Amikor Jean Baudrillard-t a Mátrix c. filmről kérdezték (amelyet az ő filozófiai munkája ihletett), így válaszolt:
„A Mátrix bizonyosan olyan film a mátrixról, amelyet éppen a mátrix állítana elő.”
Véleményem a rendszerkritikus centrizmusról ugyanaz, mint Baudrillard véleménye a Mátrixról:
A „rendszerkritikus centrizmus” bizonyosan olyan formája a rendszerellenzéknek, amelyet éppen a rendszer állítana elő.
Hogy miért gondolom így, azt az Öt Csillag Mozgalom (továbbiakban: M5S) példáján keresztül fogom demonstrálni.
Szerzőtársam, Weiler Vilmos két cikkében is foglalkozott az új olasz kormány pozitívumaival és ellentmondásaival. Amint azt Weiler kifejtette, az M5S és a Demokrata Párt koalíciójának vannak pozitívumai: a koalíció megakadályozta a szélsőjobboldali Lega hatalomra kerülését és az új kormány programja ambiciózusan zöld és baloldali. Kérdés, hogy ezt az ambiciózus kormányprogramot valóban megvalósítja –e majd a korábban neoliberális politikát folytató Demokrata Párt, és a korábbi kormányban többsége ellenére sem túl hatékonyan működő M5S.
További kérdések is felmerülnek. Hogyan lehetséges, hogy az M5S népszerűsége 32%-ról 17%-ra esett, míg a Lega népszerűsége 17%-ról 34%-ra emelkedett? Hogyhogy a közvélemény szemében többé nem a „civil” M5S a „szabadságharcos” párt, hanem a soviniszta, szegényellenes Lega? Ezekre a kérdésekre a választ a „rendszerkritikus centrizmus” zsákutcás politikájában látom.
A centrista keretezés önkéntelenül is a status quo mellett tör lándzsát, hiszen a társadalmi konfliktusok tagadásán alapszik. Pedig a politika lényege a konfliktus. Nem pusztán a konfliktusok kiélezése, hanem olykor a konfliktusokról szóló alkuk, kompromisszumok is – de soha nem azok letagadása.
És ami talán ennél is fontosabb: a rendszerkritikai baloldal is alapvetően egy konfliktusra épül, a tőke-munka konfliktusára.
A rendszerkritikai baloldal a munka képviselete a tőkével szemben, és nem mellett.
A keynesiánus baloldal szerint a tőke és a munka közötti feszültség – újraelosztással – feloldható, mindazonáltal a konfliktus létezését nem tagadja. A marxista baloldal szerint a tőke és a munka közötti feszültség nem meghaladható, ezért ezt a konfliktust fel kell számolni. Ebben a konfliktusban a rendszerkritikus centrizmus nem foglal állást, rendszerkritikus mivolta ellenére sem.
Ennek a mulasztásnak politikai következményei is vannak, főleg ha egy rendszerkritikus centrista párt, mint az M5S, hatalomra jut. Miközben a rendszerkritikus centrizmus a tőke-munka konfliktust „civilséggel” igyekszik áthidalni, a szélsőjobboldal nem szerénykedik konfliktusok mentén politizálni. A szélsőjobboldal így borítékolhatóan ellopja a show-t.
Az M5S és a Puzsér-kampány közötti párhuzam nem titkolt. Viszont az Összefogás politikája is alapvetően a politikai konfliktusok tagadásán alapul, tehát centrista. (És ezen az sem tud változtatni, ha történetesen a programjuk baloldali.)
Az alapvető probléma nem is az az Összefogással, hogy ki kerekedik benne felül, és ki marad alul –
hanem az, hogy az Összefogás technokrata, centrista retorikát kényszerít az összefogásban résztvevőkre, amely többszörös vereséget szenvedett már a választásokon.
Ebből a centrizmusból, ami általában övezi az Összefogást, potenciálisan ki lehet szakadni előválasztás útján. Jómagam nem szavaztam egyetlen előválasztáson sem, de el kell ismernem: a széleskörű előválasztási-mechanizmus végleg megszabadíthatja az ellenzéket a fojtogatóan korlátozó centrista retorikától.
