Blog a 99%-nak

A Whatsapp blokkolja a Podemost

Ez a cikk több mint 4 éves.

Napokkal a vasárnapi előrehozott spanyol parlamenti választások előtt blokkolja a Facebook kezében lévő Whatsapp a rendszerkritikus Podemos párt kommunikációját.

A párt fiókja érdekes módon egy nappal a spanyol köztévén folytatott vita után került letiltásra. Itt egyébként Pablo Iglesias, a Podemos jelöltje leginkább a szociális jogokról és garanciáinak hiányáról beszélt, majd szembesítette a jobbközép Citizens jelöltjét és országgyűlési képviselőjét, Albert Riverát azzal, hogy rendre az ellenkezőjét kommunikálja a saját szavazóival, mint amit aztán valójában tesz, hiszen azt is megígérte már egyszer, hogy nem fogja támogatni Mariano Rajoy-t a miniszterelnökség megszerzésében.

Pablo Casado, Pedro Sánchez, Albert Rivera and Pablo Iglesias a vita előtt/ ULY MARTIN EL PAÍS

A vita utáni napon, amikor a Podemos csatornáit letiltotta a Whatsapp, Juanma del Olmo, a párt kommunikációs igazgatója jelentette az esetet.
Elmondása szerint 15 napja hozták létre a Whatsapp fiókot szimpatizánsaik kérésére, akik máshol nem tudtak volna a párttal közvetlenül kommunikálni. A párt bármiféle magyarázat nélkül, annak ellenére került letiltásra, hogy mindvégig betartották a felhasználási feltételeket.
Napokkal a választások előtt, éppen akkor, amikor a legtöbben döntenek szavazatuk sorsáról, a Podemos legalább 50.000 követőjével vesztette így el a kapcsolatot.

A Whatsapp semmitmondó sablonközleményében reagált az esetre annyit, hogy minden Whatsapp felhasználó esetében ugyanazok a felhasználási feltételek, a Podemos letiltásának okát azonban semmivel nem indokolta.
A többi párt is használja egyébként a szimpatizánsaikkal való kapcsolattartásra az alkalmazást, mégsem kerültek letiltásra.
A Podemos álláspontja szerint ezzel politikailag diszkriminálták őket a finishben, erre a kormánypárt az El Pais napilapnak azt nyilatkozta, hogy a kormánypártot például azért nem tiltották le, mert ők csak kapcsolatot tartanak az alkalmazáson a választóikkal, nem kampányolnak.
Ha a kormánypárt kampányol az tehát innentől nem minősül politikai kampánynak, csak választókkal való kapcsolattartásnak.

A Whatsapp nem válaszolt arra kérdésre, hogy pontosan a felhasználási feltételek melyik pontját sértette meg a Podemos. Így arra sem, hogy miben volt más a Podemos kommunikációja követőivel az alkalmazáson, mint a többi párté, amelyek szintén ugyanarra és ugyanolyan módon használják az applikációt.

Természetesen van olyan, hogy egy felhasználó megsérti egy alkalmazás felhasználási feltételeit és akkor a tulajdonos joga és kötelezettsége is megóvni a többi felhasználóját a jogsértésektől és garantálni számukra az alkalmazás biztonságos használatát.
A választások előtt pár nappal azonban elvenni egy ellenzéki párt egyik legfontosabb kommunikációs csatornáját és elvágni minimum félszázezer szimpatizánsától az közügy és bárminemű magyarázat vagy hivatkozási alap nélkül tenni ezt, az a választásokba való súlyos beavatkozás és a legelemibb demokratikus értékek megsértése.

Via @juanmalpr, @ahorapodemos, El País

 

 

A cikk a Balra át! korábbi oldalán jelent meg. Áthoztuk ide, hogy itt is elérhető legyen.
Címlapkép: kampány Barcelonában/ Balra át! képe