Egy március 22-i Twitter-megbeszélésen feltett egy elég kézenfekvő kérdést egy alkalmazott: A Twitter viszonylag sikeresen felszámolta az Iszlám Állam által terjesztett propagandát a platformján, miért nem tudja ugyanezt megtenni a fehér felsőbbrendűséget hirdető tartalmak esetében is?

Egy ügyvezető erre csak annyival válaszolt, hogy a Twitter tulajdonképpen betartja a törvényeket, majd egy technikai részlegen dolgozó alkalmazott ragadta magához a mikrofont, aki a mesterséges intelligenciával és az algoritmusokkal foglalkozik a cégnél.

Kifejtette, hogy minden tartalomszűrő alkalmazásának esetében születik egy kompromisszum. Például akkor, amikor egy platform hadat üzen az ISIS által terjesztett tartalmaknak, az algoritmus sokszor teljesen ártatlan felhasználókat és tartalmakat is kigyomlál, akár csak simán azért, mert éppen arab nyelvű az adott műsorszolgáltató. A társadalom pedig általánosságban elfogadja azt, hogy az ISIS-hoz kötődő tartalmak eltüntetése sokszor együtt jár más jellegű tartalmak eltűnésével is.

A Motherbroadnak több különböző forrás is megerősítette, hogy az alkalmazott ezután azt mondta, hogy

A Twitter azért nem üzen zéró toleranciát a fehér felsőbbrendűséget hirdető tartalmaknak, mert az több esetben is republikánus politikusok fiókjait érintené.

Majd azzal érvelt az alkalmazott, hogy ebben az esetben nem lenne elfogadható a társadalom számára, hogy republikánus politikusok fiókjainak letiltása legyen az ára a fehér felsőbbrendűséget hirdető propaganda eltüntetésének.

A Twitter az esetre reagálva természetesen hangsúlyozta, hogy nem ez a hivatalos eljárási rendjük és filozófiájuk, de az alkalmazott által egészen biztosan elmondottak a cenzúrázó algoritmusok természetéről a jelenség lényegét ragadják meg.

Hogy a cenzúrázó algoritmusok használata nem pusztán technikai kérdés, hanem egy egyértelmű társadalmi felelősségvállalás és értékválasztás kérdése is.
Ennek az értékválasztásnak azonban nem lehet a mércéje a Twitter retorikája.
Hiába állítja ugyanis a Twitter azt, hogy a szabályozásuk elégséges a gyűlöletbeszéd és a neonáci tartalmak eltüntetésére, amikor egyrészt a felhasználói élmény ennek a szöges ellentéte, másrészt pedig képtelen ugyanazzal a mércével mérni és ugyanolyan komolysággal kezelni a neonáci és az ISIS-propaganda tartalmakat.
Amíg az ISIS-propaganda tartalmak eltávolításakor megfizethető árnak gondolják teljesen ártatlan arab nyelvű fiókok törlését, addig a neonáci propaganda esetében nem tartják vállalható következménynek azt, hogy az republikánus politikusok fiókjának törlésével járna.
Pedig a helyzet az, hogy előbbi esetében az arab nyelvű fiókoknak semmilyen közük nincs az ISIS-propaganda terjesztéséhez, utóbbi esetében viszont sokszor épp republikánus politikusok gyártják a neonáci tartalmakat.
A Twitter tehát előszeretettel töröl majd ezután is arab nyelvű fiókokat, de a neonáci David Duke-ot, a Klu Klux Klan egykori vezetőjét a mai napig nem sikerült.

A Twitternek egy kicsit igaza is van

Abban, hogy egy társadalom mit értékel egy cenzúrázó algoritmus esetében megfizethető árnak, illetve melyik jelenség zavarja jobban, tehát melyikért hajlandó magasabb veszteséget is vállalni, a Twitter politikája bár meglehetősen erkölcstelen, de realista.
Az ISIS tevékenységét ugyanis jóval nagyobb arányban utasítja el az amerikai és európai közvélemény, mint a neonácikat. Nem igazán tudunk az ISIS tevékenységét népszerűsítő és támogató politikusokról a nyugati világban, viszonylag kevés konszenzusaink egyike az ISIS tevékenységének elutasítása.

A neonáci eszméket és a fehér felsőbbrendűséget hirdető politikusaink viszont a nyugati világban a mindennapi valóságunk részei és több esetben is a politikai hatalom birtokosai. A jobboldali extrémitást ugyanis kicsit a mi kutyánk kölykének érezzük, a saját kultúránk extrémitásának tekintjük, ezért érzéketlenebbek is vagyunk rá a kultursovinizmusunk miatt, mint a keleti világ extrémizmusára.

Csak azért azonban, mert a nyugati társadalom nem vállalná alternatív költségként szélsőjobboldali politikusok likvidálását több online platformról a neonáci eszmék kiírtásának részeként, még nem jelenti azt, hogy az előbbi kultursoviniszta társadalmi konszenzuson belül mindent megtett volna a Twitter.
A Facebookkal ellentétben (még ha ők meglehetősen botladozva is hajtják végre) a Youtube és a Twitter esetében hivatalosan még a szándék sincs meg a fehér felsőbbrendűséget hirdető neonáci tartalmak elleni rendszerszintű fellépéshez.

A Twitter nem egyszerűen csak következmények nélkül hagyja általánosságban a szélsőjobboldali tartalmak terjedését a platformján, de konkrét, egyedi esetekben is képtelen megvédeni annak áldozatait.

Április 12-én Donald Trump tweetelt egy videót a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokról belevágva Ilhan Omar, demokrata képviselő egyik beszédének fél mondatát kontextus nélkül, azzal az egyértelmű céllal, hogy olvasói azt higgyék, Ilham Omar relativizálja 9/11-et.
Ilhan Omar természetesen ilyet soha nem tett, az ominózus beszéd alkalmával többször is hangsúlyozta, mekkora tragédia a terrorcselekmény, de megjegyezte, hogy nem az adott népcsoport felelős egyének rémtettei miatt.

Trump elérte a célját és a képviselőnő órákon belül olyan halálos fenyegetéseket kapott neonáci felhasználóktól, hogy fokozott biztonsági intézkedéseket is kellett kérnie.
Omar arra kérte Jack Dorsey-t, a Twitter vezérigazgatóját, magyarázza el, miért nem tüntették el a halálos fenyegetéseket okozó tweetet. Dorsey erre annyit reagált, hogy az elnök tweet-je nem sértette meg a cég felhasználási feltételeit.
A Twitter aztán hivatalos közleményben elismerte a képviselőnő és az ügyvezető között folytatott telefonbeszélgetést és az ott elhangzottakat, majd hozzátették, hogy amúgy elkötelezettek a gyűlöletbeszéd visszaszorításában. Csak hát a konkrét bejegyzések maradnak elérhetőek és terjeszthetőek.