A produkciós minőséget és a tartalomszolgáltatás rendszerességét tekintve a Partizán valóban szintet lépett az elmúlt pár hónapban, így a heti rutin részévé vált számomra az is, ahogy várom a szombati „Hét Vitája” epizódokat, ahol többnyire két, egymástól radikálisan eltérő nézeteket valló szereplő vitázik egy konkrét téma kapcsán.

 

A vita témája ezúttal az Alapjövedelem (a feltétel nélküli alapjövedelem, a továbbiakban csak „alapjövedelem”) bevezetésének hipotézise volt – és azt gondolom, hogy a másfél órás adás jelentős része fundamentálisan, alapjaiban siklott ki.

Az alapjövedelemmel kapcsolatban szkeptikus Prinz Dániel ugyanis hatékonyan tartotta Büttl Ferencet defenzívában – és mindehhez egy olyan taktikát használt, amit jól ismerhetünk, ha követtük például a neoliberalizmus végstádiumában járó Egyesült Államokban zajló előválasztásokat. Ott a leglátványosabb ugyanis az a retorikai fogás, amikor a háborús költésekből és az állami rendfenntartó túlterjeszkedésekből egy pillanatra kábultan felocsúdó figurák megkérdezik a progresszív jelöltektől: „és ezt ugyan mégis miből fogod finanszírozni?” Cégek tízmilliárdos megsegítése? Hatalmas adókedvezmények a felső jövedelmi tized tagjai számára? Látszatberuházások? Nem számít. De ha a szociális háló erősítése felmerülne, a kérdés mindig ugyanaz: „Hogyan oldod meg, hogy ne növekedjen emiatt a költségvetési hiány?”  [1]

Több problémám is van ezzel az érveléssel. Az első és legfontosabb: a kérdésre adott bármiféle számmisztikus válasz (hogy hol találhatunk x-y milliárdot évente) elfogadja az axiómát, és nem ad arra lehetőséget, hogy újrakeretezze a beszélgetést. Szögezzük le, hogy nem tartom magamat olyan valakinek – nem vagyok közgazdász -, aki képes lenne teljesen koherens cáfolatot és tanulmány-szintű választ adni ezeknek a kritikáknak. Mégis ismerem a vita kereteit eléggé ahhoz, hogy néhány dolgot fontosnak tartsak megemlíteni ebben a témában, mielőtt vakon szaladunk bele az „és akkor most mégis miből lesz erre pénz?” kérdéskörébe. (Egyébként ha létezik pozitív hozadéka a járványnak, az például az, hogy még a legszigorúbb, vagy annak látszatát fenntartó költségvetések esetén is megmutatta, hogy a „spórolás” monetáris politikája csupán illúzió, és igény szerint felülírható – lásd Németország vagy Egyesült Államok példáját.[2][3]

I. Az alapjövedelem koncepciója nem egy antikapitalista utópia, tehát még csak baloldali lázálomnak sem lehetne feltétlenül nevezni.

Annyira nem, hogy a legutóbbi, 2019-es amerikai demokrata előválasztásban ért el meglepő sikereket egy olyan jelölt, Andrew Yang, aki havi ezer dollárt adott volna minden amerikai állampolgárnak- a legtöbb támadást azonban inkább baloldalról kapta. Miért?

Mert a baloldali kritikusok szerint egy kifejezetten gyenge szociális hálóval rendelkező országban bevezetni ezt a modellt nem jelentene mást, mint teljesen feladni azt, hogy megpróbáljunk valóban fundamentálisan belenyúlni azokba a folyamatokba, amik az egyenlőtlenségeket kitermelték.

A pénz jelentős része a lakhatási szektorban a tulajdonosi réteghez került volna, az egyenlőtlenségeket nem oldotta volna meg és nem növelte volna a létbiztonságot sem, hiszen az amerikai kontextusban egyetlen komolyabb látogatás a sürgősségin az alapjövedelem havi összegének többszörösét viheti el az embertől. Aki tehát balról kritizálja ezt a modellt, az többnyire azzal érvel, hogy a jelenlegi rendszerekben ugyanúgy azokhoz csordogálna vissza ez a pénz, akik jelenleg is az eltorzult, a piac többszörös működésképtelenségének nyertesei. [4][5][6]

II. A nagyjából másfél órás vitában csupán néhány perc erejéig volt megemlítve az, hogy akár évi 6-700 milliárdos többletbevételt is jelenthet egy progresszív gazdasági fordulat, amivel új adónemek is bevezethetőek akár, és új bevételi források is jelentkeznek.

Úgy gondolom, hogy már a vita legelején sokkal erősebben kellett volna ezt a keretet erőltetni, ugyanis több olyan faktora is van az alapjövedelem gondolatának (vagy bármilyen más szociális hálónak is, teszem hozzá, ami az egyenlőtlenségek csökkenéséhez vezethet), amelyeket nehezebb számszerűsíteni, de kihagyhatatlanok a hatás vizsgálatánál.

Egy ilyen rendszer bevezetésével csökkenhetne azoknak a száma, akik teljesen deprivált állapotban előbb vagy utóbb az ellátórendszerben kötnek ki, rosszabb esetben pedig előtte még a bűnelkövetési statisztikákban megjelennek tételként és a szélsőjobboldali etnonacionalista programok célkeresztjébe kerülnek, mint „rossz példa” – pedig csupán arról van szó, hogy a rossz anyagi körülmények és a bűnözési ráta kéz-a-kézben járnak világszerte. [7]

Ezek az emberek egy garantált, nem luxuskörülményt jelentő bevételi forrás esetén helyi üzletekben, helyi szolgáltatásokban költenék el a pénzüket – ez pedig a belső gazdaság növekedését jelentheti. De nézzük tovább, mi történhetne még.

Rengeteg ember, aki fiatalon arra kényszerül, hogy továbbtanulás helyett a közmunkát válassza biztos jövedelmi forrásként, nem kényszerülne a tanulmányi pályája elhagyására.[8]

A magasabb végzettséghez magasabb jövedelmek, magasabb hozzáadott értékek járnak – ez pedig még a leginkább piacpárti elemzők szerint sem lehet negatívum.

Végül, de nem utolsó sorban: a jobb életkörülmények a krónikus betegségek csökkenéséhez, az életminőség növeléséhez vezethetnek, ez pedig egy rakás olyan másodlagos hatást jelentene, amely ellensúlyozhatja azokat a negatív hatásokat, amiket az elemzők manapság is dollármilliárdos károkként írnak le – mint például a légszennyezést, vagy a stresszt.

Felsoroltam most pár olyan dolgot, amiket nagyon nehéz számszerűsíteni – persze modellezhetnénk mindezeket optimista, pesszimista, vagy a kettő közötti álláspontot felvevő esetekben – de ennek az egésznek csupán az ízelítője jelent meg a vitában. Pedig nagyon fontos, fundamentális alapvetésekről van szó, amelyek mind-mind központi kérdései annak a vitának, hogy milyen hatása van a megerősített szociális háló a társadalmakra – és nem is feltétlenül biztos, hogy két közgazdász fog beszélgetni róluk, hiszen itt elsősorban világnézeti kérdésről van szó.

III. Továbbra is úgy gondolom, hogy van értelme megkérdőjelezni azokat az évtizedes rutinokat, amiket világszerte a Thatcher-Reagan-éra óta folyamatosan kapunk az arcunkba, ha egy tévét bekapcsolunk. Ne fogadjuk el azt a kérdést, hogy mégis miből lesz erre pénz.

Az állami költségvetés nem olyan, mint a szomjazó vándor utolsó cseppeket tartalmazó kulacsa a sivatag közepén.

Ha egy állam költségvetési hiányt növel annak érdekében, hogy növelje versenyképességét , egyúttal növeli az állam lakóinak életminőségét, akik ezáltal magasabb hozzáadott értékű munkákat is tudnak végezni, kevesebb tehert rónak az egészségügyre, és helyi közösségeket is képesek fenntartani anélkül, hogy a vidék elnéptelenedne, egész megyék anyagi leszakadása és a nagyvárosok élhetetlensége erősödne tovább. Ha ezek a hatások bekövetkeznek, elkerülhetetlen az, hogy a költségvetési hiány előbb vagy utóbb elapadjon, a jobban működő országok ugyanis  inkább képesek fenntartani a saját működésüket – tehát gondolhatunk erre úgy, mint az emberekbe való befektetésre.

A befektetés a nemzetközi nagyvállalatok milliárdos adókedvezményeibe egyébként nem szokott ilyen erős falakba ütközni – és nem azért, mert fundamentálisan más lenne a tranzakció típusa, hanem azért, mert jobb PR-ral és lobbierővel rendelkeznek ahhoz, hogy eleget ismételjék a „munkahelyteremtés” mantrát – még akkor is, ha azok a munkahelyek az újra és újra elérkező válságok legelső jelére elillanni látszanak. [9][10][11]

A vita során folyamatosan sodródtunk oda, hogy az alapjövedelem gondolata utópisztikus, megvalósíthatatlan, és sokkal egyszerűbb, „hatékonyabb” célzottan segíteni a rászorulókon, esetleg növelni az oktatásra és az egészségügyre költött pénzt. Én a magam részéről mindenkit óvatosságra intek, amikor ilyet hallok:

ezek a mondatok ugyanis elkendőzve bár, de csak azt jelentik, hogy kicsit többet invesztáljunk a rendszer áldozatainak szinten tartására, a kapitalizmus embereket bedaráló motorjához viszont véletlenül se nyúljunk, és adjuk meg mindenkinek a lehetőséget egy stresszel és kizsákmányolással teli élethez – bármi mást feltételezni pedig badarság vagy veszélyes neomarxista lázálom.

Nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a narratívát, és remélem hogy a „és miből lesz erre pénz?” mantrát ismételgetők inkább kényszerülnek defenzívába, és válaszokat adnak azokra az égető kérdésekre, amiket a kapitalizmus újra és újra megjelenő globális válságai, externáliákon[12], rejtett munkákon [13] fenntartott módszerei, és a nap végén teljes mértékben fenntarthatatlan működési modellje tesznek fel mindannyiunknak.

Folytathatnám még tovább az automatizációval, vagy azzal, hogy mikor máskor lenne ideje nagyívű társadalmi programokon gondolkozni, amikor ideológiai ellenzékben vagyunk – hiszen egyik mainstream párt sem tervez ilyen programot bevezetni a hazai porondon a Párbeszéd kivételével. De mindenesetre várom a vita esetleges folytatását, ahol remélem, hogy a program filozófiai részéből is többet tudunk majd meg. Égető szükség volna erre is.

Addig is a tanulságaink a vitából a következők: még mindig hihetetlenül erős a neoliberális konszenzus ezekben a társadalmi vitákban, a baloldal számára pedig kulcsfontosságú, hogy újra és újra megkérdőjelezze ezeknek a mentális hegemóniáknak a létjogosultságát. Ami pedig az alapjövedelmet illeti: ne féljünk kritizálni, mert lehet azt ütni jobbról és balról egyaránt – de arra tökéletes ürügy, hogy a valós nézetkülönbségeket a vitázó felek között nagyon világosan és egyértelműen a felszínre hozza.

[1]When Asked How They’ll Pay for Their Plans, Democrats Should Answer Just as Trump Does: Mexico
https://theintercept.com/2019/11/20/democratic-debate-budget-deficit/

[2]Coronavirus has destroyed the myth of the deficit

https://www.theguardian.com/commentisfree/2020/apr/17/coronavirus-deficit-american-economy

[3] Germany tears up fiscal rule book to counter coronavirus pandemic

https://www.ft.com/content/dacd2ac6-6b5f-11ea-89df-41bea055720b

[4] Richard D Wolff on the Basic Universal Invomce & Role of Technology in Capitalism – Youtube
https://www.youtube.com/watch?v=_3DNRUl2Le0
[5] Pay Andrew Yang $1000 a month to get out of the Presidential Race – Jacobin
https://jacobinmag.com/2019/06/andrew-yang-universal-basic-income-presidential-election

[6]Milton Friedman – The Negative Income Tax
https://www.youtube.com/watch?v=xtpgkX588nM&t=592s

[7] The Stark Relationship Between Income Inequality and Crime
https://www.economist.com/graphic-detail/2018/06/07/the-stark-relationship-between-income-inequality-and-crime

[8]https://merce.hu/2016/02/22/gratulalhatunk_a_kormanynak_olyan_sikeres_az_oktatasi_rendszer_hogy_gyermekek_eletet_teszi_tonkre/
[9] https://168ora.hu/itthon/ozd-gyar-bezaras-dolgozok-elbocsatas-181615
[10] https://24.hu/fn/gazdasag/2019/10/30/bajban-dunaferr-leepites/
[11] https://magyarhang.org/gazdasag/2019/04/28/nem-vasarolnak-a-kinaiak-bajban-az-autoipar/

[12] https://balraat.merce.hu/2020/05/15/az-elelmiszer-mint-aru/

[13] Women’s Unpaid Labor is Worth $10,900,000,000,000

https://www.nytimes.com/interactive/2020/03/04/opinion/women-unpaid-labor.html