Miközben Európában feltörekvőben vannak a zöld pártok, az LMP csupán 2,1%-ot ért el az európai parlamenti választáson. A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a korábbi belviszályok miatt vált népszerűtlenné az LMP. (Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője is így nyilatkozott a Mércének.) Ez a magyarázat sok igazsággal bír, mégis számomra túlságosan megengedő: azt a látszatot kelti, mintha az LMP válságát felszínes technikai ügyetlenségek, pártfegyelmi problémák, és nem ideológiai-erkölcsi viták okozták volna. Egykori tagként viszont nem tudok nem úgy tekinteni sem az LMP belviszályaira, sem az EP választáson való leszerepelésére, mint amik csupán pártszerkezeti mulasztások eredményei.
Ezért közlöm azokat a meglátásaimat, amelyeket a pártból való kilépésem, közvetlenül az országgyűlési választások után kezdtem el írni – amikor még az LMP sikeresnek tűnt 7%-os eredményével és még nem érték utol a botrányok.
- És a világ lehet más?
„Nem lehet más a politika” – hangzik el az olcsó poén, ahányszor balhé van a párt körül. Schiffer András, egykori társelnök és alapítótag gyakran úgy reagált erre, hogy a párt neve nem a politizálás módjára, hanem annak ideológiájára vonatkozik. „A név nem más, mint a 2000-ben Porto Alegrében zászlót bontó nemzetközi globalizációkritikus mozgalom jelszavának – Lehet más a világ! – az utánérzése” – fogalmazott Schiffer. Ennek fényében nem is azt kívánom fejtegetni, hogy lehet –e más a politika, hanem egy annál sokkal kardinálisabb kérdést: az LMP politikája szerint lehet –e más a világ.
- Ideológiai svédasztal
A Schiffer András által emlegetett Lehet Más a Világ mottójú mozgalmak baloldali mozgalmak voltak, nem pedig olyan ökológiai irányzat képviselői, amiként az LMP határozza meg magát: egyszerre liberális, konzervatív és baloldali. Az LMP egy olyan ideológiai svédasztal, amely politikai széljárástól függően képvisel hol liberális, hol konzervatív, illetve nyomokban baloldalt tartalmazó politikát. És ebből persze a választók is mazsolázhatnak, azt láthatnak bele az LMP-be, amit csak szeretnének, amíg nem kell csalódniuk.
Létezik erre egy olyan magyarázat, hogy az LMP csupán „gazdaságilag” baloldali és „kulturálisan” jobboldali vagy centrista. Ez a dichotómia viszont abszurd, vulgáris: a politika közvetítő közege a kultúra, egy párt célja pedig a kulturális hegemónia – attól még, hogy egy párt materiális kérdéseket helyez előtérbe, nem tehet úgy, mintha pl. a munkások társadalmi helyzetét nem elsősorban kulturális berögződések igazgatnák.
- Európai értelemben vett zöldpárt?
A nyugat-európai zöldpártok zömét olyan 68-asok alapították, akik csalódtak a marxista, materialista baloldalban, viszont a posztmateriális baloldali értékeket továbbra is magukénak vallották, mint pl. környezetvédelem, atomellenesség, szexuális felszabadulás, antirasszizmus, multikulturalizmus stb. A magyar konzervatív zöldmozgalom látszólag éles ellentéte a nyugat-európai liberális zöld irányzatnak, kapcsolata a baloldallal viszont hasonló – a kommunizmus bűnei nyomán szintén elutasítja az osztályalapú politizálást, természet- és termőföld politikája a nagytőke ellenében viszont egyenlőségelvű. Ezek a zöld mozgalmak viszont nem adnak kielégítő választ a neoliberalizmus válságára, a rendszerváltást követő materiális hanyatlásra, a jóléti államok leépítésére.
Lehet vádolni azzal a nyugati zöldpártokat, hogy beágyazódtak a neoliberalizmusba – viszont az LMP nem kevésbé ágyazódott be a magyarországi kapitalizmusba azáltal, hogy a baloldali rendszerkritikát szabadkereskedelem-ellenességre redukálta. A szabadkereskedelem-ellenesség a kapitalizmus egyetlen vonásából akar kovácsolni világnézetet, ráadásul rendkívül rossz helyre teszi a hangsúlyt egy olyan korszakban, amikor a magyar kormány a nemzetközi tőke ellenében erőltetetten hozza létre a nemzeti tőkésosztályt.
A magyar kapitalizmus, nem csupán a globalizáció nyugati importterméke, ahogy azt az LMP sugallja, hanem az orbáni politika lényege. „A Fidesz politikájának lényege a korrupció”, és a korrupció lényege, hogy minél több termelési tényező legyen magánkézben. Az csupán magyar furcsaság, hogy minél több termelési tényező kerül magánkézbe, annál inkább illetik a NER-kapitalizmust kommunista jelzővel.
- Technokrata és ideológiamentes migrációs politika
Egy baloldali gazdasági program nem írható csupán technokrata, empírikus érvekkel. Ideológiai pillére a szolidaritás, amiből idehaza fájóan kevés van. Erre az az LMP válasza, hogy „a liberálisok” túl sok szolidaritást várnak az emberektől – esetleg ha kivennénk a szolidaritás köreiből mondjuk a menekülteket; ha a nemzetközi szolidaritást nemzeti szolidaritásra cserélnénk, akkor mindjárt működne! Csakhogy a szolidaritás nem így működik. Az vagy létezik valahol, vagy sem – ezt az is bizonyítja, hogy Magyarországon nemcsak a kisebbségekkel és idegenekkel nem szolidárisak, de nem létezik nemzeti szolidaritás sem, lásd: Magyarországon a határon túliakat a menekültekkel szinte egyenlő mértékben utasítják el.
Az LMP kritikája a Fidesz migrációs politikájával szemben – nem egyedülálló módon – csupán stílusbeli; ízléstelenek voltak a plakátok, ízléstelen az uszítás stb. A Fidesz migrációs politikája ezzel szemben nem ilyen felületes: legitimáló ideológiája a rasszizmus, a kulturális felsőbbrendűség, ami nélkül álláspontjaik csak üres frázisok lennének. Az LMP ezt sem megcáfolni, sem megerősíteni nem kívánja, ezért a technokráciába menekül: számukra nem szégyen egyetértesni a Fidesz migrációs politikájával szakmai alapon, támogatják a Merkel-Erdogán alkut szakmai alapon, nyomkövetőt tennének a menedékkérőkre szakmai alapon stb. Mindez valójában teljesen érdektelen és süket fülekre talál, hiszen minden szakpolitika mögött meghúzódik egy világnézet, amiről az LMP a migráció kapcsán mélyen hallgat.
- Rendszerkritikus reformizmus
Az LMP alakulásakor nem egy nyugati jóléti rendszert létrehozását tette meg legfőbb céljának, hanem az alternatív globalizációt. Évekkel később az LMP egyik kvóta-ellenes érve mégis az volt, hogy a migráció nehezíti a (nemlétező) magyar nemzeti jóléti állam bővítését és fenntartását.
Sokféle jóléti állam létezik, ezek közül a skandináv modell a leginkább egyenlőségelvű, viszont egyetlen jóléti állam modell sem rendszerkritikus. A jóléti állam célja a jövedelem újraelosztása, a rendszerkritika a tulajdon-viszonyok megkérdőjelezése. A jóléti állam, mint elsődleges politikai cél, reform-baloldali: a cél a szabadpiac okozta társadalmi károk mérséklése. A baloldali rendszerkritika magát a szabadpiacot kérdőjelezi meg, azzal együtt pl. a szabadpiac globalizációját.
A rendszerkritikai álláspont nem azt teszi meg legfőbb dilemmának, hogy vajon fokozza –e a migráció a bérversenyt, hanem, hogy miért van egyáltalán bérverseny?
- A regionalizmus nem egyenlő a nacionalizmussal
Az LMP a szubszidiaritásra hivatkozva puffogtat nacionalista frázisokat. Éppen egy zöld, lokalitást védelmező pártnak illett volna rámutatnia, hogy a valódi politikai ellentét valójában nem az Egyesült Európai Államok és az Orbán-féle Nemzetek Európája között húzódik, hanem a Régiók Európája és a Nemzetek Európája között. Az európai nemzetállamok harcban állnak az emberek identitásához sokkal szorosabban kapcsolódó régiós mozgalmakkal, amilyen például a skót és a katalán függetlenségi mozgalom. Székelyföld kapcsán pedig fontos felidézni, hogy a trianoni békediktátum – Wilson elnök 14 pontja nyomán – a nemzetállami politikára épült.
Fontos és hasznos volt, hogy az LMP egyedüli nem-jobboldali pártként képviselte a határontúli magyarok ügyét. Ráadásul ezt egy olyan korszakban tette, amikor vad-libertariánus érvekkel uszított az ellenzék többi része a külhoniak ellen – „ne szavazzon, aki nem fizet adót!” Az erőltetett nemzetieskedés mellett – lásd: minden „nemzeti tragédia!” – viszont elsikkadt az LMP V4-es regionalizmusa.
- A jövő felszabadítása
Amíg a jobboldal világszerte a nosztalgiára épít (lásd: Tegyük újra naggyá Amerikát!), a baloldal ereje abban áll, hogy el tud képzelni egy új, igazságosabb jövőt. Erről szól a Lehet Más a Világ! szlogen is – más baloldali szlogenekhez hasonlóan (Bernie Sanders: A Future to Believe In) a célja a történelmi determinizmus és a hamis realizmus megtagadása. Ameddig „a baloldal” úgy gondolja, hogy történelmi kényszerűségek mentén kell politizálnia, addig nem létezik „baloldal”… A „történelmi kényszerűség” mindig a kiváltságosok pesszimizmusa: a hatalmasok gyakran elismerik, hogy a helyzet rossz, de „ilyen a világ”… mondják ezt arról a világról, amelynek nyertesei.
Az LMP retorikája beleilleszkedik abba a beletörődő, legfeljebb reformista és technokrata világba, amely ellenében egykor létrejött. Ez különösen a migrációs politikájára igaz, de az nem független – mert hogyan is lehetne független – attól, hogy mit gondol bármi másról.
- Utóirat
Nem tudom, hol ér véget a baloldal és hol kezdődik az ökopolitika… mégis nehezen tudom elképzelni, hogy az ökopolitikai irányzat azt az ideológiai mutánst jelenti, amivé az LMP vált.
Közkeletű vélemény, hogy az LMP-t a népi-urbánus, város-vidék konfliktus tette tönkre. Az LMP-PM pártszakadás valóban ilyen törésvonalak mentén történt, ez azonban nem ad magyarázatot az etikai bizottság eltiltásaira, egyéb botrányokra és a legutóbbi választási bukásra.
Utóbbiak inkább abból fakadtak, hogy az LMP létezésük, egyben különutasságuk ideológiai alapjait szépen kiásták maguk alól: mindenféle világnézetű embert bevontak (Hadházy, Demeter), felesleges gesztusokat tettek a jobboldalnak (Ungár, Keresztes), nem foglalkoztak a saját szavazói bázisukkal, a saját tagjaikkal stb.
Az összefogás diskurzus minden pártra nyomást helyez… törést viszont akkor okoz igazán, amikor minden politikai kalandort magunkhoz veszünk, amikor egyszerre akarunk minden társadalmi csoportot képviselni a budai polgárságtól a dolgozó anyákig, egyszerre akarunk polgáriak és osztályharcosok, fontolva haladó szociáldemokraták és rendszerkritikusok, „kulturális” centristák és „gazdasági” baloldaliak lenni, mindezt minden létező ideológia nevében…
