Blog a 99%-nak

Németország kedvenc humoristája elindul a Szociáldemokraták vezetői székéért

Ez a cikk több mint 4 éves.

Jan Böhmermann, Németország legismertebb humoristája saját esti talk showjában jelentette be két napja: megméretteti magát Németország Szociáldemokrata Pártjának (SPD) elnöki székéért.

Az egyelőre ugyan nem világos, hogy a kedélyeket borzoló humoráról ismert komikus ezúttal komolyan gondolja-e a dolgot, vagy csupán egy gegről van szó, mindenesetre a jelölési határidő előtt három nappal indult kampány, úgy tűnik, a szűk határidő ellenére igyekszik megfelelni a jelölési követelményeknek.

Jonas Rogowski, Jan Böhmermann in Rostock 2014 05, CC BY-SA 3.0

Böhmermann bejelentésével egy időben elindult egy Twitter kampány #neustart19 (új kezdet 19) néven, amely kezdő posztjában köszöntötte Böhmermann kihívóit, majd elmagyarázta követőinek, milyen procedúrával válhat valaki hivatalos jelöltté. A kampányprofil azóta már közel 22.000 követőt tudhat magáénak, és főleg az SPD jelenlegi erős emberein való gúnyolódással és erősen baloldali ígéretekkel van tele.

A profil többek között nekimegy Olaf Scholz pénzügyminiszter-alkancellárnak, az SPD ifjúsági szervezetét vezető, és a CDU-SPD nagykoalíciót annak idején majdnem megbuktató Kevin Kühnertnek, és olyan javaslatokat dob fel közönségének, mint az 1 millió euró feletti öröklés esetén kivetendő 100%-os örökösödési adó, az autómentes belváros és ingyenes tömegközlekedés minden 300.000 főnél népesebb német városban, valamint a fegyverexport teljes tilalma.

Böhmermannak egyébként vasárnap délután 18:00 óráig kell hivatalosan is párttaggá válnia, megszereznie 5 SPD alapszervezet támogatását, valamint egy női társelnök-jelöltet találnia maga mellé.

Botrányhősből politikus

A humorista, bár 2013 óta vezet esti műsort a ZDFneo, főleg fiatal közönséget célzó német közszolgálati csatornán, a nemzetközi média homlokterébe csak 2015-ban került be a V for Varoufakis címet viselő videójával (a cím a V for Vendetta címre épülő szójáték).


Az angol nyelvű videó egy szatíra, ami a német önteltségből, a görög válságból és Varoufakis démonizálásából csinál viccet.

Látható benne többek között egy náci egyenruhába öltözött férfi, aki arra buzdítja a nézőket, hogy ne kérdezzék, miből van Németországnak a világ második legnagyobb aranytartaléka. A videó közepén aztán berobban a címadó Yanis Varoufakis, az akkori görög pénzügyminiszter, maga a pokol angyala, akiről Böhmermann végig félelemmel vegyes csodálattal beszél. A videó végén egy valódi bevágás látható, ahol a görög pénzügyminiszter középső ujjat mutat, miközben azt mondja, hogy „ezt Németországnak”.

A német média természetesen felkapta a dolgot, a New York Times akkor arról írt, hogy „A média a görög pénzügyminiszter fejét követeli a „Fingergate” miatt”, és miután maga Varoufakis is azt nyilatkozta egy interjúban, hogy a videó manipulált, Böhmermann műsora készített egy kamu „leleplező videót” rejtélyes zenével, ahol bemutatták, hogyan „manipulálták a felvételt”. A felvétel ugyanakkor valódi, csupán ki lett ragadva a kontextusából – a pénzügyminiszter éppen azt magyarázza közönségének, hogyan nem szabad hozzáállni a német-görög konfliktushoz. A humorista később díjat kapott ezért az egész cirkuszért, hiszen remekül rávilágított, milyen egyszerű a szenzációhajhász, nemzeti érzelmeken és haragon ügyesen lovagló médiát félrevezetni.

Erdogate

Böhmermann polgárpukkasztó és politikai konfliktusokat kavaró karrierjének csúcsa azonban mégsem ez volt, hanem a később Erdogate-ként elhíresült konfliktus Németország és a török elnök Recep Tayyip Erdoğan között.

Az Erdoğan-botrány onnan indult, hogy a komikus 2016 márciusában egy verset olvasott fel a török elnökről Neo Magazin Royale nevű showműsorában, török felirattal egy török zászló előtt. A Gyalázkodó (Schmähkritik) című versben a török elnököt többek közöttlányverőnek”, „kurd rugdosónak és keresztény verőnek”, „gyerekpornó nézőnek” és „kecskékkel hálónak” nevezte. A versből nemzetközi botrány lett, a török kormány forrongott és jogi eljárást követeltek a humorista ellen. Mivel erre a német jogi környezet lehetőséget ad, és a német büntető törvénykönyv része a külföldi vezetők és szervezetek rágalmazása, Angela Merkel jóváhagyta a török kormány kérését.

Az utóbbin pedig a német közvélemény háborodott fel, százezres nagyságrend követelte, hogy hagyják békén a humoristát, egy YouGov közvélemény-kutatás pedig azt találta, hogy a lakosság 77%-a elutasítja a jogi procedúrát a komikus ellen.

Haldokló nagykoalíció, leszállóágban a Szociáldemokraták

Jan Böhmermann gegjét persze úgy is lehet értelmezni, mint egy végső döfést az SPD-nek. Németország legöregebb pártja ugyanis hónapok óta mélyponton van, egy júniusi Forsa felmérés szerint jelenleg 11%-ot érnének el a választásokon, ami a párt legrosszabb eredménye 1887 óta. Mindeközben a Zöldek tovább hasítanak, ugyanezen felmérés 27%-kal őket hozta ki Németország legnépszerűbb pártjának.

A 2019-es év eddig egyébként is mostoha volt a Szociáldemokratákkal – az EP-választásokon harmadikak lettek a CDU és a Zöldek mögött 15.8%-kal, ami a legrosszabb eredményük, mióta választásokat tartanak az Európai Parlamentbe, ráadásul ugyanaznap csupán másodikak lettek az általuk 73 éven át vezetett Brémában a tartományi választásokon. Ezen rossz szereplések következtében mondott le a pártvezető Andrea Nahles június elején, mindössze egy év kormányrúdnál töltött idő után, ami beizzította a jelenleg is zajló vezetőválasztási folyamatot.

Az SPD ráadásul ezen a hétvégén újabb kihívások elé néz, hiszen vasárnap mind Szászországban, mind Brandenburgban tartományi választásokat tartanak, ami akár ki is vetheti őket a tartományi kormányokból, de legalábbis új koalíciós partnereket fog eredményezni (Szászországban a CDU-val, Brandenburgban pedig a Linke-vel kormányoznak közösen). Ráadásul a számukra nehéz terepnek számító, korábbi keletnémet tartományokban is jönnek fel a Zöldek, ami tovább gyengíti a történelmi párt pozícióját.

Mindezek tetejébe a CDU/CSU-val alkotott SPD kormánykoalíció is recseg-ropog, több becslés szól arról, hogy nem biztos, hogy ki fogják húzni a következő időzített 2021-es választásokig.

Pontosan ezeket a válságtüneteket hangosítja fel Böhmermann kampánya, mikor olyanokat nyilatkozik, hogy „nekem több veszíteni valóm van, mint az SPD-nek” vagy hogy „megértem az SPD motivációit, hiszen a karrierem nagy részében én is közpénzből éltem”. Nem csak a neoliberális politikájukon élcelődik a humorista, hanem azon a gyakran hangoztatott érven is, hogy az SPD-nek kötelessége volt belemenni a nagykoalícióba a CDU/CSU-val, hogy így kormányozhatóvá tegyék Németországot.

Egyelőre persze nem tudni, hogy lesz-e bármi is a humorista jelöltségéből (hiszen még a párttagsága sem biztos, hogy érvényes), de mindenesetre jó látni, hogy a német szatíra él és virul.

Hogy jó-e, hogy egy olyan párt kárára, aki nagyjából ugyanannyiszor ígérte meg a választóinak, hogy megújul, mint az MSZP, és körülbelül ugyanakkora sikerrel? Ezt már mindenki döntse el magának.