Vendégszerzőnk, Lapos Péter írása
Marx idén halt meg 200 éve. Azonban nem szállt sírba vele együtt az osztályharc elmélete (és gyakorlata).
Olyannyira nem, hogy éppen napjaink Franciaországában láthatjuk ennek legutóbbi, 21. századi megnyilvánulását. Párizsban 1789 szelleme kísért. A világ egyik legöntudatosabb és legbátrabb társadalmában az elnyomott osztályok újra csak kimutatták haragjukat az uralkodó osztályokat képviselő Emmanuel „Jupiter” Macronnal szemben. Franciaországban egyre rosszabbak a munka feltételei, bár ez még mindig sehol sincs a magyar alkalmazottak kiszolgáltatottságától. Átalakították a nyugdíjrendszert, egyre szigorúbb munka törvénykönyve, a bérek stagnálnak, az árak pedig egyre nőnek. Nincs meló, vagy ha van, az is csak részmunkaidőben, határozott idejű szerződésekkel, rossz körülmények között. De ők nem engedik tovább kihasználni magukat. Kimondták: eddig és ne tovább! Nem engedik, hogy a burzsoázia helyett is az ő hátukra rakják a terheket. Hiszen tudják jól már évszázadok óta: valójában ők az állam. Nem pedig az „uralkodó”.
A magyar ugar megint csak lemaradva, csöndben és egykedvűen figyeli a világpolitikai eseményeket. A globális vidék lázadását az amerikai és brit rozsdaövezetektől egészen Románia elégedetlen ifjúságáig. Egyelőre látszólagos nyugalom honol a „terrorista migránsoktól” védő pannon kerítésen belül. Szorgosan és fegyelmezetten dolgozunk a hazai német autógyárak futószalagjai mellett. Tudomásul vesszük a „rabszolgatörvényt” is, már ami a szombati tüntetők számából következtetésként kiolvasható. De a kerítés sem védhet meg minket a hamarosan ide is begyűrűző válság elől. A globális kapitalizmus legújabb, ciklikus lejtmenetétől. Komoly megszorítások lesznek itt is, a magyar államháztartás hiánya máris jelentős. A jobboldali-populista Fidesz-kormány a konjunktúra és az EU által biztosított forrásokat presztizs-beruházásokra szórta el, a szűk esztendőkre való felkészülés helyett.
És ahogy az már lenni szokott, a válság keltette áremelkedések a vidéki és külvárosi alsó-középosztályra fognak először súlyos csapást mérni. Vajon hogyan fogunk reagálni mi, az államszocializmusban, vagy az azt követő vadkapitalizmusban felnőtt, és a fogyasztás által elködösült szemű magyarok? Lesz-e Magyarországon is osztálytudatos, (új)baloldali ellenállás? Lesz-e harc egy új magyar társadalomért, avagy hagyjuk, hogy Orbán, Kósa és Kövér jelöljék ki a jövőnket évtizedekre előre?
Nem kell már nagyon sokat várnunk a válaszra. Vigyázó szemeteket Párizsra vessétek!
