Blog a 99%-nak

Háborús bűnösökkel kollaborál Macron

Ez a cikk több mint 5 éves.

Kedden napvilágot látott adatok szerint Franciaország 50%-kal több fegyvert adott el Szaúd-Arábiának 2018-ban, annak ellenére, hogy kormányuk korábban kiállt a Jemenben zajló háború befejezése mellett.

Az éves kormányjelentés szerint a fegyverértékesítés összege tavaly összesen 30%-kal, 9,1 milliárd euróval nőtt, ebből 1 milliárd euró származik a Szaúd-Arábiával folytatott kereskedésből. A párizsi fegyverkezés-megfigyelő központban dolgozó Tony Fortin szerint:

„Az ehhez hasonló kereskedelmekből derül ki, hogyan működnek valójában együtt ezek a kormányok és veszik semmibe a nemzetközi kötelezettségvállalásaikat. Ettől súlyosbodnak a konfliktusok Jemenben vagy a Szomáli-félszigeten, ahol az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia Franciaországgal együttműködve elkezd átcsoportosítani.”

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán által támogatott húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével, akikkel Franciaország kereskedik.

A francia kormány szerint mindig nagy körültekintés jellemzi őket a fegyverkereskedelem terén, ügyelnek arra, hogy az általuk eladott fegyvereket ne használhassák civilek ellen.

Áprilisban azonban francia újságírók egy csoportja, a „Disclose (közzététel) csapat feltárta, hogyan adták el a franciák pontosan a polgárháborúban való használat céljából a fegyvereiket a francia Védelmi Minisztérium katonai hírszerzés osztályáról kiszivárgott feljegyzések alapján.

A dokumentumról természetesen Macron is tudott, aki mindig azzal érvelt, hogy az általuk eladott fegyvereket csak védekező körülmények között használják.
A nyilvánosságra hozott jegyzet ezzel szemben részletesen elemzi, hogy a francia fegyvereket civilek, iskolák, gyermekek ellen is használja Szaúd-Arábia.

Emmanuel Macron francia elnök és Szaúd-Arábia hercege, Mohammed bin Salman

 

A korábbi elnök François Hollande és a jelenlegi elnök, Macron tehát annak ellenére döntött úgy, hogy továbbra is fegyvereket szállít háborús bűnökkel vádolt stratégiai partnereinek a Közel-Keleten, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben, hogy teljesen tisztában voltak azzal, hogy fegyvereikkel civileket és gyermekeket is lemészárolnak a 21. század egyik legnagyobb humanitárius katasztrófája során.

Macron és vezető miniszterei hazudtak akkor, amikor évekig tagadták, hogy bármilyen bizonyíték lenne a francia fegyverek használatára Jemenben, amelyek több tízezer civil halálát okozták.

Miután a dokumentum nyilvánosságra került Macron vádat emelt az újságírók ellen és nyomozás indult, aminek egyértelmű célja a megfélemlítés és a szivárogtató forrás megtalálása volt.
A Disclose csoport szerint ezzel Macron hadat üzent a sajtószabadságnak és semmibe veszi annak egyik alapkövét: a forrás anonimitását védő jogot.

Arra kérdésre tehát, hogy a francia embereknek joguk van-e tudni arról, hogy a kormányuk háborús bűnös kormányoknak ad el fegyvereket annak teljes tudatában, hogy azzal civileket és gyerekeket is mészárolnak majd, Macron fenyegetéssel válaszolt.

A kormány intézkedéseit a Disclose csoport ellen 36 francia sajtótermék- köztük a Le Monde és az AFP – ítélte el.

A jelentés bizonyítja, hogy Franciaország sorozatosan megsértette a nemzetközi jogot, beleértve a fegyverkereskedelemről szóló 2014-es európai szerződést, amely tiltja a fegyverértékesítést, ha az országnak az engedélyezés idején tudomására jut, hogy az adott fegyvereket vagy tárgyakat háborús bűnök elkövetéséhez használják.

Macron és adminisztrációja tehát nem csupán a saját törvényeit, a saját sajtószabadságukat és a francia közérdeket veszi semmibe, hanem a jogforrási hierarchiában felettük álló nemzetközi jogot is.

Hogyan érvelhet valaki a több Európa, a hatékonyabb európai integráció és nemzetközi együttműködés mellett, aki a legfontosabb nemzetközi normákat és egyezményeket a legsúlyosabban sérti meg?

A Jemen elleni háborúban a szaúdiak mészárlásaihoz 2014 óta asszisztált egyébként az Obama és Trump adminisztráció is, illetve az összes európai imperialista hatalom is, beleértve Nagy-Britanniát és Franciaországot.
A több tízezer civil áldozat mellett a szaúdiak blokkolják a jemeni kikötőket, így 14 millió embert éheztetnek és vágnak el a segélycsomagoktól.
Az ENSZ szerint, ha a szaúdi koalíció által vezetett légicsapások nem fejeződnek be, száz éve nem tapasztalt éhínség pusztíthat Jemenben.