Miután tavaly kiderült, hogy a magyar állam menedékkérőket éheztetett a tranzitzónákban, Kósa Lajos azt találta mondani, hogy „az a tízmillió turista, aki belép Magyarországra, sem kap enni a magyar államtól.”

Ez a mondat sokkal árulkodóbb annál, mint aminek elsőre tűnhet. Ha úgy tetszik, freudi elszólás: kísértetiesen beleillik Zygmunt Bauman, lengyel szociológus híres elméletébe (amelyet egy, a Balra áton megjelent cikk így foglal össze [Tárkányi Péter fordításában])–

„Bauman híres elképzelése, hogy a világot turisták és csavargók lakják. Az első csoport tagjai bejárják világot, míg a többiek mellett a világ halad el. A csavargók gyökereiktől elszakadva, reménytelen helyzetükből menekülnek előre, külső nyomásra, míg a turisták kedvük szerint maradnak vagy állnak tovább. A megfelelő erőforrásokkal – információval, kapcsolatokkal, tudással, pénzzel – rendelkező csoport számára minden kapu megnyílik, de az ezekkel nem rendelkezőket a globális piac és tőke pillanatnyi igényeinek megfelelően kapcsolják ki és be.”

Bauman szerint tehát a bolygó lakosságát egyetlen különbség mentén ketté lehet osztani – a világ mobilisekből (turistákból) és immobilisekből (csavargókból) áll. Az immobilisiket is lehet mozgatni, de az ő mobilitásukat a piac határozza meg; mintha csak áruk lennének egy Marshall-keresztben. A csavargók sorsa a kereslet-kínálat függvényének állásától függ – ha van rájuk kereslet, akkor a kapuk megnyílnak előttük (lásd: olcsó munkaerő, vendégmunkások stb.), ha a kereslet elfogy, akkor a kapuk hirtelen bezárulnak. A kapuk bezárásakor „népességtöbblet” keletkezik, amit az állam vagy külvárosi gettókban helyez el, vagy ketrecbe zár a kerítés túloldalán.

Turistákból és csavargókból áll a világ azért is, mert amennyire különbözik a két csoport, annyira hasonlít is. Mindkét csoportot megfosztotta a likvid modernitás (szintén Bauman fogalma) a struktúráitól – de amíg a turisták romanticizálják saját létük strukturálatlanságát, a csavargók gyökértelenségétől egyenesen rettegnek. Lásd, a „migráns” is rendelkezhetne olyan leírással, mint egy jól menő start-up vállalkozó: mobilis, nyelveket beszél, nemzetközi, határokon átívelő stb.

De ami a turistával szemben egyenesen társadalmi elvárás, ugyanannak értékét a csavargók esetében a munkaerőpiac helyzete határozza meg.

Mi következik ebből?

A magyar állam következetesen a turisták oldalán áll, a csavargókkal szemben. Teszi ezt nem csak a(z éppen megszűnő) tranzitzónákkal, hanem működésének egész lényegével, amely nemcsak a távolból érkező csavargók, azaz a migránsok életét keseríti meg, de a ‘színmagyar’ csavargók életét is.

Aki nyitott szemmel jár-kel Budapesten, az például láthatja, hogy az elmúlt években a várostervezést teljes mértékben a turisták igényeire szabták. A budapesti turizmusipar drasztikus növekedése sokáig nem ütközött a szó baumani értelmében szintén turista magyar középosztály érdekeivel…

Végre kaptunk szép térköveket, tiszta utcákat, sok kocsmát, nagy boltokat és még a hírünk is jó a nagyvilágban. Tarlós István tulajdonképpen jó polgármester. Épül-szépül az ország!

Mára sokan belátták, hogy a budapesti városfejlődés eddigi formája fenntarthatatlan; még a középrétegek is kezdik felismerni, hogy ez az épülés-szépülés kéz a kézben járt a turizmusipart is pörgetni hivatott – nem ritkán kormányközeli érdekeket szolgáló – látványberuházásokkal, tömegrendezvényekkel stb. Amelyek egyrészt óriási korrupcióra adtak ürügyet, másrészt nem voltak éppen környezetkímélők. (Nem is lehettek volna – a fák pl. tipikusan az építőipar útjában állnak, és különben is csak oxigént termelnek, profitot nem.)

De ez a várospolitika a szó társadalmi értelmében sem volt fenntartható: emlékszünk, amikor kitiltották a csavargó hajléktalanokat a turisták számára fenntartott, frissen felújított közterekről?

Apropó, jó hírnév a világban. Magyarország régóta sportot űz a világ turista felének való kényszeres megfelelésből. Képletesen és szó szerint is. Olimpia, vizes VB… a magyar állam bármilyen sporteseményt képes lenne megrendezni méregdrágán, csakhogy kivívja a turisták elismerését. A magyar turizmus-ideológia másik kedvenc közmondása így szól: A világ szeme Magyarországon!

És bár turista államideológiánkról ordít, hogy a végletekig kozmopolita, mégis ez a turizmus áll a magyar kormányra (is) jellemző nemzeti sovinizmus hátterében – hiszen a nemzetnek minden áron fel kell kerülnie a turista-nemzetek nagytérképére, azaz ki kell vívnia a nagyhatalmak és Európa elismerését. Ezért van az, hogy hazánkban a nemzeti vulgár-nyugatellenesség (sorosozás, brüsszelezés stb.) békésen megfér a vulgár-nyugatféltéssel és a nyugati civilizáció karikatúrájával, az európai fehérkereszténységgel való önkéntes azonosulással.

Szerte a világban póló-farmerban, iPhone-nal járó, csupa globalizált terméket fogyasztó turisták vallják magukat nacionalistának és a lokalitás igaz képviselőinek. Ez nem kelt megütközést, sőt, a magyar nemzeti ideológusoknak sem kell hangos röhögéstől tartaniuk, amikor azt írják, hogy a nemzeti burzsoázia primitív vagyonfelhalmozása valójában lokalista(!) gazdaság, vagyis Mészáros Lőrinc(!) igazából helyi vállalkozó.

Az egy dolog, hogy a nemzetállam lokálnak kissé bazi nagy, de ami ennél is furcsább, hogy Mészáros Lőrinc befektetései pedig, mit ad Isten, nemzetköziek… Ennyit a magyar turista-nacionalizmusról.

A turista nem csak onnan ismerszik meg, hogy mobilis: a turista jellemzően keresztény és  fehér. Utóbbit nem szokás kijelenteni, mert minek; fehérnek lenni a gyakorlatban annyit jelent, mint rassznélkülinek lenni. Az átlag-normál „fehérember” sokkal értékesebb és fontosabb dolgok köré szeretné szervezni identitását, mintsem bőrszínéhez, és nem szereti, ha lefehérezik – mert szeretne rassznélküli lenni, mint mindenki más.

Azért akadnak nem-fehér turisták is. A haiti rabszolgaforradalom egyik mottója úgy szólt, hogy a szegény mulatto fekete, a gazdag fekete mulatto. (Mulattónak a „kevertfajúakat” [egy fekete és egy fehér szülő] nevezték, akik szabad embernek születtek; csak a tisztán feketék voltak rabszolgák a sziget francia fennhatóság alá tartozó részén, Saint-Domingue-ban.) Olyan sok minden nem változott az 1791-es haiti forradalom óta: ma sem minden barnabőrű migráns, csak a csavargó – a barnabőrű turista mediterrán, kreol, exotikus…

A globális egyenlőtlenségek etnicizálása tehát, mint a neve is jelzi, nem egy egyszeri alkalomból megállapított, statikus tény, hanem állandósult folyamat, amely állandó mentális gyakorlatozást, esetleges kivételezést és aktív gyűlölködést kíván. Állami propagandával kiválóan rá lehet segíteni.

Pedig miközben a magyar állam aktívan etnicizálja a globális egyenlőtlenségeket, rengeteg kelet-európai, azon belül is magyar csavarog a világban. Ők a globális egyenlőtlenségeket egészen más okokból igyekeznek racionalizálni.

Nekik Nyugat-Európába érkezve gyakori tapasztalatuk, hogy pont annyiba nézik őket, mint a megvetett muszlimokat, és pont annyira zsákmányolják is ki őket. Vagy még annál is jobban, mert nem férnek hozzá pl. azokhoz a munkajogokhoz és jóléti intézkedésekhez, amelyek a menekült státusszal rendelkezőknek járnak.

Ezek a jóléti intézkedések nem ritkán több száz eurónyi segélyt jelentenek, ami Nyugat-Európában nem számít nagy pénznek, és összegük nem feltétlenül vall bőkezű államra, csak magyar szemmel nézve tűnnek érthetetlenül soknak.

De vajon végső soron nincsenek a világ csavargói egymásra utalva?