Blog a 99%-nak

Ne legyenek kétségeink: a Fidesz képviselői a néppárti frakcióban fognak ülni 2019 után is

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ma 15:00 órától tartják az Európai Néppárt politikai gyűlését, mely döntést fog hozni a Fidesz és a Néppárt további sorsáról. Ettől hangos az európai és a magyar sajtó is, hetek óta címlapokon van a német csúcsjelölt Manfred Weber, az MTI rég nem látott szorgalommal szemléz valamennyi ezzel kapcsolatos hírt, az újságírók literszámra isszák majd Joseph Daul pártelnök esti sajtótájékoztatója előtt a Néppárt központjában a gépi kávét. A döntési pont az asztalon: felfüggesztik-e ideiglenesen a Fidesz tagságát?

Azonban naivitás lenne azt gondolni, hogy ennek a döntésnek valódi jelentősége van, vagy bármit is megváltoztat. Legyen szó 6 hónapos felfüggesztésről, legyen szó egy három fős bizottság létrehozásáról, ami majd felügyeli, hogy a Fidesz betartja-e a Néppárt által vallott elveket, legyen szó, Gulyás Gergely szavaival élve, a Fidesz „önkéntes (na persze) döntéséről, amellyel azt vállalja, hogy a bizottság munkájának lezárultáig nem vesz részt a Néppárt testületeinek munkájában” – ez mind nem számít. Hogy Orbán Viktor elhíresült mondatával éljek „ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.

Manfred Weber három, hasraütésszerű feltételt szabott a Fidesz maradásának: a CEU Budapesten marad, a Junckert ábrázoló plakátok lekerülnek, és Orbán Viktor bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól, amért hasznos idiótának nevezte őket (felhívnám a figyelmet arra, hogy a csúcsjelölt arra nem gondolt, hogy esetleg a magyar állampolgároktól kellene elnézést kérni a propagandakampányért, nem európai pártoktól). A Juncker-plakátok eltűntek, Orbán személyesen írt levelet az Fidesz kizárását indítványozó pártok vezetőinek, és a kormánykommunikáció nem is tudná egyértelműbben hangoztatni, hogy a Közép-európai Egyetem nem megy sehová Budapestről. Tehát a feltételek teljesültek, a Fidesz jól vizsgázott, nincs itt semmi látnivaló.

Akkor miért is nem vonták még vissza a kizárásról szóló napirendi pontot? Egyrészt mert Orbán gonosz, EU-rontó populista szörnyetegkként él a nemzetközi médiában. Tekinstünk el annak vizsgálatától, hogy ennek van-e valóságalapja, ennek a cikknek ugyanis nem ez a lényege. Ha a skandináv és Benelux választók ezt olvassák a helyi lapokban, valamint azt, hogy ezzel a gonosz, EU-rontó populista szörnyeteggel működik együtt választott pártjuk, az bizony rontja az ő esélyeiket is a választásokon – támadási felületet ad, elriaszthat szavazókat. Azonban ha megriadnak a szavazók, akkor kevesebb lesz a képviselő és kevesebb lesz a hatalom is. Valamit tehát tenni kell, hogy megmutassák, ez bizony nem jó így, ez így nem maradhat, de ennek a tettnek nem kell, hogy jelentősége legyen, nem kell, hogy valódi változást jelentsen. Elég, ha egy publicisztikában megírja a svéd és a finn néppárti tagpárt vezetője, hogy ők mindent megtettek, ők hűek maradtak a választóikhoz – az ő kezük bizony tiszta. Ezzel a kötelező sajtókört le is tudtuk, ismét minden rendben van, nincs itt semmi látnivaló, a skandináv és Benelux választók újra boldogok.

Terjednek ám olyan hírek is, hogy a Sorossal kampányoló Fidesz antiszemita jelképeket használ a kampányában, ami pedig a német nyelvterületen kelthet ellenérzéseket. De semmi baj, Manfred Weber személyesen járt Európa legnagyobb zsinagógájában, a budapesti Dohány utcaiban, és megnyugtatta a nyilvánosságot, hogy a magyar zsidóság köszöni szépen, jól van. Immár a német választók is elégedettek lehetnek, Magyarországon minden rendben van.

Mindezek után mégis maradhat némi furcsa szájíze a választóknak, elvégre csak elfogadott az Európai Parlament egy olyan jelentést, hogy Magyarországon a jogállami normák is sérülnek. Ezért pedig dorgálás jár. No nem olyan dorgálás, ami azt jelentené, hogy a Fidesz-KDNP 12 EP-képviselője távozik a néppárti frakcióból, és többet nem szavaz a német pártok érdekeinek megfelelően, vagy olyan dorgálás, ami a plusz 12 képviselő után járó forrásoktól fosztja meg a Néppártot, vagy olyan, ami után az előrejelzések szerint növekvő Fidesz-KDNP delegáció majd esetleg nem szavazza meg Manfred Webert a Bizottság elnökének. Nem. Olyan dorgálás jár érte, ami a külvilág felé azt mutatja majd, hogy valami történt (ideiglenesen felfüggesztetik a Fidesz szavazati és jelöltállítási jogát a Néppártban), de valójában nem jár semmilyen változással (a képviselők nem cserélnek frakciót, és nem mennek szembe a választási magatartással). Ezt majd Gulyás Gergely lekommunikálja itthon úgy, hogy önkéntes döntés volt, meg szabadságharc, a Néppárt többi tagja pedig külföldön kommunikálja majd le úgy, hogy megvívták a harcot a gonosz populistákkal. Aztán lemegy az EP-választás, eltellik majd 6 hónap, vagy több, amennyire szükség van, hogy az európai nyilvánosság elfelejtse ezt az egészet, és a Herman van Rompuy vezette bizottság majd mindent rendben talál, és a Fidesz visszatér pártcsaládjához, visszakapja jogait.

De valójában semmi sem fog ezután változni.

Ha kell, a Fidesz a németekkel fog szavazni. Ha kell, meg fogja választani Manfred Webert, és ha kell azt fogja mutatni, hogy Magyarországon minden rendben van. Majd leszedi a plakátokat, és majd tiszteletben tartja az Európai Unió Bíróságának döntéseit. Ugyanis a Néppártot, vagy a Néppárt tagjait egyáltalán nem érdekli, hogy mi történik a magyarokkal. Ahogy az sem érdekli őket, hogy EU-s pénzek tűnnek el a magyar polip torkában, és az sem, hogy milyen absztrakt jogelvek sérülnek a Fidesz kénye-kedve szerint átalakított magyar jogrendszerben. Őket az érdekli, hogy a pártok az ő érdekeik szerint szavazzanak. Ehhez pedig a Fidesz-KDNP nélkülözhetetlenné vált – 12 képviselőjükkel az olasz Forza Italiával osztoznak a Néppárt frakciójának ötödik legnagyobb delegációja címén (1. német CDU – 29 képviselő, 2. lengyel PO – 18, 3. francia LR – 18, 4. spanyol PP – 16), ami a frakciót alkotó 54 pártra tekintettel előkelő hely, és jelentőségük tovább növekedhet a spanyolok és franciák rossz szereplése esetén.

Természetesen lehet, hogy tévedek, és ma 19:00 órakkor Joseph Daul bejelenti, a Fidesz nem tagja többé a Néppártnak. Az is lehet, hogy a Fidesz képviselői erre sértettségből mégsem a néppárti frakcióba ülnek be a májusi választásokat követően. Azonban jelen pillanatban minden jel arra utal, hogy a status quo megőrzése mind a Fidesz, mind a Néppárt elsődleges érdeke. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az önnállóan nem létező, közvélemény-kutatásokban sosem mért KDNP státuszáról ma nem döntenek, és ők a Fidesz kizárása esetén is teljes jogú tagok maradnak.

Ha olvasnál még cikket tőlünk a témában, akkor ezt a cikket ajánljuk a figyelmedbe!

 

A cikk a Balra át! korábbi oldalán jelent meg. Áthoztuk ide, hogy itt is elérhető legyen.