A klímakatasztrófa elkerüléséhez több út is vezethet, de akármilyen úton is fogja az emberiség megállítani a klímaváltozást, mindenképpen sok pénzbe fog kerülni. A kérdés, hogy ki fogja ezt kifizetni.

Szénadó

Az egyik legkézenfekvőbb megoldás a szénadó bevezetése, amit a szén-dioxid kibocsátással járó energiahordozókra vetnek ki (szén, benzin, gázolaj stb.). Az így megnövelt árú energiahordozók kevésbé vonzóak, kevésbé elérhetőek, így az alternatív technológiák versenyképesek lesznek.

A szénadó legnagyobb előnye, hogy technikailag könnyű bevezetni és könnyű beszedni. A szénadót a kibocsátók fizetik, így az elméletileg el kéne, hogy tántorítsa őket a káros tevékenységüktől, azaz a negatív környezeti hatás közvetlen pénzügyi teherré alakul át. Például, ha a szénadóval növelik a gázolaj árát, akkor kevésbé fogja megérni autót használni, és lehet, hogy többen választják a tömegközlekedést, vagy a kerékpárt.

A szénadó tiszta és egyszerű módja a szabályozásnak, de több probléma is van vele. Az első, hogy a szénadó a szegényebb rétegeknek arányaiban jóval nagyobb anyagi terhet fog jelenteni, mint a vagyonos osztályoknak. A gazdagabb emberek gyakorlatilag meg sem éreznék, ha másfélszeresére nőnének az üzemanyagárak, mert jövedelmük jóval kisebb hányadát költik üzemanyagra, míg szegényebb családoknak ezen múlik, hogy kijönnek-e a hónap végén. A szénadó tehát elsősorban a szegényebb rétegeket sújtja (regresszív adó).

Ezen felül nagy probléma az is, hogy sokszor a nehéz helyzetben lévő háztartások nem engedhetik meg maguknak az életmódváltást. Például, ha az elszálló ingatlanárak miatt kiszorultak az agglomerációba, vagy egy olyan településre, ahol nincsen megfelelő tömegközlekedés, akkor nincs választásuk, és fenn kell tartaniuk egy autót, függetlenül attól, hogy nőnek az üzemanyagárak.

A fenti példa alapján érezhető, hogy nem feltétlenül igazságos és célravezető a kibocsátókkal (végfelhasználókkal) fizettetni a dekarbonizáció költségeit, vagy legalábbis nem ebben a formában.

2018-ban Franciaországban hirtelen emelték az üzemanyagon lévő szénadót, ami aránytalanul érintette a szegényebb osztályokat (1 év alatt 25%-al növekedtek az üzemanyagárak, de ennek csak egy része volt a szénadó). Mindeközben eltörölték a vagyonadót, amit az 1,3 millió euro (400 millió forint) fölötti vagyonnal rendelkező személyeknek kellett fizetniük. Ez az igazságtalanság volt az, ami begyújtotta a sárgamellényes mozgalmat és azóta is meghatározó konfliktus Franciaországban. Végül több fronton is meghátrálásra kényszerült a francia kormány.

Pénz nélkül nem fog menni

Nem működik tehát, hogy szegények fizetik a klímaváltozás költségeit. Felmerülhet esetleg, hogy az olajcégeket kéne közvetlenül adóztatni, ezt sokkal kevésbé éreznénk igazságtalannak. A probléma ezzel az, hogy az olajcégek megtalálnák a módját, hogy beépítsék az üzemanyagárba a többletköltséget és végül ugyanúgy az emberek fizetnék ki a fentebb leírt igazságtalan módon.

A szénadó abban az értelemben jó és reális megoldásnak tűnt, hogy a jelenlegi neoliberális kapitalizmus keretein belül is alkalmazható lenne, illetve, hogy valódi hátráltató erő lehet a szén-dioxid kibocsátás ellen. Hátránya, hogy rendkívül igazságtalan, és a leggazdagabb rétegek nem vennék ki a részüket a költségek fizetéséből.

Lehetséges egyáltalán igazságos intézkedésekkel küzdeni a klímaválság ellen? Létezik egy másik megközelítés, amely nem a kibocsátókra (végfelhasználókra) koncentrál, hanem a klímaváltozás teljes költségére.

A klímaváltozás elleni sikeres és elégséges küzdelem X összegbe kerül évente, hiszen kutatásokat, energetikai beruházásokat, állami programokat, nemzetközi projekteket (mint pl. az ITER fúziós erőmű), tudatosító kampányokat stb. kell finanszírozni a változáshoz. Ezt az X összeget be kell szednie minden országnak. Ha nem szedik be, akkor nem tudják finanszírozni a fenti programokat, és robogunk tovább a katasztrófa felé. Nem lehet megkerülni azt, hogy a jelenlegi állami bevételeken felül extra forrásokat vonjanak be a kormányok. Ha a jelenlegi állami alrendszerekből vonnak el pénzt (tömegközlekedés, egészségügy, oktatás, nyugdíjrendszer stb.), akkor a világon mindenhol sárgamellényes mozgalmak fognak indulni, és akárcsak Franciaországban, minden országban meg fognak hátrálni a kormányok.

A klímaválság költségeit nem lehet a szegényekkel kifizettetni. Pénz nélkül márpedig nincs változás.

A kérdés pedig innentől pedig így változik: hol van ma jelentős mennyiségű kihasználatlan (vagy rosszul használt) pénz a gazdaságban. A három legjelentősebb hely, ahol a szükségesnél több pénz van ma Magyarországon (és más országokban is):

• Kormányzati korrupció
• Legmagasabb jövedelmek
• Legmagasabb vagyonok

A legkézenfekvőbb dolog az állami korrupció, aminek a mértéke több száz milliárd forint éves szinten, Magyarországon, de más államokban is hasonló arányú a közpénzekkel való visszaélés. A korrupció visszaszorításának lehetőségei nem tárgya ennek a cikknek, annyi azonban bizonyos, hogy nem egyszerű feladat. Ahogy az is biztos, hogy ezen a területen óriási tartalékai vannak az államoknak.

A vagyoni egyenlőtlenség mértéke is rendkívüli igazságtalanságot mutat Magyarországon, a Nemzeti Bank 2017-es vagyonfelmérése alapján a vagyon óriási hányada koncentrálódik a társadalom legvagyonosabb 10%-ánál:

Rendkívül nagyok a különbségek mind a felső 10%, mind a felső 1%-on belül. A felső 10% alsó részében teljesen normális középosztálybeli foglalkozású, jól kereső emberek tartoznak (orvosok, mérnökök, egyetemi tanárok, prosperáló kisvállalkozók, ügyvédek stb.). Ezek a háztartások vagyon és jövedelem tekintetében közelebb állnak legalsó 10%-hoz, mint a felső tízezerhez.

Az igazán pazarló, értelmetlen vagyon és jövedelem a felső 1%-nál kezdődik. A leggazdagabb 1% összvagyona kb. 27 ezer milliárd forint (MNB 2017). Azaz a felső százezer egy átlagos tagjának kb. 300 millió forint vagyona van. Ez pedig csupán az empirikus adatfelvételben látszó vagyon, az ezen felüli valóságról csupán becslések vannak. Látható, hogy itt óriási tartalékai vannak Magyarországnak (és más államoknak, máshol is hasonló a helyzet).

A klímakatasztrófa megfékezéséhez elkerülhetetlen a vagyonadó kivetése.

A fentiek alapján pedig ennek elsősorban a társadalom leggazdagabb 1%-át kell sújtania, akik a teljes vagyon több, mint 25%-át birtokolják. Ilyen szintű pazarló gazdagságra senkinek nincsen szüksége, különösen akkor nem, amikor nincsenek megfelelő források a klímaváltozás elleni küzdelemre. A felső 1%-ra kivetett csupán 2%-os vagyonadó további 300 milliárd forintot hozna a költségvetésbe (nagyságrendileg) évente, amit klímavédelemre lehetne fordítani.

További százmilliárdok vonhatók be a költségvetésbe többkulcsos személyi jövedelemadó alkalmazásával. Ha alsó 90%-nak maradna a jelenlegi 15%-os kulcs, a felső 10%, illetve a felső 1% kapna magasabb kulcsot, akkor nem csak százmilliárdokkal bővülne a klímaváltozás elleni harcra költhető forrástömeg, hanem egy sokkal igazságosabb társadalom kialakulását is segítené, ahol mindenki kieszi a részét a közteherviselésből.

A korrupció visszaszorításából, jövedelemadóból és vagyonadóból Magyarországon holnaptól különösebb gond nélkül lehetne évi 1000 milliárd forintot beszedni és klímavédelemre költeni – ami a magyar GDP kb. 2,7 %-a – úgy, hogy ez a társadalom 90%-át nem érintené hátrányosan.

Ezen felül európai szinten lehetne támadni az offshore-t, ami hasonló nagyságrendű veszteséget okoz világszerte.

(Igazságos) megoldás a klímakatasztrófa ellen?

Bár a klímaváltozás megfékezése rendkívül nehéz és költséges feladat, látható, hogy nem a pénz hiányzik a megoldáshoz. Az itt felsoroltakon kívül még más területekről is lehetne forrásokat elkülöníteni.

A neoliberális kapitalizmus igazságtalanságai csak fokozódni fognak a klímakatasztrófa hatásainak súlyosbodásával. A jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek, és a rendszer működése nyomorban tart milliárdokat, míg egy nagyon szűk, kiválasztott réteg elképzelhetetlen gazdagságban él. Eközben pedig a neoliberális „környezetvédők”, mint Emmanuel Macron a legszegényebb rétegekkel akarják kifizettetni a klímavédelem költségeit. A klímakatasztrófa megfékezéséhez pénz kell, mégpedig most. Eleget élvezte a globális elit a társadalom kizsákmányolását és az ebből származó érthetetlen mértékű vagyont. Itt az ideje, hogy most visszaadjanak valamit a társadalomnak.