Blog a 99%-nak

Ennyit a „progresszívekről”

Október 29-én csütörtökön újabb fejezet ért véget a brit liberális elit Jeremy Corbyn elleni boszorkányüldözésében, amikor a Munkáspárt vezetése felfüggesztette a politikus párttagságát és kizárta parlamenti frakciójából. Corbyn több, mint fél évszázada a Munkáspárt tagja, harminchét éve annak parlamenti képviselője, 2015 és 2020 között annak elnöke és kétszer miniszerelnök-jelöltje volt. A politikus a párton belüli kemény szociáldemokrata szárny képviselője volt mindig is, szembemenve pártjának korábbi harmadik utas, liberális politikájával.

Corbynt  2015-ben választották meg a Munkáspárt élére, ezzel a korábban centrumpolitikát folytató párt baloldali elemeket emelt a programjába és fokozatosan szociáldemokrata irányultságúvá kezdett válni. A magát progresszívnek valló brit liberális elit (azaz a sajtó, a párt korábbi vezetése, a londoni pénzügyi világ stb.) azonban már ekkor megtett minden Corbyn ellehetetlenítése érdekében.

A baloldali politikus számos olyan kérdésben képviselt a „progresszívektől” eltérő álláspontot, ami szúrta a pénzügyi körök szemét: a kezdetektől ellenezte az iraki háborút és az Egyesült Királyság külföldi katonai beavatkozásait, állami kézbe vette volna a privatizált vasúttársaságokat, emelte volna a gazdagok adóit, leszerelte volna az ország atomfegyver-arzenálját, és szkeptikus volt az Európai Unió neoliberális megvalósulásával kapcsolatban.

A média Corbyn elleni sorozatos támadásait sokszor kielemezték már. Itt elég annyit megjegyezni, hogy a szocializmussal nem éppen vádolható The London Economics elemzése szerint

Jeremy Corbyn a brit történelem leginkább támadott politikusa.

A lap sok más adat mellett kiemeli azt is, hogy a

Corbynról szóló cikkek több, mint háromnegyede tényszerűen sem helytálló vagy indokolatlanul rossz fényben tüntette fel a politikust.

Hasonló következtetésre jutott a London School of Economics (LSE) médiatanszékének elemzése is. Ennek a lejárató hadjáratnak az éle volt kezdetektől fogva az antiszemitizmus vádja, amit sem akkor, sem máig nem sikerült bizonyítani Corbynnal szemben, de ami pártelnöksége idején szinte minden nap megjelent a legtöbb brit sajtótermékben. A vád alapja az, hogy Corbyn pacifista politikusként sokat kritizálta Izrael emberijog-sértéseit.

Ez azonban olyan vád, mintha egy Oroszország külpolitikáját kritizáló embert ruszofóbiával, egy magyar állam működését szidó embert pedig magyargyűlölettel vádolnánk. Annak ugyanis, aki Izraelt kritizálja, még egyáltalán nem biztos, hogy minden izraelivel van baja. Pláne nem minden zsidóval, amit ugye az antiszemitizmus jelent.

A vád azért is abszurd, mert a brit Munkáspárt számos zsidó származású tagja és számot más országból származó zsidó is kiállt Corbyn mellett húsz éve éppen úgy, mint ma. Csakhogy a vádlókat ez nem érdekelte, amikor csütörtökön éppen Corbynnak az antiszemitizmust vizsgáló bizottság jelentésére tett állásfoglalása miatt függesztették fel a pártban és zárták ki a frakcióból.

A döntés abszurditását az is jelzi, hogy a Jewish Voice for Labour nevű, zsidó munkáspárti tagokat tömörítő hálózat azonnal tiltakozott is ellene, néhány óra alatt harmincötezer aláírást gyűjtve a valamikori baloldali pártelnök mellett.

Brit zsidó értelmiségiek fel is hívják a figyelmet arra, hogy

a támadók Corbyn ötven éves politikai pályafutásából egy, azaz egy valódi antiszemita kijelentést nem tudnak felidézni.

A boszorkányüldözés, ami valamiféle kafkai perként konkrétan soha ki nem mondott és be nem bizonyított vádak mentén futott, Corbyn felfüggesztésével újabb fejezet végére ért. A vád persze abszurd, hiszen azt sugallja, mintha Corbyn irányítása alatt az egész Munkáspártban probléma lett volna az antiszemitizmus, előtte és utána azonban nem, ami egy százhúsz éves, félmillió tagot számláló szervezetnél természetesen abszurditás.

A cél azonban a kezdetektől fogva nem is az antiszemitizmus kivizsgálása volt, sokkal inkább Jeremy Corbyn és a baloldali rendszerkritikusok eltüntetése a brit politikai életből. Ezt szolgálta az is, amikor a liberális pártelit tavaly arra kényszerítette Corbynt, hogy eredeti szándéka és politikai meggyőződése ellenére egy második Brexit-népszavazás mellett kampányoljon. És ezt szolgált minden egyes gáncs, amit a magukat progresszívnek nevezők a médiával karöltve 2015 óta Corbynnak vetettek.

Corbyn felfüggesztése persze már csak a befejezése a vele való, Munkáspárton belüli leszámolásnak. Ha más nem, akkor pedig ennek a sztorinak az egyetlen tanulsága az, hogy Corbynnak pártvezérként le kellett volna számolnia a progresszívekkel és ellen kellett volna állni mindenkinek, aki vissza akarta rántani a pártot a centrumpolitika felé. A liberálisok ugyanis már valójában akkor győztek, amikor a korábban választóknak tett ígéret felrúgására és a második brexit referendum támogatására, ezzel pedig eredeti programja elárulására kényszerítették Corbynt.

Jeremy Corbyn bizonyára soha nem fog már visszatérni a politika élvonalába, ezzel pedig az antiszemitizmus vádja is érdektelenné válik majd és ejtésre kerül. Keir Starmer vezetésével pedig ugyan minden bizonnyal népszerű vezetője lesz a Munkáspártnak, de mindez hiábavaló lesz, ha ők már egyáltalán nem baloldali programmal vágnak neki a következő választásoknak.

Az a bő fél évtized, amikor a baloldali gondolat hosszú kihagyás után meghatározni tudta a brit politikát véget érni tűnik. A baloldali rendszerkritikát, mint annyiszor korábban, nem a konzervatívok, hanem éppen a magukat progresszívnek nevező neoliberálisok számolták fel. Ennek pedig, mint annyiszor korábban, megint ugyanaz a vége lesz: az elégedetlen emberek keserű megérkezése a szélsőjobb hazug ölelésébe.