Blog a 99%-nak

A Magyar Bírói Egyesület tiltakozik a propagandamédia hazugságai miatt

Ez a cikk több mint 4 éves.

A Magyar Bírói Egyesület „Ismét a bírói függetlenségről – más megvilágításban” címmel tett közzé egy meglehetősen határozott hangvételű írást, amelyben tiltakoznak a lakájmédia azon megnyilvánulásai miatt, amelyben a konkrét ügyben hozott határozataik miatt egyes bírák személyét támadják.

A MABIE szerint:

Az utóbbi napokban a Magyar Nemzet című napilap a „Bírák és falovak” című írásában jutott arra a megállapításra, miszerint „az igazságszolgáltatáson belül trójai falovakként működő bírák” is működnek, akiktől „nehezebb lesz megvédeni az országot, mint a határsértőktől”. Ugyanez az újság „A valódi tét a nemzeti szuverenitás megőrzése” című írásában szintén egy bírói döntést helyez olyan megvilágításba, mintha a bíró meg nem engedett befolyásolásának eredményeképpen született volna („Ezt követően a Soros-hálózathoz kötődő Helsinki Bizottság támogatásával egy pécsi bíró az EUB-hoz fordult.”) A Pesti Srácok című internetes portál augusztus 5-én utóbbi témával kapcsolatos írásában szintén ezt sugallja („arra sikerült rávenniük az esettel foglalkozó bírót, hogy forduljon az EUB-hoz, és ott kezdeményezze a már említett előzetes döntéshozatali eljárást.”).

A Magyar Bírói Egyesület továbbá emlékeztet rá, hogy  az ominózus írások XX. század letűnt diktatúráira jellemző hangvétele alkalmas arra, hogy az ítélkező bírákra fenyegetően hasson, ezáltal végeredményben arra is, hogy akár az egyedi ügyekben is befolyásolja őket.

A bírók személyének, illetve konkrét ügyekben hozott határozatainak támadása egy olyan legalapvetőbb jogállami alapelveket semmibe vevő szokás, amely sajnos nem ismeretlen a magyar közélet számára. Kormánypárti és ellenzéki politikusok között is akadnak jócskán, akik a pártpolitikai ízlésüknek éppen nem megfelelő konkrét ügyben hozott határozataik miatt bírók személyét támadják.

A MABIE már korábban, májusban is közzétett egy felhívást, amelyben aggodalmukat fejezték ki – az akkor még meg nem nevezett – sajtó képviselőinek személyes támadásai miatt, amelyek konkrét bírók személyét, családi kapcsolatait, családtagjaik életét mutatták be lejárató módon, pártpolitikai kontextusba helyezve, öncélúan.

Az Egyesület továbbá felkérte dr. Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy Magyarország bírái zavartalanul, az igazságszolgáltatás meg nem engedett külső befolyásolása, azaz objektív integritássértés nélkül végezhessék munkájukat, és a fenti jelenség megszüntetése érdekében tett lépéseiről, intézkedéseiről tájékoztassa a bírákat.