Blog a 99%-nak

Tanársztrájkot!

Ez a cikk több mint 4 éves.

Egy képzőművész-grafikus végzettségű ismerősöm nemrégiben állásajánlatot kapott egy vidéki művészeti iskolától. Mivel jelenleg nem a szakmájában dolgozik,  örömmel fogadta a felajánlott művészettörténet tanári pozíciót. A lehetőséget felmérendő, rákeresett az érvényes pedagógus bértáblára, amit egy pár nap múlva nevetve-sírva mutatott meg nekem.

 A táblázat [1] alapján neki tanárként nettó 135 ezer forintos fizetéssel kellene kezdenie, amely 10 év tapasztalattal sem lesz több, mint 203 ezer forint. Nem kellett sokat gondolkodnia, hogy mit válaszoljon a megkeresésre… Ez az eset nagyon jól rávilágít a magyar oktatás helyzetének egyik legégetőbb problémájára: a pedagógusok fizetésére.

A probléma

Hogy megértsük a helyzetet, a lenti táblázatban összegyűjtöttem néhány nettó jövedelem adatot.

Ez alapján a tanárok bérének problémáját az alábbi négy állításban lehet összefoglalni.

1. A pedagógus kezdő fizetés nem éri el a létminimumot.
Egy pedagógus nettó 135 ezer forintos fizetéssel kezd, miközben a létminimum összege 138 ezer forint.[2] Ez azt jelenti, hogy ma egy minimális szükségleteket kielégítő életszínvonalat sem engedhet meg magának egy egyetemi diplomával rendelkező kezdő pedagógus.

Mi a létminimum?

A létminimum összege azt mutatja, hogy mekkora jövedelem szükséges egy háztartásnak ahhoz, hogy biztosíthassa tagjai számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését. A létminimumon élők esetében ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a lakbér, a közüzemi számlák, az élelmiszer és a közlekedési költségek kifizetése felemészti a család jövedelmének kb. 70%-át. A keresőnként fennmaradó kb. 40 ezer forintból kellene gyermekeket taníttatni, cipőt-ruhát venni, tisztálkodni, sportolni, esetleg kikapcsolódni. Mindez után már nemigen marad félretenni nyugdíjra, lakásra, autóra, felújításra, biztosításra, továbbképzésre vagy nyaralásra. A létminimumon, vagy az alatt élők számára a szegénységből való kitörés lehetősége erősen korlátozott.

2. A pedagógusok 88 ezer forinttal kevesebbel kezdenek mint az átlagos diplomás pályakezdők.
A diplomások átlagosan nettó 223 ezer forintos bérrel kezdenek karrierjük első éveiben[3], miközben a pedagógusok pályájuk első három évében 135 ezer forintos nettó bérre számíthatnak. Ugyanazt a fizetést, amelyet egy diplomás pályakezdő a karrierje első éveiben keres, egy pedagógus csak 18-20 év tapasztalattal kapja meg.[4]

3. A pedagógusok fizetése meg sem közelíti a diplomás átlagkeresetet.
Amíg a 18-20 év tapasztalattal rendelkező pedagógusok nettó 223 ezer forint alapbért kapnak, addig a diplomás nettó átlagkereset a versenyszférában 521 ezer forint.[5]

4. A tanárok bére 6 éve változatlan, miközben a versenyszférában több mint 46%-ot emelkedtek a bérek. [6]
A pedagógusbérek jelenleg a 2014-es minimálbér összegéhez képest vannak megállapítva, így az elmúlt 6 évben a pedagógusbérek egyáltalán nem követték sem a minimálbér növekedést, sem a piaci folyamatokat. Ennek következtében a pályakezdő mesterdiplomás tanárok jelenleg a fizikai munkát végző szak- és betanított munkásokkal azonos színvonalon vannak fizetve. [7]

A következmények

Nem olyan nehéz belátni, hogy Magyarországon alulfizetjük a tanárokat, mind abszolút, mind relatív értelemben. Mindez súlyos következményekkel jár a tanárképzésre, az oktatási rendszerre és Magyarország nemzetközi versenyképességre nézve egyaránt.

Tanárképzés: létszámhiány. A tanári pálya egyre kevésbé versenyképes karrierút, így a pályakezdők egyre inkább más szakmákat választanak. A legkiválóbb képességű diákokat – ahelyett, hogy tanárnak képeznénk őket – hamar felszívják a versenyképes karrierutakat kínáló egyetemi szakok. Mindez egyre növekvő tanárhiányhoz vezet.

Oktatási rendszer: túlterheltség. A tanárhiány (és több más tényező) egyre növekvő leterheltséget idéz elő az iskolákban. Ez hosszú távon még tovább rontja a tanári pálya vonzerejét, és ellehetetleníti a minőségi oktatást. Leterhelt, alulfizetett tanároktól nem várhatjuk el, hogy igényes munkát, felzárkóztatást és tehetséggondozást végezzenek. Nem túlzás azt állítani, hogy oktatási rendszerünket csak a magyarországi tanárok kitartása és megmaradt szakmai elkötelezettsége tartja össze.

Leszakadó Magyarország: Magyarország sok szempontból korlátozott lehetőségekkel rendelkezik, hogy felzárkózzon a nyugat-európai gazdasági fejlettséghez és életszínvonalhoz. Egy terület azonban mindenképp van, ahol Magyarország a világ élvonalába tudna törni: ez az oktatás. Magyarország magas minőségű, jól képzett munkavállalókat kínálhatna a hazai és külföldi vállalati szektornak, az ennek megfelelő prémium bérért. Munkaerőpiaci igény maximálisan lenne erre.

Úgy tűnik azonban, hogy a jelenlegi magyar kormány nem a versenyképes Magyarországot látja az oktatásban, hanem csak egy ormótlan költségvetési tételt. Persze lenne tér a költségvetésben a pedagógusbérek rendezésére. A kormány ezt azért nem teszi ezt meg, mert más prioritásai vannak. Az óriásvállalatok adóit kell csökkenteni. Adókedvezményeket kell adni a multinacionális cégeknek. A legmagasabb jövedelmű magánszemélyek adóit kell csökkenteni és nekik kell kedvezni a járulékok csökkentésével is. Adókedvezményeket kell adni a legtehetősebb családoknak. Élsportra kell költeni. Propagandára kell költeni. Értelmetlen gigaberuházásokat kell folytatni. Számolatlanul kell önteni az állami támogatásokat a vállalati szektorba. És természetesen ki kell fizetni a kormányhoz hű oligarchákat. Pénz tehát lenne a pedagógusbérek rendezésére. Akarat nincs.

Az oktatási rendszer feladata, hogy művelt, társadalmilag tudatos állampolgárokat neveljen, akik egyben piacképes munkavállalók is. Csak egy jól működő versenyszféra adóforintjai teszik lehetővé egy ilyen rendszer működtetését. Viszont fel kell ismerni, hogy csak egy jól működő oktatási rendszer mellett működhet jól a versenyszféra. A magyar kormány ezt az egyensúlyt borította fel, ellehetetlenítve Magyarország hosszú távú fejlődését.

Ezzel az áldatlan helyzettel kapcsolatban nekünk, állampolgároknak társadalmi felelősségünk van. A tanárok fizetése nem csak a tanárok ügye: ez közös, nemzeti ügyünk.

Egyetlen megoldás maradt: a sztrájk

Ha azt akarjuk, hogy a kormány tartósan rendezze a pedagógusbéreket, tartósan erős alkupozícióba kell hozni a pedagógusokat. Ehhez két dolgot kell elérni:

  1. A 144 ezer magyarországi pedagógust sztrájkolni kész, összetartó egységbe kell kovácsolni.
  2. Nekünk, a magyar társadalomnak pedig a tanárok ügyét zászlónkra kell tűznünk, és utcai megmozdulásokkal, médiakampánnyal, polgári engedetlenséggel és a szolidaritás minden formájával nyomást kell helyeznünk a kormányra. Egyértelművé kell tenni: Magyarország kiáll a tanárok és a tanársztrájk mellett.

A magyarországi pedagógusok teljes joggal féltik a megélhetésüket egy központosított rendszertől, ahol a sztrájkszervezésnél kisebb dolgokért is gond nélkül kirúgják az embert. És igen, Magyarországon gyalázatos a sztrájktörvény, és a munka törvénykönyve sem védi kellőképp a munkavállalókat. Nem a dolgozók felé lejt a pálya.

De most már elég kell legyen a tétlenségből. Elég a szétforgácsolt, túlterhelt, megalázott tanárok tömegeiből. Elég a nyilatkozatokból, a sajtótájékoztatókból és elég a tüntetésekből is. Sztrájkolni kell.

A Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és semmilyen más szakszervezet ne tárgyaljon addig a kormánnyal, amíg nem mutatják meg, hogy meg tudnak szervezni és levezényelni egy legalább egyhetes országos sztrájkot.

Erő felmutatása nélkül nem lehet tárgyalni a kormánnyal, csak kuncsorogni.

Az elmúlt napok tárgyalásai a kormány és a PSZ között nem jelentenek valódi pedagógus érdekérvényesítést. A kormány legutóbbi pofátlan ajánlata pedig ékes bizonyítéka ennek. Azóta úgy látszik, az erőviszonyokat a PSZ is keserűen felismerte. Mindkét jelentős tanári szakszervezet, a PSZ és a PDSZ is hozzákezdett a sztrájk megszervezéséhez, de még nagyon messze vannak a sikertől.

Magyarország szeme most a pedagógusok felé fordul. Precedenst kell teremteni, és meg kell mutatni, hogy a pedagógusok nem félnek kiállni a saját boldogulásukért, a magyar oktatásért és egy igazságosabb Magyarországért. Ha a pedagógusok most nem mutatnak fel erőt, akkor a jövőben is ennyire megalázóan fogják őket kezelni.

Minden magyarországi tanárnak üzenem: szervezzétek meg a szakszervezeteket, szervezzétek meg a munkaközösségeket és szervezzétek meg a sztrájkot! A falig nyomtak benneteket, tovább már nem tudtok hátrálni. Ha eljön az ideje, az utca ott fog állni mellettetek.

 

Források

 

Címlapkép: A több tízezres tömeg öt perces néma csönddel tiltakozik a kormány oktatáspolitikája ellen. Tanártüntetés 2016. február 14. Budapest, Kossuth tér. Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

[1] Forrás: https://officina.hu/belfoeld/239-pedagogus-bertabla Megjegyzés: A nettó bér számításánál a 4. kategóriától feltételeztem a pedagógus II fokozatot, és figyelmen kívül hagytam a gyermekekre járó SZJA kedvezményt.

[2] https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ber-fizetes-letminimum-munka.686401.html Létminimum jövedelem összege 2 gyermekes háztartás esetén, 2 keresőre kiszámítva.

[3] https://eduline.hu/palyakezdes/20190923_diplomas_fizetesek_szakonkent

[4] Mesterdiplomás, pedagógus II fokozatú pedagógus, gyermekekre járó SZJA kedvezmény és pótlékok nélkül.

[5] Forrás: https://nfsz.munka.hu/bertarifa/adattar2017/index.html Megjegyzés: a legutóbbi versenyszférára vonatkozó diplomás átlagbér adat 2016-ból származik. Erre az adatra vetítettem rá a 2016-2019 között ugyanebben a szegmensben végbemenő 36%-os bérnövekedés 2/3-át, így az 521 ezer forintos adat konzervatív becslés. Ehhez hozzátartozik, hogy ebbe a számba a vezetői fizetések is beleszámítódnak, amik felviszi az átlagot. A diplomás medián fizetés megmutatná, hogy mennyit keres a tipikus diplomás, azonban ilyen adatot Magyarországon tudomásom szerint sajnos senki nem publikál.

[6] http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli033a.html?back=/stadat_ker

[7] https://index.hu/gazdasag/2020/01/29/mar_majdnem_netto_800_forintnal_jar_a_fizikai_munkasok_orabere/ Megjegyzés: 1203 Ft-os bruttó órabér, havi 21 munkanappal, napi 8 óra munkával, SZJA kedvezmény nélkül számolva. 133.000 Ft nettó bér.