Pénteken írta meg az Intercept oknyomozó portál, hogy a korábbi sugalmazásokkal és tagadásokkal ellentétben már dolgoznak egy globális automatizált arcfelismerő-rendszer kiépítésén az Európai Unióban.
A jelentés, amelyet az újság az egyik hálózat fejlesztésével foglalkozó tisztviselőtől kapott, már 2019 novemberében ismert volt az érintett európai és tagállami tisztviselők körében.
A globális arcfelismerő-rendszer kidolgozásának előkészítő háttérmunkája azonban nem véletlenül maradt eddig titokban.
Az új transzatlanti automatizált rendszer ugyanis szembe megy a GDPR legfontosabb rendelkezéseivel és a leguniverzálisabb adatvédelmi és alapjogi alapelvekkel is.
Az új rendszer lényege ugyanis messze túlmutat a már létező Prüm-rendszer hatékonyabbá tételén, amely a résztvevő államok közötti adatok (pl. DNS, ujjlenyomatok, jármű nyilvántartási adatbázisok) cseréjét teszi hatékonyabbá.
A mostani terv lényege már egy olyan transzatlanti rendszer fejlesztése, amely automatizáltan képes az arcfelismerésre az Egyesült Államok bevonásával együtt, ahol még az uniós szabályozásnál is lazábbak az adatvédelmi mechanizmusok és gyakoribbak a rendszerszintű alapjogi sérelmek.
Mindezt úgy, hogy az Európai Unió a mai napig adós maradt annak a jogszabályi keretrendszernek a kidolgozásával, amely a hatóságok túlkapásaival és a transznacionális cégek alapjog sértéseivel, adatlopásaival szemben az egyszerű állampolgárokat védené.
Ennek látszólagos orvoslására született a GDPR adatvédelmi rendelet, amelynek szövegére és alapelveire joggal lehetne büszke az Európai Unió és tagállamai, ha azt a gyakorlatban a jogrendszerek felett álló multik és a hatóságok betartanák.
De nem tartják és az a norma valójában nem létezik, amelyik nem érvényesül.
Ezt pedig nem a széplelkű adatvédelmi jogvédők mondják, hanem kőkemény piacpárti technokraták, akik különösebben nem érzékenyek az alapjog-sérelmekre.
A liberális-jobbközép Margarethe Vestager, egykori versenyjogi biztos szerint ugyanis
„…az automatikus arcfelismerés egyértelműen a GDPR-ba ütközik, de az nem lesz tiltva.”
Sőt, a Bizottság annyira komolyan adott egykoron a nagy uniós adatvédelmi lázban a látszatra, hogy tervben volt az összes automatizált arcfelismerő-rendszer betiltása legalább 5 évre, de az ötlet természetesen elhasalt az autoriter tagállami vezetők és hatóságok lobbijának köszönhetően.
Azt, hogy a már létező adatbázisokkal való rendszerszintű visszaélés nem egy fantasztikus disztópia, hanem a mindennapi valóságunk része, semmi sem bizonyíthatná jobban, mint Edward Snowden ügye.
A 7 éve szintén az Interceptnek szivárogtatott dokumentumok ugyanis részletes képet adnak számunkra az amerikai NSA és a brit GCHQ (Egyesült Királyság titkosszolgálatainak egyike) működéséről, miszerint az együttműködő szolgálatok minden állampolgáruk, de több külföldi állampolgár összes internetes adatához is hozzáférnek, ezeket pedig illegálisan összegyűjtik és tárolják is – igen, az érintettek beleegyezése nélkül és attól teljesen függetlenül, hogy azok éppen folyó büntetőeljárásban érintettek-e és szükségesek-e az igazságszolgáltatás számára is az adataik.
Az ügy kirobbanásakor bebizonyosodott, hogy létezik az a nyugati megfigyelőállam, amely saját jogszabályaira és alapjog-védelmi intézményeire fittyet hányva működik és amely a legalapvetőbb nemzetközi konvenciókat és szerződéseket sem tartja tiszteletben.
Innen pedig már csak fél centire van az a profilalkotás a rendelkezésre álló adatokból, amely a választásokba való súlyos beavatkozást jelenti és amely szinte megfékezhetetlen, ha egyszer már létezik az illegálisan beszerzett gigantikus méretű adatbázis az állampolgárokról.
Az Európai Unió jogvédelmi intézményrendszere – némi valós alappal – pedig éppen arra volt a legbüszkébb a GDPR adatvédelmi rendeletet előkészítő években, hogy a nyugati megfigyelőállamokkal ellentétben olyan súlyos visszaélések nem történtek és nem is történhetnek az európai államokban, mint amilyenek Nagy-Britanniában, vagy éppen az USA-ban.
Most pedig az ominózus EU-s munkacsoport egyik kiszivárgott jelentése éppen azt bizonyítja, hogy nem csupán az Edward Snowden által leírt nyugati megfigyelő-államhoz hasonlatos rendszert akar fejleszteni az Európai Unió, hanem egyenesen annak részese akar lenni, azt totálisan ki akarja terjeszteni az uniós állampolgárokra is.
Habár az automatizált arcfelismerő-rendszerek uniós jogba és a GDPR-ba való ütközését látszólag az összes európai parlamenti erő elismeri, egyedül a GUE/NGL baloldali frakció foglalkozott komolyabban a felmerülő aggályokkal, ők már a Snowden-ügy kirobbanásától kezdve felhívták a figyelmet a súlyos visszaélésekre és menedékjogot is kértek Snowdennek.
Félreértés ne essék, aligha akadna bárki, aki szerint nem legitim cél az, amit a globális automatizált arcfelismerő-rendszerek hívei elsőként és kizárólagosan említenek: a hatékonyabb bűnüldözés nemzetközi szinten és a nagyszabású együttműködés a közbiztonság érdekében.
A valóság azonban a szépen hangzó általánosítások helyett itt is a részletekben és a gyakorlatban rejlik, ami viszont azt mutatja, hogy azokban az országokban, ahol nyíltan használják ezeket a rendszereket (pl Kína, USA) gyakoriak a politikai indíttatású visszaélések és semmilyen politikai, szakmai, jogi gátja nincsen a rendszer rendeltetésszerű használatának ellenőrzéséhez.
Egyszerűen nincsenek meg azok a jogi eszközök a tagállami bíróságok kezében, amelyek már a megtörtént sérelem után az igazságszolgáltatást végezni tudnák, a megelőzésről pedig már nem is beszélve.
Az Európai Unió joga szerint jelenleg tehát a GDPR-ba ütközik az az automatizált globális arcfelismerő-rendszer, amelyen éppen titokban dolgoznak és amit pár éve még a Bizottság is be akart tiltani, de majd reménykednek a tagállami önmérsékletben a rendszer használatakor.
(Például a független magyar nyomozóhatóság önmérsékletében, hogy a független Polt Péter és a független ügyészei majd nemet fognak mondani a magyar kormány érdekeit szolgáló adatgyűjtésre és adatfeldolgozásra is).
Az pedig egy mélyebb probléma, hogy a már meglévő, hatékony transznacionális bűnüldözési stratégiákat és eszközöket sem a társadalomra leginkább veszélyes bűnelkövetőkre használják, például az illegális fegyverkereskedelmet folytató uniós vezetőkre, vagy a költségvetést és állampolgárokat milliárdokkal megkárosító offshore felszámolására.
Mit profitálna tehát az egyszerű uniós állampolgár egy még totálisabb és a maradék díszlet-gátakat is semmibevevő totális megfigyelő-rendszerrel, aminek már egy szuperhatalom is a részese lesz és ami nyíltan és deklaráltan szembe megy az uniós adatvédelmi alapelvekkel és a GDPR rendelettel, úgy, hogy ennek már a béta változata sem az európai munkásosztályt, hanem a tőkét és a legveszélyesebb bűnelkövetőket szolgálja?
Egyszerűen semmit.
