Ne legyenek kétségeink: Boris Johnson Konzervatív Pártja fogja megnyerni a december 12-i választásokat az Egyesült Királyságban. Lehetne hosszú elemzéseket írni arról, hogy ez miért van így, de egy biztos: Johnson keményvonalas Brexit-retorikája, akkor is, ha hazugságokra épül, megnyerő a szigetország számos lakójának.

Ilyenkor a liberálisok mindig elmondják, hogy Johnson kampánya részben hazugságokra épül, és hogy a választókat a Brexit-szavazás előtt megtévesztették, de a liberálisok mindig azt mondják, hogy a választókat megtévesztették, ha nem ők nyernek a választásokon. És persze igaz, hogy a Brexit-népszavazás kilépéspárti erői folyamatosan csúsztatásokkal kampányoltak, ezek a féligazságok azonban még mindig jobban tetszettek a briteknek, mint a maradáspártiak ígérete: az, hogy minden ugyanúgy lesz, mint eddig.

Mert ne tagadjuk a valóságot: a Brexit mögött mély társadalmi problémák húzódnak, évtizedes frusztrációk és a politikusok által messzemenően be nem tartott ígéretek.

A vagyoni különbségek Nagy-Britanniában nagyobbak, mint a többi nyugat-európai országban, a szociális háló gyengébb, a szegénység pedig ezzel együtt általánosabb, mint máshol. A szabad Európa ígérete, a szabadkereskedelem és multikulturalizmus pedig nem hozott sok jót a brit szegényeknek. Még akkor is, ha az igazi probléma nem az európai eszmével, hanem a neoliberális gazdaságpolitikával van.

Egyáltalán nem csoda, hogy az EU-ellenesség Nagy-Britanniában ilyen mértékeket öltött az elmúlt évtizedekben: a brit munkásosztály már régen azt látja, hogy miközben a gazdagok csak egyre gazdagabbak, a Tescóban meg McDonald’sban már lengyelek meg magyarok dolgoznak, a bérlakásokba bolgárok költöztek be, addig az ő életszínvonaluk semmit nem növekedett.

A brit EU-kritika elsősorban annak a gazdasági frusztrációnak a felszínre törése, hogy a dolgozók szerint mindenki másnak jól megy, csak éppen nekik nem. És, ahogy a számok mutatják, ebben történetesen igazuk is van.

Javítana ezeknek az embereknek az életszínvonalán egy kemény brexit? Természetesen nem. Ha a konzervatívok tényleg meg tudnak egyezni az EU-val egy kemény kilépésben, annak az árát rövidtávon megint a szegények fizetnék ki. Ezt pedig, mivel nem hülyék, ők is tudják. Akkor miért szavaznak mégis Boris Johnsonra meg a torykra? Azért, mert ők legalább egy dologban következetesek: hogy a népszavazás eredményét végre kell hajtani, és hogy a briteknek el kell hagyniuk az Uniót – megfelelően annak, ahogy három éve az emberek szavaztak.

A liberálisok persze addig-addig újra szavaztatnának a néppel, amíg az nem jön ki eredményként, amit ők akarnak. S a tény, hogy végül rávették Corbynt egy második szavazás támogatására, pontosan mutatja a két politikai oldal összefonódásának károsságát. Ezen pedig az sem segíthet már, hogy a Munkáspárt választási programja évtizedek óta a legradikálisabb – persze még így sem radikális, csak éppenséggel legalább baloldali már.

A választók pedig következetességet akarnak, ezt pedig sajnos éppen a kőkemény kapitalista Boris Johnsontól kapják meg. Ő pedig, ráérezve a szociális elégedetlenségre, jóléti reformokkal, az egészségügy és a közszolgáltatások fejlesztésével adja el a kilépéspárti üzeneteit. Ez, legalábbis az ország idősebb felénél, határtalan sikert fog aratni. Felállt hát az a nevetséges és abszurd helyzet, hogy a Munkáspártnak kell védenie a jobboldali, neoliberális Európai Uniót a toryk hazug jóléti ígéreteivel szemben.

Jeremy Corbyn programja valószínűleg az utolsó pillanatban még meg tud majd szólítani számos konzervatív és liberális szavazót, mindez azonban valószínűleg nem fogja megmenteni a pártot az újabb vereségtől. Az Egyesült Királyságnak pedig fájni fog a kilépés, a rövidtávú gazdasági hatások majd ismét pofonként érik a briteket. Ezzel viszont legalább pont kerül a történet végére, és a demokrácia működésének megfelelően a Királyság elhagyja az Európai Uniót.

Lehet, hogy a kilépés utáni évek kemények lesznek számos britnek, de az ország akkor legalább már nem lesz a kilépés-maradás hamis dilemmájában, a politikának nem fogja minden pillanatát meghatározni a két tábor egymást túlharsogó trombitaszava.

Akkor pedig a Munkáspárt végre visszatérhet majd ahhoz, amiért eredetileg létrejött: a munkások képviseletéhez.

Jeremy Corbyn pedig dolgozhat majd azért, amiért eredetileg politikus lett: egy demokratikus, szociális Nagy-Britanniáért. Észak-Írország nélkül.