A szakszervezetek évtizedes hanyatláson vannak túl. Befolyásuk mind a munkát szabályozó törvényekre, mind az egyéb munkásokat érintő témákra töredéke annak, mint ami valaha volt. Amikor az amerikai Egyesült Autóipari Munkások szakszervezet a hetvenes években évről évre közelebb került a szakmában a négynapos munkahét eléréséhez, nem gondoltak rá, hogy évtizedekkel később nem csak hogy előrébb nem lesznek céljaik elérésében, de a látótávolságból is el fogják veszíteni azt.

Ma a szakszervezetek gyengébbek, mint az elmúlt fél évszázadban bármikor. Néhány kezdeményezés azonban rámutat a lehetőségre, hogy a munkásszervezetek elkezdhetik használni az eszközt, ami a bukásukat okozta.

November 15-én jelent meg a brit The Economist nevű gazdasági folyóiratban egy, a témát taglaló cikk. Az írás a német Jörg Sprave nevű bloggerrel kezdi, aki „The Slingshot Channel” néven futtat csatornát gumihajtású fegyverekről (pl. csúzlikról). Ugyanő alapította a The YouTubers Union nevű Facebook-csoportot, amelynek 16.000-nél több tagja van, nagyrészt hasonló youtuberek. A márciusban létrehozott csoport célja a videószolgáltatóra való nyomásgyakorlás, miután az leállította a reklámok futtatását sok amatőr vlogger csatornáján. Ezzel a lépéssel Sprave havi bevételét is sikerült 6500 dollárról 1500 dollárra csökkenteni.

Spravot könnyű különcként elkönyvelni és ennek megfelelően semmibe venni. Elég valószínűtlen, hogy bármikor is mérhető hatást tud kifejteni a YouTube-ra. „Szakszervezet”-éhez való csatlakozás egy Facebook-csoportba való belépést jelent, melyet bárki megtehet. A célja pedig, hogy a felhasználási feltételek romlása esetén minél több tartalmat szedessen le a YouTube-ról követőivel, irreálisnak tűnik. Mégis, a YouTubers Union határozottan bizonyítja, hogy új fajta, a szakszervezetek feladatait ellátó csoportosulások is kialakulhatnak az új évezred technológiáinak segítségével. A munkás érdekképviseletek évtizedes hanyatlása pontosan a technológiai fejlődésre vezethető vissza. Most azonban mintha megcsillanna a remény, hogy a szociális média és a mesterséges intelligencia segítségével a munkás érdekképviseletek valahogy magukra találnak.

A szakszervezetek alkonya

A munkás önszerveződések újra-felvirágzása ma valószínűtlennek tűnik. A XIX. század előtt szinte sehol nem léteztek szakszervezetek, azonban az iparosodás és a városok kialakulása összehozta a munkásokat, új társadalmi osztályt létrehozva. Ez megadta mind a lehetőséget, mind az okot az önszerveződésre – méltányos fizetéseket és emberi munkafeltételeket követeltek. Az Egyesült Államokban 1915-re a munkavállalók 10%-a volt szakszervezeti tag, 1950-ben már 30%. Az OECD államokban ma ez az arány 18%, egy igen alacsony érték az 1980-as 50%-kal összehasonlítva.

Sok magyarázat van a szakszervezetek tündöklésére és bukására. Egyesek az őket korlátozó törvényekkel magyarázzák a változásokat: míg a huszadik század végéig egyre megengedőbb törvények születtek a munkásosztálybeli szavazók megnyerése érdekében, addig a nyolcvanas évektől (elsősorban Margaret Thatcher és Ronald Reagan nevével fémjelezve) sok országban kormányzati harc indult a sztrájkok és a fizetés-követelések ellen, melyek súlyos munkajogi korlátozásokat eredményeztek.

Ez a magyarázat azonban nem állja meg a helyét. A szakszervezetek valójában évtizedekkel azután váltak befolyásossá és naggyá, miután dekriminalizálták őket. Aztán később jóval azelőtt hanyatlásnak indultak, minthogy a 80-as években korlátozni kezdték a tevékenységüket.

Egy másik elmélet szerint az osztályöntudat virágzása és elhalványulása, ami a szakszervezetek sikeréhez és bukásához vezetett. Ezt támasztja alá a tény, hogy ma az állam már átvette a szakszervezetek legtöbb feladatát: a fejlett országok nagy részében van minimálbér, szülési szabadság csakúgy, mint táppénz.

Mégis, a szakszervezeti tagok számának növekedése majd csökkenése annyira hasonló pályát futott be az iparosodott államok egész sorában, hogy a technológiai fejlődés tűnik a legvalószínűbb magyarázatnak a folyamatra. Ez, a technológiai fejlődés változtatta meg a foglalkoztatást a XIX. század közepén is. Azelőtt a munkások nagy része otthon dolgozott egyedül, s emiatt riválisa volt minden hasonló szakmát űzőnek, így a szerveződésnek se volt értelme. Azonban ahogy ezek az emberek közvetlenül kezdtek el dolgozni a gyárakban és a bányákban, azonnal világos lett, hogy kik a kizsákmányolók és kik a kizsákmányoltak.

A termelés új eszközei

A második ipari forradalomban hirtelen óriási jelentősége lett egy-egy kulcsfontosságú bányának vagy gyárnak. A tőkések addig elképzelhetetlen összegeket fektettek bányákba és a vasúthálózatok kiépítésébe. És ahogy a lekötött tőke mennyisége nőtt, úgy nőtt az azt működtető munkások fontossága is. A munka leállása egy-egy termelési egységben az egész gazdaságra kihatással volt, s a foglalkoztatottak gyorsan felismerték a tárgyalási pozíciójuk javulását.

Az elmúlt harminc évben azonban pontosan ennek az ellentéte történt. Az információ megszerzésének és feldolgozásának ára drasztikusan csökkent. A tőkeintenzív iparágak, mint a bányászat és a nehézipar, melyek egykor az unionizáció kiindulópontjai voltak, folyamatosan veszítenek jelentőségükből. Helyettük a szolgáltatási szektor tör előre, amely határozottan kevésbé alkalmas szakszervezetek alakítására. Call-centereket könnyebb három országgal arrébb költöztetni, mint hajógyárakat. Azok a munkavállalók, akik örülnek, hogy a munkájuk egyáltalán létezik, kevésbé fognak jobb körülményeket követelni.

Hogy a szakszervezetek megszűnése számos negatív következménnyel járt, tagadhatatlan. Hogy vannak-e ezzel szemben pozitív hatások, vita tárgya. A sztrájkokra pazarolt napok száma a fejlett világban drasztikusan csökkent, felpörgetve ezzel ezeket a gazdaságokat. A munkás érdekvédelem gyengülésével együtt pedig átjárhatóbbá vált a munkaerő-piac is, megkönnyítve ezzel a fiatalok, nők és kisebbségiek munkavállalását.

Még ha a szakszervezetek pozitív szerepe vita tárgyát is képzi, sok helyen, például az Egyesül Államokban, folyamatosan javul a megítélésük. A technológia pedig központi szerepet játszhat benne, hogy a sokszor nem közvetlenül együtt dolgozó munkavállalók megtalálják egymást és a közös érdekeiket.

A szociális média, a Facebook, a WhatsApp és sok más hasonló program is lehetőséget teremt csoportos beszélgetések indítására, melyek háromféleképpen is segíthetnek: információ szerzésében, munkások koordinációjában és a kampányok terjesztésében.

Csak példának okáért: bár az Uber-sofőrök egymástól függetlenül dolgoznak, sokuk részt vesz csoportos beszélgetésekben és aktív online fórumokon. A cég bevett gyakorlata, hogy új opciókat tesztel a sofőrök egy csoportján azon kívül, hogy őket tájékoztatná erről. Az online kommunikáció pedig eddig az egyetlen eszköz, amivel a munkavállalók ki tudják szűrni a rajtuk való kísérletezést.

Az összehangolt szerveződés logikája

Az önszerveződés online eszközök nélkül korántse lett volna annyira sikeres se a nyugat-virginiai tanársztrájk, se más, korábbi sztrájkok esetében. Nyugat-Virginiában a tanárok olyan zártkörű Facebook-csoportokat hoztak létre, amibe csak meghívott kollégáikat vették be. Az állam 35.000 tanárának 70%-a csatlakozott a csoportokhoz, ahol mind a követeléseiket meg tudták beszélni, mind tüntetéseket tudtak szervezni.

Ugyanez a sztájk a harmadik szempontból is jó példa: a Facebook-csoportok hashtagek és mémek gyárai lettek, ahol másodpercek alatt terjedtek el a meghatározó képek és videók. Hasonló történt a Starbucks esetében is, amikor a lánc megtiltotta baristáinak, hogy olyan ruhákat vegyenek fel, amelyekben láthatóak a tetoválásaik. A cég vezetése akkor lépett közbe, mikor a munkavállalók tömege töltött fel képeket tetoválásairól a közösségi médiába tiltakozásul.

Mégis, a Facebook-hoz és a WhatsApphoz hasonló felületeket nem tömegmozgalmakra találták ki. Ennek megfelelőnek nincsenek is felszerelve azokkal az eszközökkel, amelyek alkalmassá tennék őket mozgalmak szervezésére. A Whatsapp, amit az Uber sofőrjei is használnak, limitálja a csoportos beszélgetések méretét. Ugyanígy megvan a veszélye, hogy a csoportokba trollok és ellenérdekelt személyek kerülnek.

Ennek következtében az utóbbi időben aktivisták már megkezdték a direkt munkavállalóknak szánt platformok létrehozását. Amerikában ilyen a Coworker.org, ami a munkavállalók követeléseinek megfogalmazását segíti. A Starbucks munkavállalói ennek segítségével kényszerítették ki, hogy a cég megszüntesse az úgynevezett clopening gyakorlatát, amelynek során ugyanaz a munkavállaló zárja az üzletet késő este, majd nyitja másnap kora hajnalban.

A Coworker.org sokáig egyedüli példa volt. Az utóbbi évben azonban számos hasonló kezdeményezés indult nagyrészt hasonló célokkal, mint annak idején az igazi szakszervezetek. A WorkIT például egy, kifejezetten a Walmart alkalmazottainak kitalált program, melyben az alkalmazottak a jogaikról és a törvényben rögzített munkakörülményeikről kérdezhetnek önkénteseket, akik sokszor szintén Walmart alkalmazottak. Mások, például a brit IWGB szakszervezet pénzgyűjtésre használja az internetet: így finanszíroztak egy pert a Deliveroo nevű szállítmányozással foglalkozó cég ellen, ami többször megszegte a munkajogi előírásokat.

A munkásmozgalmak új esélye?

Bármennyire is biztató néhány új projekt, valószínűtlen, hogy a belátható jövőn belül átható eredményeket tudnak elérni. Ha az online munkavállalói platformok el is értek valamit, az információk korlátlan terjedése sokkal jelentékenyebb tényező. Több és jobb információ gyűjtése ahhoz vezethet, amit Fredrik Soderqvist, svéd szakszervezetis „megelőző szakszervezetiség”-nek nevez. Az ő egyesülete adatokat gyűjt nemcsak a munkaadóról és a munkavállalóról, de a piacról is. Ennek megfelelően tudják tanácsokkal ellátni a munkásokat azzal kapcsolatban, hogy mikor kérjenek fizetésemelést, illetve, hogy mikor van esély a menesztésükre a vállalat helyzetéből adódóan.

A méretadat erejére a legjobb példa talán a Mystro nevű app, mely utazási szolgáltatók (pl Lyft és Uber) sofőrjeinek lett megalkotva. Az alkalmazás lehetőséget ad a sofőrnek, hogy könnyen válthasson a különböző szolgáltatók között és információval látja el őket a jobb döntéshozatal érdekében.

Ma a szakszervezetek még mindig egyre gyengébbek. A tagok száma folyamatosan csökken. A történelem azonban azt mutatja, hogy munka és a tőke viszonya folyamatosan változik. Az elmúlt évtizedek nem kedveztek a munkának, nagyrészt a technológiai fejlődés miatt. Azonban pont ez a technológiai az, ami esélyt adhat a szerencse megfordulásának.

(Via Economist.com)