Blog a 99%-nak

Miközben a világ Erdoganra figyel, Aszad végleg maga alá gyűri Szíriát

Donald Trump amerikai elnök külpolitikáját eddig sem a következetesség és a hűség, sokkal inkább a váratlan és logikátlan döntések jellemezték. Minden bűne közül a legnagyobb talán mégis az, hogy idén ősszel bejelentette: magára hagyja a korábban az USA által támogatott és az Iszlám Állam felszámolásában oroszlánrészt vállaló kurd népállamot, Rojavát.

Rojava jelentőségéről igen sokat írtak már. Egyrészt azért, mert a negyvenmilliós kurd nemzet egyetlen, nagyrészt független államalakulata, másrészt azért, mert a Közel-Kelet legdemokratikusabb és legszabadabb társadalma. Nem mellesleg pedig az iszlám világ egy példátlanul előremutató baloldali kísérlete.

Trump árulásával és az amerikai csapatok kivonásával a népállam magára maradt két brutális diktátor, Aszad és Erdogan hadseregei között.

Erdogan az utóbbi években sorra zárta börtönbe politikai ellenfeleit és a korábbi években már nem habozott fegyverrel területet foglalni magának Szíriából. Aszad pedig nyolc év véres polgárháború és félmillió halott után kezdi visszaszerezni a teljes hatalmat: a kurdokon kívül már csak Idlib tartomány iszlamista felkelői tarják magukat a korábban civilek ellen vegyi fegyvert is bevető diktátor ellen.

A szíriai polgárháborút megnyerhették volna annak idején a demokratikus felkelők, de Putyinnak akkor sokkal fontosabb volt az ország, mint Obamának, s ezzel el is dőlt, hogy végül Aszad szerzi vissza a hatalmat az ország nagy része felett. Az amerikai külpolitika egyetlen érdeme mégis az volt, hogy legalább az ország ötödét meghagyták a kurd felkelők kezében. Most ennek a kétmillió embernek a kezét is elengedték.

A brutális polgárháború, melynek eredményeképpen az ország lakosságának több, mint a fele (20 millióból 12 millió) otthona elhagyására kényszerült most a végéhez közeledik. A korábbi Putyin-Erdogan egyezmények eredményeképpen a török csapatok már elfoglalták a korábban szintén kurdok által ellenőrzött nyugati Afrin tartományt és bevonultak az (iszlamista) felkelők által védett Idlib tartományba. Idén októberben a csapatok megindultak Rojavába is, amit végül egy újabb Putyin-Erdogan paktum állított le. A megegyezés ára azonban óriási volt: a kurdok az Erdogan elleni védelemért cserébe területükre engedték Aszad és Putyin csapatait, feladva eddigi katonai függetlenségüket.

2019 novemberében, nyolc évvel a polgárháború kitörése után még mindig tartanak a harcok Rojavában éppen úgy, mint Idlibben. Az orosz bombázók és a török nehéztüzérség nem tétlenkedik, az ország eddig viszonylag épen maradt területeit is igyekeznek romba dönteni. Hogy végül pontosan hol fog összeérni a két hadsereg, nem tudni még, egyvalami azonban mindenképpen látszik: azoknak a száma, akik egyik oldalhoz sem tartoznak, rohamosan csökken.

Hogy Rojavát és Idlibet végül fegyverekkel fogják-e a földdel egyenlővé tenni vagy egész egyszerűen felosztják maguk között a nagyhatalmak, még nem tudjuk. Akár Erdogannal, akár Aszaddal szemben, de a kurdok minden valószínűség szerint el fogják veszíteni maradék függetlenségüket is és vagy török gyarmat, vagy ismét a szíriai diktatúra részei lesznek.

Ezzel pedig lezárul majd a véres szíriai polgárháború és véget ér a Közel-Kelet legnagyobb demokratikus kísérlete, a szétrombolt ország nagy részén pedig újraépül a népirtó Aszad diktatúrája, kisebbik része pedig török gyarmattá válik. Az iszlám világ népei számára pedig egy dolog mindenképpen világos lesz: ha demokráciát és szabadságot akarnak, az Egyesült Államokra és Európára nem számíthatnak.

Olvass tovább!