Ha lenne
baloldali főpolgármester jelölt, az nem más pártok bűneit relativizálná (pl. a
HírTv-ben), hanem a saját programját és a budapestieket képviselné minden
erejével. És azt a programot nem szabotálhatnák neoliberális és korrupt
szövetségesek.

Ha lenne baloldali
főpolgármester jelölt, az tudná, hogy a szegénység egy hatalmi struktúra
eredménye. A baloldali főpolgármester jelölt a szegénységet, és nem a szegényeket
szeretné megszüntetni.

Ha lenne
baloldali főpolgármesterjelölt, azt a radikális elképzelései különböztetnék meg
Tarlós Istvántól, és nem a Fidesz iránti ellenszenv, ezzel potenciálisan átrajzolva
a politikai térképet, megkérdőjelezve a politikai berögződéseket. Ha lenne
baloldali főpolgármesterjelölt, az nem tévesztené össze Budapestet a
belvárossal: tudná, hogy egy radikális elképzelés a többséget érinti, a többség
pedig a külvárosban él. Ha lenne baloldali főpolgármesterjelölt, az zöld jelölt
lenne, és az a jelölt tudná, hogy zöldnek lenni nem annyi, mint sétálni meg
fákat ölelgetni. Az a zöld jelölt nem csak sétálóutcákat képzelne el, ahol
lehet vásárolni és kávézni, mint az áhított Nyugaton, hanem vissza szeretné
szerezni a városhoz való jogunkat: ellenezné a közterek és az ingatlanok
privatizációját; azt, hogy nincs hol lakni, és nincs hol együtt lenni sem. Egy
baloldali főpolgármester jelölt nem lekezelő és nem gondolja, hogy ízlése
felsőbbrendű: nem gondolja, hogy a plázakultúra az emberi gyarlóság
következménye, hanem felismeri, hogy tudatos várostervezés eredménye, melynek
célja a közterek privatizációja és az, hogy a városi ember szórakozása a
fogyasztás legyen.

Ha lenne
baloldali főpolgármester jelölt, azt érdekelné a várospolitika, és nem csak
azért indulna, mert nincs más jelölt. Értené, hogy Budapest már régóta nem a
lakóké, hanem a befektetőké. Felfigyelne az összefüggésre a rabszolgatörvény és
lakhatási válság között: ahogy ellenezné, hogy Magyarország egyetlen erénye az
„olcsó munkaerő”, úgy ellenezné, hogy Budapest vonzereje abban álljon, hogy
„olcsó város” – olcsó pia, olcsó prosti, olcsó telek, olcsó ingatlan, olcsó
szórakozás, és legfőképpen: olcsó befektetésért magas profit. Ellenezné, hogy a
bulinegyedet a turisták, és nem a lakók igényeire szabják; hogy a romkocsmák
egyre kevésbé a budapesti szubkultúra helyszínei, annál inkább részeg turisták
olcsó játszótere; hogy a hetedik kerület egyre kevésbé köztér, egyre kevésbé
autentikus, és annál inkább brit legénybúcsúk igényeire szabják – sőt, tudná,
hogy egy turisztikai célpont akkor veszíti el a báját, amikor már nem a
helyieké.

Ha lenne
baloldali főpolgármester jelölt, az értené, hogy a lakhatási válság nem
kisebbségi probléma. Tudná, hogy a hajléktalanoknak nem hajléktalanszállóra,
hanem hajlékra van szüksége. És azt is tudná, hogy azok a hajlékok léteznek,
csak felvásárolták őket. És nem azért vásárolták fel őket, hogy lakjanak benne,
hanem profittermelés és vagyonmegőrzés céljából.

Ha lenne
baloldali főpolgármester jelölt, azt nem az zavarná legjobban, hogy a
metrókocsik oroszok, hanem a jegy és a bérlet ára. Ha lenne baloldali főpolgármester
jelölt, az nem gondolná, hogy a biciklista egy különleges különálló kisebbség,
akiknek vagy lehet kedvezni, vagy sem. Felismerné, hogy nem profi
kerékpárosoknak kell bicikliutat építeni, hanem dolgozóknak, diákoknak,
nyugdíjasoknak stb.

Ha lenne
baloldali főpolgármester jelölt, az elismerné ugyan Tarlós érdemeit, de azt is
tudná, kiket szolgáltak ezek az érdemek: a felsőközéposztályt.

Ha lenne
baloldali főpolgármester jelölt, az megkérdőjelezné azt a mítoszt, miszerint
Budapesten csak tehetősek élnek. Az a jelölt nem venné készpénznek az ellenzéki
szavazókat, hanem őket is igyekezne meggyőzni. Az a jelölt nem gondolná, hogy
az ellenzék sikere azon áll vagy bukik, hogy lemegy –e vidékre – legalábbis addig nem, amíg egy budapesti
panelnegyedig se jut el, nemhogy Kelet-Magyarországig.

Ha lenne
baloldali főpolgármester jelölt Budapesten, nem biztos, hogy nyerne, de
megváltoztathatná a jelenlegi politikai térképet.