Értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Legyél képben! Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.
Blog a 99%-nak

Hogyan hajtsuk végre a Green New Dealt Európában?

Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) legújabb jelentése szerint az emberi faj túlélése valószínűleg veszélybe kerül, ha a földfelszín hőmérséklete 1,5°C-nál nagyobb mértékben növekszik. Ebben az esetben ugyanis olyan folyamatok indulnak be (elolvadnak a jéghegyek, kiszabadulnak a ma még föld alatt fagyott gázok), melyek aztán visszafordíthatatlanul megváltoztatják a Földet, élhetetlenné téve annak nagy részét. A jelentés szerint pedig ahhoz, hogy az 1,5°C-os növekedés alatt maradjunk, 2030-ig nullára kell csökkenteni a globális széndioxid-kibocsátást.

Az egyelten politikai javaslat, ami egyáltalán beszél ennek az ambiciózus, ám mindenképpen szükséges célnak az eléréséről, az Amerikából induló Green (Zöld) New Deal terv. Köszönhetően Alexandria Ocasio-Corteznek és a hozzá hasonló rendszerkritikus baloldali politikusoknak, ma már Amerikában is vannak, akik megkérdőjelezik a globális kapitalizmus működését és beszélnek egy igazságosabb és fenntarthatóbb gazdasági rendszerről. A siker azonban még messze van: a politikai küzdelem Európában éppen úgy, mint Észak-Amerikában a gazdasági jobboldalon belül zajlik, annak liberális-progresszív és reakciós-xenofób szárnyai között. A valódi baloldal feladata azonban az, hogy ebben a kulturális küzdelemben felvázoljon egy „öko-szociális” zöld tervet mind nemzeti, mind európai szinten. De mi szükséges ehhez?

A tervezés

Az utóbbi évtizedek közgazdasági konszenzusa azt sugallta, hogy a globális kapitalizmusnak nincsen alternatívája, hiszen ez a leghatékonyabb termelési rendszer, ami valaha létezett. És ha valóban is nagyon hatékony a megtermelt javak és szolgáltatások számában és minőségében, pont ugyanilyen kevéssé hatékony azoknak igazságos elosztásában. És ha kritikát meg is lehet fogalmazni, sokan továbbra is kitartanak amellett, hogy a mai globális világrend még mindig a létező világok legjobbika. S pont ők – jellemzően ennek a felállásnak a nyertesei – igyekeznek a fejünkbe verni, hogy a rendszerben semmit nem lehet megváltoztatni, hiszen akkor az egész összeomlana.

De mégis, hogyan nevezhetjük a létező rendszerek legjobbjának a neoliberális kapitalizmust, miközben fajok tömegesen halnak ki, a természeti környezetünket rémes gyorsasággal pusztítjuk, a globális egyenlőtlenségek pedig évről évre nőnek?

Le kell szögezni ugyanakkor, hogy bármilyen hatékony környezetvédelmi politika alapvetése a piaci logika megkérdőjelezése kell legyen. A kapitalizmus szerint ugyanis minden áru (és szolgáltatás) értéke annak az ára. Azaz mindig az az értékesebb, amiért az emberek több pénzt akarnak vagy tudnak fizetni. Egy rózsadombi villa így tehát mindig értékesebb lesz, mint egy kisvárosi gimnázium, egy BMW sportautó mindig értékesebb, mint egy szántani képes traktor. A probléma ezzel a megközelítéssel azonban az, hogy nem számol a megtermelt javak (és szolgáltatások) környezeti hatásával. Sőt, a piaci logika alapján a legtöbbször az a kívánatos, ha minél nagyobb mértékben növelni tudják a termelést, ami pedig szinte mindig egyenesen arányos a károsanyag-kibocsátás növekedésével is. Pontosan ezért van szükség egy új megközelítésre.

Naivitás azt hinni, hogy a piaci logika alapján bármikor rá tudjuk majd venni a tőkés csoportokat, hogy dobják sutba a profitéhségüket és koncentráljanak inkább a gyáraik azonnali és teljes átalakítására. Ilyen önkéntes engedmény soha korábban nem történt: a kapitalizmus kezdete óta a befektetők soha nem alkalmaztak olyan változásokat, amikkel a nyereségük jelentősen csökkent volna. Amikor ilyen megtörtént, akkor mindig az állam és más társadalmi szervezetek kényszerítették rá a cégeket a változásra, s erre volt az egyik legjobb példa a harmincas években az USA-ban bevezetett New Deal.

Amikor pedig tőkésekről beszélünk, nem (csak) füstszagú szobákban öltönyben ücsörgő öreg férfiakat kell elképzelni. Bárki, aki valaha vett egy részvényt is, vagy bárki, aki valaha lekötötte a pénzét (és ezzel indirekt szintén cégek papírjaira költött) azt várja el, hogy az adott részvények értéke nőjön. Ez ugyanis a befektetés lényege, hogy az ember a végén több pénzt kapjon vissza, mint amennyit az elején befizetett. Csakhogy a részvények értéke a legtöbbször akkor nő, ha az adott cég a termelését is növelni tudja. Ami pedig, szinte mindig, a károsanyag-kibocsátás növekedésével is együtt jár.

És hogy mégis mennyit tehetnek erről a nagy cégek? A Carbon Disclosure Project nevű brit civil szervezet 2017-es jelentése szerint az elmúlt harminc évben mindössze száz óriásvállalat volt felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásának 70%-áért. Ehhez képest azok a kezdeményezések, melyik veganizmussal és a repülés mellőzésével küzdenek a klímaváltozás ellen, mindössze cseppek a tengerben. A vásárlók nagyon nagy többsége ugyanis a piac logikája szerint mindig azt a terméket fogja vásárolni, ami legolcsóbban elér, a cégek pedig mindig azt a terméket fogják árulni, amivel a legnagyobb profitot termelik, függetlenül ezeknek a környezeti hatásától. Pontosan ezért van szükség állami szabályozásra, hogy a kereslet és a kínálat azokon a piacokon találkozzon, ahol a nagyon alacsony szén-dioxid-hatású termékek elérhetőek. Ehhez azonban nagyon alapos állami tervezésre van szükség.

A Green New Deal – a New Dealhez hasonlóan – központi szerepet szán az államnak. Be kell látnunk, hogy azokat a befektetéseket, melyek a környezet védelméhez szükségesek, de soha nem fognak nyereséget termelni, az államon kívül senki nem fogja eszközölni.

Azokon a területeken tehát, ahol a rövid távú profitra semmi kilátás nincs, az államnak vállalkozóként kell tevékenykednie, s magának kell a teljes munkafolyamatot megszervezni. Azokon a területeken viszont, ahol a nyereségre igenis van kilátás, az államnak csak tervezőként kell funkcionálnia, s szerepe arra korlátozódik, hogy előírja a cégek fejlesztési irányait és az új iparágak szabályozásait.

Ezek a területek (és itt a legjobb példa a megújuló energia) a legegyszerűbb módjai a mai nagy cégeknek a karbonmentes gazdaságra való átállásnak.

Összefoglalva tehát az állam feladata, hogy eddig nem látott összegeket fektessen azokba az iparágakba, melyek feltétlenül szükségesek a gazdaság gyors átállításához és pontosan meghatározza azokat a kereteket, amelyeken belül a ma létező kapitalista cégek felhagyhatnak környezetszennyező tevékenységeikkel és befektethetnek a fenntartható gazdasági ágazatokba.

Ki hajtsa végre a Green New Dealt?

Az Egyesült Államokban a GND-ről szóló vita a példaként mindenben a valamikori New Deal logikáját követi, azaz hasonló állami intézmények létrehozása van terítéken. Kína zöld befektetései is szorosan összefüggenek az ország gazdasági szerkezetével. Ennek megfelelően kell megtalálni Európában is azokat az intézményeket, melyek hasonló mértékű gazdasági beavatkozásra lennének képesek. S az európai zöldeknek és baloldaliaknak pontosan az lenne a feladata, hogy tervet készítsenek az EU komplett intézményrendszerének ez irányú átalakítására.

Ha a problémát nemzeti szinten kezeljük, akkor itt legelső sorban azokra az energetikai cégekre lehet gondolni, melyek ma ellátják Magyarországot árammal, gázzal és kőolajjal. A MOL, az MVM a Magyar Földgáztározó Zrt. és a hasonló cégek itthon részben vagy egészben állami tulajdonban vannak, ami megkönnyíti ezeknek a cégeknek az átalakítását. Ebből a szempontból Magyarország előnyben van az Egyesült Államokkal és számos vadkapitalista állammal szemben, azonban még mindig rosszabbul állunk Skandináviához viszonyítva. Dániában és Norvégiában ez az energetikai fordulat ugyanis már valóság: a valamikori olajipari vállalataikat szimbolikusan át is nevezték (a dán Dong ma Orsted, a norvég Statoil ma Equinor névre hallgatnak), s ma már az olajipar mellett pénzük jelentős részét a megújulókba fektetik. Magyarországon ennek megfelelően lehet majd egy napon átnevezni a MOL-t is, és fordítani a cég forrásait az olajfeldolgozás helyett a megújuló energiákra.

Hogyan finanszírozható a Green New Deal?

A zöld munkahelyek létrehozása maga is jövedelmet okozna az államnak, azonban kétségkívül mélyen a zsebébe kell nyúlnia majd. Ezeket a projekteket azokból az elmúlt évtizedekben kialakuló azon egyenlőtlenségek tompításából lehet finanszírozni, melyeknek sem közgazdasági, sem morális alapja nincsen. „A gazdagok tudnak fizetni a munkahely-teremtésért” mondta a harmincas években Roosevelt a New Deal jelmondataként. Pontosan ugyanígy finanszírozhatnák ma is a gazdagok a Green New Deal munkahely-teremtő programját, ha mással nem, akkor egy igazságosabb jövedelemadó-rendszerrel.

Nagyon fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a környezetvédelmet semmiképpen nem lehet szegényekkel és a munkásosztállyal megfizettetni. Azok a javaslatok, melyek a gazdaság átszervezését az alapvető javak agyonadóztatásával kezdenék, nagyon hamar el fognak bukni. Így járt például Macron terve is Franciaországban, melynek során a gazdagok adócsökkentését a benzinárak növelésével próbálták fedezni: ez egy halva született terv volt, amit végül a sárgamellényesek erőszakos tüntetései söpörtek le az asztalról.

Az adórendszerek átalakításán kívül világos, hogy a gigaberuházások finanszírozásában a központi bankoknak kell főszerepet vállalni. A jegybankoknak (Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank, az eurózónában az Európai Központi Bank) eddig monetáris politikájuk céljának elsősorban a gazdaságélénkítést tekintették. Óriási összegek mentek el bankmentésre, valamint olyan iparágak hitelezésére, melyek hosszú távon amúgy is meg kell változzanak. A Green New Deal megvalósításához azonban ezeknek a pénzeknek a jövőben a zöld iparágakat és a gazdaság átalakítását kell szolgálnia, így téve lehetővé a kulcsfontosságú beruházások megvalósítását.

Vagy neoliberális kapitalizmus, vagy élhető bolygó

2019-ben azért élünk kapitalizmusban, mert ez a gazdasági rendszer a megfelelő szabályozással még mindig sokkal nagyobb jólétet tud biztosítani, mint akár az államszocializmus, akár az államkapitalizmus. Azonban tekintve a növekvő globális egyenlőtlenségeket, a tömeges fajkihalást és a lassan élhetetlenné váló bolygót, itt az ideje elgondolkodni azon, hogy miként teremthetnénk meg egy új, igazságos és fenntartható gazdasági rendszer alapjait. Figyelembe véve, hogy a tudomány mai álláspontja szerint mindössze néhány évtized van a radikális változtatásokra, ha a jelenlegi formában meg akarjuk őrizni az emberi civilizációt, azonnali reformokra van szükség. A vadkapitalizmus meghaladására pedig ma az egyetlen kézenfekvő terv a Green New Deal, amely mind a jelenlegi, mind a jövőben megszülető generációk jólétét biztosítani tudja.

A cikk megírásához felhasználtam Simone Gasperin Cosa serve per un Green New Deal című cikkét, mely a Jacobin Italia oldalon jelent meg.

Olvass tovább!