A teljes magyar közvéleményt megrázta a hírhedt lúgos orvos, Bene Krisztián pere, kb. ezerfős tüntetés, újranyíltak fontos diskurzusok a párkapcsolati erőszakról, feminizmusról, a büntetőjog funkciójáról és a bűnös emberek jogairól.

Az ügy és az alkotmányossági probléma

Az eddig megszületett ítéletek alapján Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója 2013-ban maró lúggal öntötte le egykori barátnője, Renner Erika nemi szervét. Életveszélyt okozó testi sértést okozott ezzel a nőnek, a sértettet magára hagyta, még az ajtót is rázárta.
A Fővárosi Törvényszék első fokon a vádlottat 4 év szabadságvesztésre, az orvosi foglalkozástól pedig 5 éves eltiltásra ítélte.

Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla 9 év börtönre és végleges foglalkozástól való eltiltásra ítélte Benét. Ebben az ítéletben már magánlaksértés és okirattal való visszaélés vétségében is bűnösnek találták az orvost, emiatt került harmadfokon a Kúriára az ügy. A Kúria megalapozatlannak találta a másodfokú ítéletet, hatályon kívül is helyezte azt és új eljárásra kötelezte az ítélőtáblát, mivel elégtelennek találta a bizonyítást és az addigi felderítést.

Ezután az új eljárásban már személyi szabadság megsértésében is kimondták a vádlott bűnösségét, és újra visszakerült az ügy a Kúriára,  a  Kúria az ügyész fellebbezése alapján a vádlott büntetését 11 évre súlyosbította.

Ezután döntött úgy Kadlót Erzsébet, a vádlott jogi képviselője, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak. A felmerülő alkotmányossági problémát még Renner Erika ügyvédje is valósnak találja, nyilatkozata szerint:

Ilyen esetben tényleg lehet jogalapja az alkotmánybírósági panasznak.

Ahogy arra az egykori ügyész és bíró dr. Sándor Zsuzsa is rámutat, a probléma a következő:

„Bene Krisztián ellen az eljárás – a legutolsó kúriai döntést leszámítva – mindvégig a régi Büntetőeljárási törvény (Be.) alapján folyt. A régi Be. a harmadfokú eljárásban – kicsit leegyszerűsítve – gyakorlatilag mindössze azt tiltotta meg, hogy a bíróság új bizonyítást folytasson le, egyebekben a másodfokú ítéletet különösebb korlátozás nélkül teljes egészében felülvizsgálhatta.

Ezzel szemben az új Büntetőeljárási törvény azt írja elő, hogy a harmadfokú eljárásban a másodfokú ítéletnek csak és kizárólag egy részét lehet felülvizsgálni, mégpedig azt és csakis azt, amelyben a másodfokú bíróság egy új cselekményben először állapította meg a vádlott bűnösségét.(Vagy először menti fel, de ebben az esetben nem ez történt.) Ez a jogi lehetőség azért fontos, mert e nélkül egy adott bűncselekményt csak egyetlen fokon állapítana meg a bíróság, ami viszont ellentétes azzal a főszabállyal, miszerint minden megállapított bűntett esetén mindenkinek joga van fellebbezni.

Az új Be. azt is kimondja, hogy az új rendelkezéseket a már folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, ráadásul úgy, hogy ha olyan fellebbezés kerül a harmadfok elé, amelyet az új törvény alapján már be sem lehetne nyújtani, azt nem létezőnek kell tekinteni. Ez esetben ez azt jelentette, hogy a Kúria csak a mellékes bűncselekményeket (magánlaksértés, személyi szabadság megsértése) vizsgálhatta volna felül, mert ezekben a másodfokú bíróság mondta ki először a vádlott bűnösségét.

Bene Krisztián ügyében a Kúria 12 nappal az új Be. hatályba lépése után hozott ítéletet, noha a fellebbezések már jóval korábban beérkeztek. Az imént említett – elsőre talán bonyolultnak tűnő – szabály alapján a Kúria csak az ügyészi fellebbezést vehette figyelembe, senki másét nem. A vádlottét és a védőügyvédét azért nem, mert ők felmentésért vagy az újabb hatályon kívül helyezésért fellebbeztek, a sértett jogi képviselőjének beadványát pedig azért, mert ő a testi sértésnek emberölés kísérlete helyett történt téves minősítését kifogásolta.

Ez utóbbi fellebbezéseket úgy kellett tekinteni, mintha meg sem történtek volna.

Így aztán az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Kúria azt sem ellenőrizhette, vajon a saját korábbi, hatályon kívül helyező végzésében foglaltaknak eleget tett-e az ítélőtábla. Nem vizsgálhatta, hogy a megismételt eljárásban megállapított tényállás megalapozott-e, de nem foglalkozhatott azzal sem, hogy a vádlott cselekménye nem minősül-e emberölés kísérletének, ahogyan azt a sértett képviselője indítványozta.

Semmivel sem foglalkozhatott, ami az ügy lényegét, az életveszélyt okozó testi sértést érintette! Mindezt azért, mert az új Be.-ben a „kizárólag” szócska szerepel: a harmadfok a másodfokú ítéletnek kizárólag azt a részét vizsgálhatja, amelyben először mondták ki a vádlott bűnösségét.”

Kadlót Erzsébet tehát azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert az új szabályozással a vádlottat visszamenőleg fosztották meg az egyik alkotmányos alapjogától: a fellebbezéshez való jogától.

A panasz hírére nemrég sárga rózsákat vitt körülbelül ezer tüntető a Parlament elé, hogy kiálljanak az alkotmányjogi panasz ellen, és üzenjenek az Alkotmánybíróságnak.

Kétségtelen, hogy a magyar kormány a nők elleni erőszak megfékezésének érdekében nem tesz semmit, sőt, a Fidesz nőellenes retorikája és politikai gyakorlata melegágya ennek a borzalmas társadalmi jelenségnek, és a magyar jogrendszer jelenleg alkalmatlan már a probléma felderítésére is.

Kétségtelen, hogy Renner Erika számára egyenesen pokol lehetett az elmúlt 6 év, és folyamatosan újraélni és újrajátszani a traumát a végtelennek tűnő eljárások során embertelen tapasztalat.

Kétségtelen, hogy minden létező eszközzel küzdenünk kell a párkapcsolati és nők elleni erőszak ellen ebben a végtelenül hímsoviniszta rezsimben.
De van valami, ami szintén kétségtelen:

Baloldaliként nem tüntethetünk még a legmegátalkodottabb bűnös alapjogának elvételéért sem, mert akkor hasonlatosak leszünk az embertelen bűnösökhöz.

Nem szabad ugyanis a jogalkotókkal és a rendszerszintű problémákkal szembeni jogos dühöt a jogalkalmazó, független bírók irányába terelünk, akik ítéletet hoznak.

Látjuk a történelmi tapasztalatait annak, hogy milyen ítéletek születnek akkor, amikor befolyásolja a közvélemény nyomása a bírók munkáját, és elveszítik a függetlenségüket a vérgőzös bosszúszomj miatt.
Nem mindig a legkönnyebb baloldalinak lennünk, de igenis érdemes: a humanitásunk különböztet meg éppen minket az autoriter és igazságtalan embertársainktól, és ennek még a legbestiálisabb szörnyetegre is ki kell terjednie akkor, ha komolyan vesszük az elveinket.

Baloldaliként nem tekinthetünk úgy a büntetőjogra, ahogyan az erőszakos és könyörületet nem ismerő fenevadak, akik szerint a büntetőjognak kizárólag egy célja van: a megtorlás.

Nem, a büntetőjog célja a prevenció, a reintegráció, a jogépség és az össztársadalmi érdekek szem előtt tartása.

Ha létezik baloldali haladás, az büntetőjogilag éppen abban áll, hogy nem kívánjuk a véget nem érő törzsi háborúk bosszúláncolatát, hogy kibékíthetetlennek kell lennünk a szemet-szemért fogat-fogért elvvel szemben, hogy el kell vetnünk a talio-elvet és embernek kell maradnunk még a legnagyobb embertelenségben is. Nemet kell mondanunk a halálbüntetésre és az elidegeníthetetlen emberi jogok elvételére. Igen, még a legszörnyűbb bűncselekmények esetén is.
Ugye nem gondoljuk komolyan azt, hogy az össztársadalmi érdek az, hogy például egy megerőszakolót egy megerőszakolással kell büntetnünk?
Mert ha igen, akkor valójában a könyörületet nem ismerő jobboldalon van a helyünk.

Végezetül álljanak itt dr. Sándor Zsuzsa szavai, aki kiváló éleslátással a következőképpen összegezte gondolatait:

A felháborodását is értem, hogy [Renner Erika] csak a sajtóból szerzett tudomást az ügy esetleges újratárgyalásáról. Viszont nincs olyan jogszabályi előírás, hogy őt értesíteni kellett volna egy alkotmányjogi beadványról. Ez persze csak a jog, ettől függetlenül átérzem, hogy az újratárgyalás elvi lehetősége is sokkolóan hatott rá. Értem a sárga rózsás tüntetőket is, akik a kapcsolati erőszak ellen küzdenek, van is mit tenniük ebben az országban. De meg kell érteniük, hogy sem egy bírósági, sem egy alkotmánybírósági döntést nem lehet tüntetéssel befolyásolni.

Talán épp ők lennének a legjobban felháborodva, ha egy döntés azon múlna, kik, miért tüntetnek, és nem azon, hogy mind a jogalkotók, mind a jogot alkalmazók tartsák be az emberi alapjogokat. Mielőtt még elszabadulnának az érzelmek, érdemes megvárni, miként dönt ebben a nem egyszerű kérdésben az Alkotmánybíróság.

Frissítés: A szerző nem a nők elleni erőszak és a sértett melletti szolidaritási tüntetések létjogosultságát vonta kétségbe. Fontosnak tartja, hogy a rendszerszintű problémákért ne az ítéletet hozó, jogalkalmazó bírókat tegyük felelőssé és vonjuk kérdőre ítéleteikért, hanem egyedül a jogalkotókat.