November 30-án, 94 évesen hunyt el a republikánus volt amerikai elnök, George H. W. Bush. Ironikus, hogy magyar idő szerint éppen az AIDS világnapján, de erről majd később.
Halálát a magyar sajtóban politikai oldaltól függetlenül egy hatalmas államférfi elvesztéseként értelmezik, aki egész életében Amerikát és a haza integritását szolgálta. Trumppal karöltve Barack Obama is úgy vélekedett munkásságáról, mintha az ékes bizonyítéka lenne annak, hogy a közszolgálat mennyire nemes kihívás, és hogy ennek Bush milyen nagy mértékben eleget tett.
A hazai sajtót is körbejáró illedelmes, de végtelenül hamis kísértésnek most nem is tennék eleget; akit az érdekel, hogy Bush mekkora hazafi, hidegháborús értelemben vett tisztességes konzervatív és külpolitikájában a liberális kánon szerint is sikeres államférfi volt, az olvassa el az Index, Schmidt Mária, vagy bármelyik prominens magyar médium összefoglalóját.
George H. W. Bush halálával én azonban nem szeretnék a hamis történelemnek áldozni egy újabb kedves, udvarias nekrológgal. Azoknak a tömegeknek viszont igen, akiknek haláláért a jobboldali politikus egyértelműen felelős; hol rasszista, homofób indíttatásból, hol pedig valószínűleg csak egy államférfitől és egy szuperhatalom elnökétől elvárható körültekintés hiányából fakadóan.
A rasszista George H. W. Bush
Bush politikai karrierjének kezdete a 60-as évek elejére datálható, miközben az USA fokozatosan belebonyolódik a Vietnámi Háborúba.
A megjelenő háborúellenes tömegmozgalmak az egyre elhúzódó és egyre több emberi életet követelő konfliktus miatt felélesztette az alulról szerveződő, egyenlőségpárti, pacifista kezdeményezéseket.
Ebből nőtt ki a feketék polgárjogi mozgalma, miközben a déli államokban még hivatalos volt a faji elkülönítés.
A sűrűsödő tüntetések, sztrájkok, az öntudatra ébredő, egyenlőségért harcoló tömegek jelentősen megváltoztatták a politikai klímát, a republikánus párt közepe ezért még jobbra tolódott, hogy hangosságban és radikalizmusban képes legyen felvenni a versenyt a befolyást szerző baloldali áramlatokkal.
Ebben az általános jobbra tolódott politikai klímában lett 1964-ben Bush Texas állam republikánus szenátorjelöltje. Hiába tekintett tehát magára – a 2. világháború után és a hidegháborús kontextusban – Amerika úgy, mintha a szabad világ legfőbb letéteményese és védelmezője lenne, az afro-amerikaiak teljeskörű jogfosztottsága tematizálta még mindig vastagon a 64-es választásokat is.
Kennedy már 1960-ban polgárjogi törvényt ígért a jogfosztottság felszámolásáért elnökjelöltként, azonban azt csak ’63-ra terjesztette a kongresszus elé.
Az erről szóló vitákban pedig Bush a polgárjogi törvény ellen foglalt állást.
Tette ezt ráadásul úgy, hogy a déli államokban már evidenciának minősült, hogy a Ku Klux Klánnal együttműködnek a feketék terrorizálásában a rendőrök, helyi hatóságok.
Bush aztán elbukott a texasi szenátorválasztáson, de várakozásainak és prominens elvtársainak köszönhetően a törvényjavaslatból kikerültek azok a választójogi előírások, melyek rögzítették volna a déli államokban a jogegyenlőség garanciáit.
A Willie Horton-ügy
„A legvégén már mindenki azon fog gondolkodni, hogy Willie Horton valójában Dukakis’ alelnök-jelöltje-e.” – Állította Lee Atwater, Bush kampánytanácsadója, akinek köszönhetően Willie Horton neve örökre összefonódott az 1988-as elnökválasztási kampánnyal.
Willie Hortont életfogytiglani börtönre ítélték, miután 19 késszúrással ölt meg brutálisan egy 17 éves benzinkúti eladót a massachusettsi Lawrenceben, azonban egy állami törvény lehetőséget adott arra, hogy az elítéltek hétvégenként hazamehessenek a későbbi reintegráció érdekében, amelyről Horton egy alkalommal nem tért vissza.
Egy évvel később nemi erőszakot, lopást követett el, majd elfogásakor kétszeres életfogytiglanra ítélték.
Horton szökésekor Michael Dukakis demokrata elnökjelölt és Massachusetts kormányzója volt. Bár ő maga is szigorítani szeretett volna a hétvégi kimenőket lehetővé tévő szabályozáson, illetve a gyilkosságért elítéltektől a jogot el is vonta volna, Bush mégis felhúzta a kampányát a Horton-ügyre, hiába törölte végül a hétvégi kimenőket engedélyező jogszabályt végül egészében Dukakis.
Willie Horton emellett komor arcú, nagydarab fekete volt. Az a fajta, aki elől készségesen átszaladsz az úttest másik oldalára, hogy még véletlenül se balhézhass vele össze, függetlenül attól, hogy egy rasszista white trash, vagy éppen egy ugyanannyira elnyomott kisebbséghez tartozó vagy-e; egyszerűen a kor és Amerika összes négerekkel szemben létező előítélete összpontosult benne.
Így Willie Hortont nem kellett frontálisan niggereznie Bushnak, csak előre megfontolt szándékkal, tudatosan épített rá egy rasszista kampányt, amelynek kimondott célja az volt, hogy Dukakist összemossák a republikánusok néger archetípus-képével, a gyilkos niggerrel, akin már az állam és az igazságszolgáltatás sem tud segíteni, akit a mi adóforintjainkból próbálunk megmenteni és aztán a társadalomból kiemelni is, szóval a puszta léte egyszerűen pénzügyi és morális teher az társadalom számára.
Remek reklámfilmet is lehetett gyártani belőle, amitől világossá válhatott a szavazók számára, hogy Bush támogatja a halálbüntetést a fehéreket megerőszakoló, gyilkoló négeregekkel szemben, Dukakis viszont még szabad hétvégéket is adna nekik (ami már az elkövetés idején sem volt tényszerűen igaz).
Roger Stone, republikánus lobbista, tanácsadó, – aki többek között Nixon, Reagan és még Donald Trump kampányában is dolgozott – közölte Atwaterrel, hogy a kampánnyal és a reklámfilmmel átléptek egy határt, pontosan tudták, hogy az menyire rasszista és mélységesen szégyellni fogják később. Stone-nak aztán később igaza lett,
Atwater a halálos ágyán kért bocsánatot, amiért a Hortonra épülő rasszista kampányt használta Dukakis ellen. Bushnak ez a bocsánatkérés azonban soha nem sikerült.
A háborús bűnös Bush
Az első Öbölháborút, ahogyan azt már Joshua Holland oknyomozó újságíró összefoglalta, Bush töménytelen mennyiségű háborús propagandával adta el a közvéleménynek.
Bush kezdésképp azt akarta elhitetni az amerikai közvéleménnyel, hogy Irak megtámadta Kuvaitot bármiféle provokáció, izgatás vagy figyelmeztetés nélkül. Amit azonban elfelejtett megemlíteni, hogy April Gaspie, iraki amerikai diplomata zöld utat adott Szaddám Huszeinnak egy héttel az invázió előtt, 1990 Júliusában, miszerint:” Mi nem foglalunk állást az arab-arab konfliktusokban, úgy, mint a határkonfliktusaitok Kuvaittal.”
Bush 1990 Augusztusában aztán amerikai egységeket állított hadrendbe az Öbölnél, elmondása szerint azzal a céllal, hogy Szaúd-Arábia kormánya megvédhesse a hazáját. Ezt alátámasztandó, hirtelen titkos műholdfelvételek láttak napvilágot, miszerint 250.000 iraki egység és 1500 tank állt fel a határnál, véletlenül éppen a legfontosabb amerikai olajellátó egységet fenyegetve. 
Amikor pedig Jean Heller, a St.Petersburg Times tudósítója megszerzett két szovjet műholdfelvételt ugyanarról az időpontról, egy darab iraki egységet nem látott azokon, csak a puszta sivatagot. Ezzel végül bizonyítást nyert, hogy a közvélemény tudatos félrevezetése az iraki sztorival csak ürügy volt arra, hogy Bush amerikai egységeket küldhessen.
Bush adminisztrációja alatt 90ezer tonna bombát dobtak Irakra és az elfoglalt Kuvaitra, melyek nagy része végződött rengeteg civil halálával. Bagdadban például csaknem 500 civil vesztette életét egy olyan kerületben, amiről a háborús bűn elkövetésekor már biztosan tudni lehetett, hogy civil védelmi óvóhely.
Barton Gellman, a Washington Post 1991-es tudósításában közli, hogy néhány célpont, különösen a háború vége felé szándékosan azért lett bombázva, hogy biztosítva legyen a háború utáni totális befolyásszerzés Irak felett, ezek a célpontok nem befolyásolták semmilyen mértékben a folyamatban lévő konfliktust. Az ötletgazdák célja, saját bevallásuk szerint is az volt, hogy végleg elpusztítsák, vagy olyan mértékben tegyék tönkre az infrastruktúrát, hogy azt később Bagdad ne tudja majd megjavítani külföldi támogatás nélkül. Emiatt lett a totális pusztítás áldozata rengeteg civil épület és a konfliktus szempontjából teljesen irreleváns létesítmények is.
Bush tehát szándékosan tette tönkre a civil infrastruktúrát, benne állampolgáraival, hogy ezzel befolyást szerezhessen Szaddám Husszein, de leginkább az olajmezőkben gazdag Kuvait felett. Mi ez, ha nem háborús bűn?
1992 Januárjára Bush Öböl-háborúja 13.000 civil áldozatot követelt a 158.000 iraki halála mellett, őket pedig 70.000-en követték a háború okozta sebesülésekben, vagy szétbombázott infrastruktúra híján a szennyvíztől megmérgezett irakiak.
A homofób bush
Bush homofób intézkedései közé tartozott az egyre égetőbb szükségű AIDS kutatások finanszírozásának radikális megvágása, illetve a HIV-pozitív bevándorlók, turisták kitiltása az országból (amely az emberi méltóság és egyetemes alapjogok totális porba tiprása).
Bush továbbá a szükséges átfogó szexuális felvilágosítás támogatásának elmaradását azzal magyarázta, hogy szerinte a HIV-fertőzötteknek a szokásaikon kell változtatniuk (ami az ő felfogásábanannyit jelentett, hogy szűnjetek meg homokosoknak lenni).
A Ronald Reagan-i gyilkos AIDS-politikát továbbörökítve, 1993 végére 194.000 ember halálát okozta a felelőtlen HIV/AIDS-politika, ebből nagyjából 133.000-en haltak meg csak Bush elnöksége alatt, legtöbbjük a férfiak körében 38, a nők esetében 34 éves korát sem élve meg. Az univerzum legironikusabb húzása volt tehát, hogy Bush éppen az AIDS világnapjában távozott az élők sorából.
Bush totális embertelensége kiterjedt drog-politikájára is, amelyet utólag már republikánus vezetők is egy végtelenül elhibázott, kontraproduktív, rasszista színezetű politikának tartanak,
amely a legjobb esetben is csak egy boszorkányüldözésnek tekinthető a droghasználókkal szemben.
A #MeToo mozgalom kibontakozása óta 8 nő vádolta Bush-t azzal, hogy engedély nélkül tapizta őket, egy esetben egy 16 éves lányt is, amikor az exelnök már 79 éves volt.
George H. W. Bush bűnlajstroma hosszú. Nem a 20. század leghosszabb listája, de kellően hosszú és sok területet átfogó ahhoz, hogy halálakor ne rá, hanem az áldozataira emlékezzünk. Bush nem volt államférfi, a szabad világ védelmezője, tisztességes republikánus elnök.
Bush egy rasszista, homofób, szűk látókörű, felelőtlen háborús bűnös volt.
Via Out.com, Politico, Nytimes, BBC, The Intercept, Vox, CBSNews, CsMonitor, Msuweb, Billmoyers, Index, Látószög blog, The Living Room Candidate
