Blog a 99%-nak

Az óriásvállalatok társadalmi felelősséghárítása

A cikk a Balra át! korábbi oldalán jelent meg. Áthoztuk ide, hogy itt is elérhető legyen.

Ezt a szöveget csupán kedvtelésből és gyakorlásként írtam másfél évvel ezelőtt. Ma, a franciaországi üzemanyagadó ellenes „sárga mellényes” tüntetések miatt még aktuálisabb.

1971-ben, a Föld napján került először adásba egy közismert amerikai társadalmi célú hirdetés, amit a köznyelvben csak „Síró Indián”-ként emlegetnek. A hirdetés – melynek főhőse egy indiánnak öltözött olasz színész, aki koszos folyókban hajózik és sírva fakad a szeméttől – ezzel a tanulsággal zár: „Az emberek okozzák a szennyezést. Az emberek tudják megállítani.”

Egy ilyen üzenet valószínűleg hozzájárult annak a téves környezet-szemléletnek a kialakulásához, ami egyéni hibákban láttatja egy rendszerszintű probléma okait és ami azt sugallja, hogy a természeti pusztulást nem a rendszer, hanem az emberek gyarlósága okozza, egy zöldebb bolygó pedig csupán életmódváltásnyira van tőlük.

Jóllehet, a nyugati életmód, így pl. a nyugati étrend, nem fenntartható, végsősoron mégsem az fogja a Föld sorsát eldönteni, hogy elegen elhatározzák –e, vegetáriánusok lesznek. (Sok nem-nyugati országban amúgy is sokkal kevesebb húst fogyasztanak, nem is feltétlenül vallási okokból, hanem mert más a fogyasztási és mezőgazdasági kultúrájuk.) Ami az első lépés, és ami igazán döntő, hogy sikerül –e megállítani az élelmiszer óriásvállalatokat, amik a fenntarthatatlan és egészségtelen táplálkozást könnyen elérhetővé tették, míg az, ami a környezetnek és az embernek is jó, luxuscikké vált. (Lásd még: úgynevezett élelmiszersivatagok az alacsony-jövedelmű régiókban.) Elsősorban tehát nem az egyéneket kéne kritizálni, hanem a rendszert.

Nem arról van szó, hogy a tudatosság, a zöld gondolkozásmód elvetendő. Arról van szó, hogy a zöld gondolkozásmód részévé kell váljon, hogy a természet ügye éppúgy társadalmi igazságossági ügy, mint az egészségügy, az oktatás vagy bérek. Nemcsak az egészséges ételekhez való egyenlőtlen hozzáférés miatt, hanem mert ha a profit nem előzheti az embert, akkor a természetet sem, a kettő pedig megbonthatatlan egység. A bopali szerencsétlenség, Kína élhetetlen városai, a vörösiszap katasztrófa – ezek nem homokszemcsék a gépezetben, maga a gépezet ilyen. Ez a gépezet pedig az egyenlőtlenségeket újratermelő és súlyosbító globalizáció, amelyben egy ország nem csak alacsony bérekkel versenyezhet, versenyezhet alacsony környezeti szabályozással is. Ezért nincs Magyarországnak környezetvédelmi minisztériuma – a megfejtés nem Orbán Viktor egyéni ízlésében keresendő.

Sajnos az amerikai oligarchacégeknek nem érdeke ennek tudatosítása – a „Síró Indián” nem egy félresiklott üzenet volt, nem is egy tévedés; a kampányfilmet a Keep America Beautiful finanszírozta, amely környezetvédő szervezet mögött – látszólag ellentmondásosan – négy környezetszennyező óriásvállalat állt: a Philip Morris, a Coca-Cola, a PepsiCo és az Anhauser-Busch.

Nem csak a szervezet téves kampányszlogenjeiből és hátteréből következik, hogy nem a jó szándék vezérelte, hanem létrejöttének körülményeiből is. Az ötvenes évek Amerikájában terjedt el a tervezett elavulás és az egyszer-használatos termékek tömeggyártása, ez a felelőtlen profitmaximalizáló működés pedig drámaian megnövelte a szemét mennyiségét. A jelenség nem maradt válasz nélkül; először 1953-ban, Vermont államban tiltották be az eldobható üveget – ugyanebben az évben alakult a Keep America Beautiful.

A történetnek több fontos tanulsága van.

A túlfogyasztást nem lehet zöldíteni. A túlfogyasztás rendszerében még az ökológiai tudatosság is egyszerű fogyasztói magatartássá silányul, amire marketingstratégiát lehet építeni. Pedig a fogyasztás csak akkor lehet fenntartható ha nem csak zöldebb, de maga a fogyasztás mennyisége is kevesebb.

Egy ilyen ügy felkarolását, mint az ökológiai válság, csak úgy lehet kompatibilissé tenni a fennálló rendszerrel, ha hangsúlyozzák: minden felelősség az egyéné. Ezt a több évtizede berögzült tévedést kell megcáfolni és bebizonyítani, zöldnek lenni, több mint szelektíven gyűjteni a hulladékot.

Végül, ne feledkezzünk meg arról, hogy a neoliberális mezőgazdasági modell a földprivatizáción alapszik, ami azoktól a kisgazdáktól veszi el a termőföldet, akik értik és tisztelik a természetet.

Forrás: The Origins of Anti-Litter Campaigns (Mother Jones)

Címlapkép: A "Síró Indián"-ként elhíresült reklám.
Olvass tovább!