgazdaság egyik legsúlyosabb destabilizációs hatása (és a fő ok, amiért Németország nem hajlandó a reformokra).

Mi értelme a kilépésnek?

Németország természetesen se kilépni, se változtatni nem akar, így egy borzasztóan igazságtalan döntésre kényszeríti Olaszországot és Görögországot: eurozóna tagság, vagy gazdasági növekedés és fejlődés.

Görögország tapasztalatlan kormánya az eurozóna tagság mellett döntött. Az eredmény magáért beszél: 2015-ben a válság előtti szint 75%-án állt a görög gazdaság, és azóta is alig történt elmozdulás.

Olaszország még dönthet másként. A nehézség egy olyan kilépési megoldás kidolgozása, amely minimalizálja a gazdasági és politikai költségeket. Mélyreható reformok hiányában az eurozóna elhagyásának előnyei azonban egyértelműek. A létrejövő leértékelődő olasz valuta erősítené az olasz exportot. A fogyasztók előnyben részesítenék a hazai termékeket a dráguló importtal szemben. A turizmus is fellendülne. Ez növekvő belföldi keresletet eredményezne, ami segítené az olasz vállalatokat, növekednének az adóbevételek és csökkenne a jelenlegi magas munkanélküliség is (11,2% és 33,1% a fiatalok körében).

Olaszország problémaira azonban az eurozónából való távozás csak részleges megoldás. A korrupt haszonlesők által vezetett kormányok (például Donald Trump, vagy a Silvio Berlusconi korábbi olasz kormányfő) nem értik a hosszútávon fenntartható növekedés alapjait és az általuk teremtett politikai környezet nem teszi lehetővé megfelelő gazdasági fejlődést.

A kereskedelmi és migrációs intézkedések potenciális előnyt jelentenek Olaszországnak, ám mint minden intézkedésnek, ezeknek is vannak vesztesei. Az eurozónával járó költségvetési korlátok pedig lehetetlenné teszik a vesztes társadalmi csoportok megvédését. Egy eurozónán kívüli Olaszország egy igazságosabb társadalmat hozhatna létre, melyben a nemzetközi intézkedések előnyeiből többen részesednének, míg azok hátrányait hatékonyabban mérsékelhetné.

Kilépni, de hogyan?

A kilépéshez elengedhetetlen lesz az olasz adósságállomány nagymértékű átstruktúrálása, megkülönböztetett figyelmet szentelve a belföldi (olasz) pénzintézeteknek. Jelenleg az adósságállomány nagy része euróban denominált, melynek terhei egy kilépés esetén óriásira növekednének.

Gazdasági szempontból a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, hogy az olasz adósságot (vállalati, lakossági és kormányzati egyaránt) redenominálják az új lírában. Ez azonban valószínűleg jogilag nem lehetséges ilyen egyszerűen az EU-s törvények miatt. Némileg kifinomultabb megoldásként felmerülhet egy új csődtörvény elfogadása, amely könnyű és gyors átstruktúrálást tesz lehetővé bárkinek, akinek gazdasági problémát jelent az új valuta. A csődtörvények nemzeti hatáskörben vannak, így ezzel talán megkerülhetőek az EU-s jogi akadályok.

Sőt, Olaszországnak igazából be sem kell jelentenie hivatalosan az eurozónából való távozást. Ehelyett akár kibocsáthatnak speciális államkötvényeket, melyeket elfogadnának bármilyen euro hitel ellenértékeként. E kötvények értékének csökkenése egyenértékű lenne a hagyományos valutaárfolyam leértékelődéssel. Ez monetáris politikai mozgásteret is nyitna Olaszországnak: az olasz jegybank intézkedései határoznák meg e kötvények értékét.

Jöhet a felháborodás

Ez utóbbi természetesen óriási felháborodást váltana ki a többi eurozóna tagállamból. Egy párhuzamos fizetőeszköz bevezetése bizonyosan szabályellenes az eurozónában, akkor is, ha közvetett módon vezetnék be (államkötvények formájában). Nem mellékesen teljesen szembemenne az eurozóna szellemiségével is. Ez esetben a többi tagállam dönthet úgy, hogy kizárják Olaszországot az eurozónából.

Róma így arra apellálhatna, hogy a többi eurozóna tagállam nem merne megkockáztatni egy ilyen durva lépést. A monetáris unió egyik legnagyobb gazdaságának kizárása az eurozóna kudarcát mindennél fényesebben bizonyítaná. Ez pedig súlyos következményekkel járna minden tagállamnak. Ha nem merik kizárni Olaszországot, akkor Róma győzött, hiszen tagja maradhatna az eurozónának, de a kötvényeivel mégis kiharcolta az áhított leértékelődést.

Ha Olaszország „elveszíti” a játszmát és tényleg kizárják az eurozónából, akkor a politikai felelősség Németországé (és a többi eurozóna tagállamé) lenne.

Görögország feladta a harcot, és hagyta, hogy megfojtsa az Európai Központi Bank. Nem lett volna muszáj így tennie: Athén elkezdte kiépíteni az infrastruktúrát, ami az eurozónából való kilépést segítette volna (egy elektronikus fizetési rendszer az új drachmához).

Az elmúlt évek technológiai fejlődése még reálisabb lehetőséggé tette egy tisztán elektronikus fizetőeszköz bevezetését. Ez esetben még az új pénz nyomtatásával járó nehézségeket sem kellene viselni.

Jelenleg az eurozóna túlságosan diverz, túl sok a különbség a tagállamok között, így közgazdász szemmel igen távol áll egy ideális monetáris uniótól. A fent bemutatott, Németország által megvétózott intézményi változások nélkül az eurozóna nem tud megfelelően működni.

Egy csak a déli államok résztelével létrejövő monetáris unió sokkal működésképesebb lenne, bár igen nehezen lehetne megvalósítani egy összehangolt kilépést. Emellett azért az is valószínű, hogy Olaszországot később mások is követnék a kilépők sorában.

Költségek és előnyök

Természetesen nem szabad lebecsülni a szóban forgó jelentős mértékű leértékelődéssel járó költségeket és hátrányokat. A valutaárfolyamok változása minden kereskedelmileg nyitott gazdaságban kulcskérdés, melynek közvetlen hatása van minden termék és szolgáltatás árára. Sok vállalat csődbe fog menni, és a lakosság jelentős részének pedig csökkeni fog a reáljövedelme.

Emellett azonban az is fontos, hogy vegyük figyelembe Olaszország jelenlegi gyengélkedésének költségeit is. Ha Olaszország az euró bevezetése óta eltelt 20 évben az eurozóna átlagos növekedési ütemét tudta volna hozni, akkor a GDP-je 18%-al lenne magasabb, mint most.

A hosszútávon fennálló magas munkanélküliségnek is hatalmas költségei vannak. A 20-as, 30-as fiataloknak már rég munkahelyi képzéseken kéne fejleszteniük szaktudásukat, ehelyett otthon kell ülniük, és várniuk az oly ritka munkalehetőségre. A helyzetükért pedig sokan a gazdasági-politikai elitet és az intézményrendszer működését okolják. Ennek eredményeként jelentős humántőke felhalmozódás esik ki a gazdaságból, ami a termelékenység növekedését még hosszú évekig gátolni fogja.

Egy ideális világban Olaszországnak nem kéne kilépnie az eurozónából. A monetáris unió értelmes reformjával Európa jobban meg tudná védeni a migráció és a kereskedelem által hátrányosan érintett társadalmi csoportokat. Reform hiányában azonban Olaszországnak (és a többi hasonló helyzetben lévő államnak) mérlegelnie kell. Igenis van alternatívája a gazdaság stagnálásának és ki tudnak lépni az eurozónából, méghozzá valószínűleg pozitív végkimenetellel.

Ha az új olasz kormány képes lesz a kilépés sikeres levezénylésére, akkor Olaszország sokkal jobb helyzetbe kerül, ahogy Európa többi állama is.

Címlapkép:
Olvass tovább!