A balkáni országokat befolyásolhatják leginkább az álhírek — derül ki a szófiai Nyílt Társadalom Alapítvány 2018-as hírfogyasztási szokásokat és médiaműveltséget vizsgáló Media Literacy Indexből.

A kutatás két éven keresztül 35 európai országban vizsgálta a sajtószabadság állapotát, az oktatás színvonalát, képzettséget, valamint a személyes kapcsolatokba vetett bizalmat társadalmanként, így végül a dezinformációval szembeni sérülékenységet. Fontos azonban tisztázni, hogy a dezinformáció és az álhír nem ugyanaz, bár szorosan összefüggenek. Minden álhír dezinformáció, de nem minden dezinformáció álhír.
A kutatás mérte továbbá az adott országok médiumainak hajlandóságát az igazságon túli, objektív körülményektől független post-truth működésre.

Marin Lessenski, a kutatás vezetője szerint nem tudjuk pontosan, hogy a sajtószabadság és az adott társadalom képzettségi szintje és műveltsége között milyen irányú a kapcsolat, de ez a kapcsolat egyértelműen létezik. Azt feltételezik, hogy amennyiben bármelyik előbbi tényező állapota megromlik, a másik követni fogja azt.

Krekó Péter szociálpszichológus szerint „a kutatások azt mutatják, hogy a dezinformáció és az álhír terjedéséhez a kedvező környezetet elsősorban a torz nyilvánosságviszonyok, az erős társadalmi feszültségek, a társadalmi, politikai, vallási, etnikai ellentétek, azaz általában az erős polarizáció és elfogultság teremtik meg. Fontos ugyanakkor a kritikai képességek szerepe is, amiben az oktatás szerepe lényeges: az analitikus gondolkodás erősítése kísérletek szerint felvértezheti az embereket az álhírekkel, összeesküvésekkel szemben.”

Ezt igazolni látszik, hogy az északi államok — köztük Dánia, Finnország és Svédország — bizonyultak a legkevésbé befolyásolhatónak, köszönhetően a rendkívül magas oktatási színvonalnak és a sajtószabadság kiemelkedő állapotának.
Közép-Európa északi és nyugati része sem szégyenkezhet a felmérés összesített rangsorában, Belgium, Németország, az Egyesült Királyság illetve Ausztria is szép eredményeket ért el.
Nem mondható ez el azonban a balkáni országokról, ahol egyértelműen a legrosszabb eredmények születtek.

Krekó szerint „nem meglepő, hogy a kutatás a Nyugat- Balkánon mutatta ki a legerősebb sérülékenységet a dezinformációval szemben, hiszen ebben a régióban egyszerre adottak a nem kellően plurális médiaviszonyok, a mély, történelmileg beágyazott etnikai konfliktusok, és az ezen problémákra részben ráerősítő, tehát az etnikai identitástudatot tüzelő állami politika és az oktatási rendszer. A délszláv háborúk időbeli, és Oroszország, illetve Törökország térbeli közelsége is fontos, akik maguk is fontos szereplők a régió álhírpiacán.”

Magyarország azonban a rangsor 26. helyén közelebb áll Albániához és Törökországhoz, mint az élmezőnyhöz. Lengyelország és Csehország is előttünk végzett, így saját régiónkhoz képest is alulteljesítettünk. A kétéves kutatás lehetőséget adott a vizsgált területek javulásának, illetve romlásának a mérésére is 2016 és 2018 között, Magyarország az utóbbi két évben jelentősen sokat romlott mind a sajtószabadság, mind a dezinformálhatóság szempontjából.

„Magyarország rossz pozícióját a felmérésben elsősorban a sajtószabadsággal kapcsolatos rossz eredmények, illetve az oktatási teljesítménymérések romló eredményei (PISA-pontszámok) magyarázzák. Ehhez azonban általánosságban hozzá lehet tenni, hogy az egyre erősödő politikai megosztottság tovább erősíti a dezinformálhatóságot, a külön megismerési univerzumban élő információs „törzsek” kialakulását. Ez a folyamat nálunk tehát nem egyoldalú, de politikailag nem is szimmetrikus: a kormány elképesztő erőforrásokat fordít az álhírek terjesztésére. Gyakorlatilag nincs még egy olyan uniós ország, ahol az álhír és az összeesküvés-elmélet olyan szinten vált volna a mainstreammé a politikában és a médiában, mint éppen Magyarországon. Ebben szerepe van Oroszországnak is, mely világnézetet, inspirációt, témát , történeteket és (információs) forrásokat biztosít az álhírek és az összeesküvések gyártásához.” — magyarázta a szociálpszichológus

A posztmodern politikai kultúra és kritikátlan hírfogyasztási szokások világában azonban léteznek egyéni megoldási kísérletek is a nagyívű és átfogó intézményi reformok követelésén túl.
A BBC év elején közzétett éves munkatervében például szerepel egy projekt, amelynek keretében a brit közmédia munkatársai látogatnak el iskolákba és analitikus olvasásra, illetve tudatos médiafogyasztásra tanítják a fiatalokat.
A program előnye — azon felül, hogy a közösségi média használatába szocializálódott fiatalok idővel képesek lesznek az álhíreket szűrni — , hogy az újságírók társadalmi megbecsülését és hitelét is javíthatja. Hiszen sok esetben éppen az olyan független hatalmi ágakba vetett bizalom meggyengülése okozza a szkepszist és aztán az összeesküvés-elméletek gyártását, mint a közmédia. Az adott intézményekbe vetett közbizalom elvesztése pedig a legtermékenyebb talaj a konteóknak.

Krekó Péter szerint ugyanis a széles körű, kritikátlanná váló szkepszis ugyanúgy manipulációra ad lehetőséget, mint a vakhit. A magukat beavatottnak érző hírfogyasztók, akik a„titkolt hírekbe”, az „elhallgatott igazságba”, a „színfalak mögötti valóságba” nyerhetnek betekintést a kétes eredetű konspirációs „hírek” által, sokkal inkább irányíthatóvá válnak, mint azok, akik elhiszik a „hivatalos” közléseket, a tudomány és a hagyományos média állításait.
Bár előszeretettel bélyegezzük a teóriák kiötlőit és hívőit hiszékenynek, ők rendszerint azzal védekeznek, hogy éppen a kézenfekvő, mainstream, hivatalos magyarázattal szemben alakítanak ki vagy fogadnak el elutasított magyarázatokat. Akik hisznek ezekben az elméletekben, azok magukat kritikusabb gondolkodásúnak tartják, és nem a legnagyobb blődséget is elfogadó „birkanyáj” részének.
Az összeesküvés-elméletek és álhírek elfogadása mögött van egy ilyen „kritikai” attitűd: tudatosan a dolgok mögé nézni és a triviális felszínt megkapargatni. A fő probléma manapság nem feltétlenül a kritikai gondolkodás teljes hiánya: sokkal inkább a hivatalos forrásokkal szembeni túlzott kritikai gondolkodás. Éppen ezért, a kritikai gondolkodás fejlesztése csak szelektív és átgondolt lehet.

De Franciaországban is felvették a harcot a kamuhírekkel, a tényközlést érintő jogszabályok szigorításán túl egyenesen közszolgálatnak minősítették a „fact-check” gyakorlatot, amely keretében állami forrásból ellenőrizhetik francia szerkesztőségek publikált anyagok hitelességét és igazságtartalmát.

Az amerikai Harvard Egyetem pedig készített egy listát arról, hogyan védhetjük ki a kamuhíreket:
1. Győződj meg a szerző, illetve az oldal hitelességéről
2. Figyelj a minőségre és az időszerűségre, aktualitásra
3. Ellenőrizd a forrásokat és a hivatkozásokat
4. Kérdezd a szakértőket: Fact-check.org, Átlátszó blog