A magát demokratikus szocialistának valló Bernie Sanders egyre jobb eredményeket produkál a február harmadikán induló előválasztást megelőző közvélemény-kutatásokban. Az amerikai demokraták államonként külön-külön szavaznak az év végi elnökválasztáson indítandó elnökjelölt személyéről, az lesz tehát Donald Trump kihívója, aki az előválasztáson a delegáltak többségét megszerzi.

Az Egyesült Államokban nem léteznek az európaiakhoz hasonló, belső demokráciával működő tömegpártok, helyettük két, innen nézve leginkább laza politikai szövetségnek nevezhető szervezet állítja az elnökjelölteket. A felülről szerveződő politikai platformok pedig az úgynevezett regisztrált szavazókra bízzák az elnökjelölt kiválasztását: azokra az állampolgárokra, akik az előválasztások előtt ígéretet tesznek, hogy a párt jelöltjét fogják támogatni a végső választáson, ezt megelőzendő pedig részt vesznek annak kiválasztásában.

A folyamatot még bonyolultabbá teszi, hogy a különböző államok nem csak hogy nem egyszerre szavaznak, de nem is ugyanolyan szabályok szerint: mind az előregisztráció menete, mind a jelöltválasztás módja eltér államról államra. A februártól júniusig tartó folyamatban tehát minden jelöltnek egyszerre kell országosan támogatottságot szerezni és közben a lehető legügyesebb taktikával megnyerni a kiválasztott államokat.

Az előválasztás legfontosabb állomásai kétségkívül az elsőként szavazó négy kisebb állam: Iowa, New Hampshire, Nevada és Dél-Karolina, melyek az ország négy sarkán elhelyezkedve többé-kevésbé reprezentatívan fedik le az Egyesült Államok lakosságát. Ennek megfelelően az ottani eredmények irányadóak lesznek a később szavazó államoknak is: a Közép-Nyugaton elhelyezkedő Iowa eredménye tehát elsősorban a többi közép-nyugati állam lakóinak fogja megmutatni, hogy melyik esélyesebb jelöltek közül érdemes választani majd a későbbi hónapok folyamán.

A négy elsőként szavazó állam jelentőségét mutatja, hogy a legesélyesebb jelöltek utolsó két hónapjukat szinte már csak ezekben töltötték, számolatlanul vásárolva hirdetési felületeket, és szinte faluról falura járva győzködve a választókat. A legelsőként szavazó Iowa pedig ezek közül is kiemelkedik: nem véletlen, hogy az összes jelölt hetek óta a hárommilliós államot járja, miközben legtöbbjük még csak látogatást sem tett a huszonnyolcmilliós, tehát majdnem tízszer akkora jelentőségű, de később szavazó Texasban.

Az előválasztási kampányok egyik, Európából nézve meglehetősen furcsa jellemzője a jelöltek népszerűségének erőteljes kilengése: a kiválasztási folyamat elején ugyanis rendre felfut egy-egy jelentkező, hogy aztán népszerűsége néhány hónap után újra visszaessen. Iowában pontosan ez történt, tavaly augusztusig ugyanis a centrista Joe Biden volt a legnépszerűbb az államban, szeptembertől októberig aztán a mérsékelt baloldali Elisabeth Warren volt felkapott, hogy aztán decemberre a liberális Pete Buttigieg tűnjön befutónak. Tőle vette vissza idén januárban a pártelit jelöltjeként nagy támogatottságot maga mögött tudó Joe Biden a közvélemény-kutatásokban a vezetést.

Egészen addig, amíg a választás előtti utolsó héten Bernie Sanders eddig nem látott népszerűséget mutatva meg nem szerezte a demokraták közötti elsőbbséget.

Az előválasztás során másodikként szavazó, északkeleti New Hampshire-ben a baloldali szenátor négy éve is nyert, így abban az államban biztos befutónak számít, míg a harmadik, nyugati Nevadában ha Biden is vezet, Sanders egyre több támogatót tud maga mögött. Egyedül a negyedik, konzervatívnak számító és nagy számban feketék által lakott Dél-Karolinában tűnik verhetetlennek a pártelit által favorizált, mérsékelt Joe Biden.

Az elnökjelöltséghez szükséges nagy számú delegáltat azonban nem a négy első, szimbolikusnak számító államban, hanem utána, az ún. Szuperkeddel kezdődő előválasztási dömpinggel lehet nyerni. Addigra pedig fennáll a veszély, hogy a jelöltek egy része kifogy pénzügyi tartalékaiból és kampányának befejezésére kényszerül: pont ezzel számol Michael Bloomberg milliárdos is, aki egy eddig nem látott stratégia részeként a többiek kivéreztetésére játszik, s kihagyva az első négy állam késhegyre menő küzdelmét csak márciusban kapcsolódik be a versenybe.

Az előválasztási versenyben tehát semmi sem dőlt még el. Egyrészt rengeteg múlik azon, hogy a Sanders-Biden párharccá egyszerűsödni tűnő első négy államból ki mennyit nyer meg, másrészt az is döntő lesz, hogy kinek mennyi pénze marad az olyan, több száz delegáltat küldő államok felszántására, mint Kalifornia, Texas vagy New York. Az is kérdés még, hogy a mérsékelt baloldali Elisabeth Warren végül a szintén balos Sanders-szel, vagy a centrista Joe Biden-nel működik együtt a továbbiakban. Az egyetlen jelentős női jelöltnek ugyanis a négyből egyik szimbolikus előválasztó államban sem sikerült eddig élre törnie, így ő is egyre inkább az olyan később szavazó államok felé fordult, ahol az egymással elfoglalt Sanders és Biden egyelőre nem tudtak nagy erőforrásokat fektetni.

Az országos felmérések eddig Joe Biden elsőbbségét, Bernie Sanders második és Elisabeth Warren harmadik helyét jelzik előre, ezek a felmérések azonban nagyon gyorsan változhatnak a korábban említett első négy, szimbolikus jelentőségű állam szavazásai után.

A hosszú távú trendek pedig egyrészt a baloldali Sanders fokozatos térnyerését mutatják, másrészt arra is rávilágítanak, hogy eddig éppen ő az, aki a megfelelő pillanatban, azaz a választások napján népszerű, nem azt hónapokkal megelőzve.

Február harmadikán hétfőn pedig kiderül majd, hogy igazat mondanak-e a közvélemény-kutatók és Amerikában valóban megkezdődik-e a rég várt baloldali politikai fordulat.