A Psychological Bulletin amerikai folyóiratban nemrég megjelent tanulmányukban Thomas Curran és Andrew Hill arra az eredményre jutottak, hogy a perfekcionizmus évről évre egyre inkább eluralkodik a társadalmon. A két pszichológus szerint „a mai fiatalok generációjának az az érzése, hogy egyre többet várnak el tőlük, ők is egyre többet várnak el másoktól, és hogy saját maguktól is többet követelnek meg.”

Amikor a tökéletességre való törekvés okait kell beazonosítani, Curran és Hill nem hallgatják el a következtetésüket: a folyamatot szerintük egyértelműen a neoliberalizmus okozza.

A neoliberális ideológia ugyanis a konkurenciát támogatja, akadályozza az együttműködést, az ambíciókat tartja nagyra, és az egyén értékét a munkahelyi sikerrel köti össze.

Nem meglepetés hát, hogy az ilyen értékrendszerrel rendelkező társadalmakban az emberek keményen ítélkeznek másokról, és attól rettegnek, hogy mások vajon hogy ítélkeznek róluk.

A pszichológusoknak sokáig egyféleképpen definiálták a perfekcionizmust: egy ember önmagával szemben való magas elvárásaiként. Az utóbbi évtizedben a kutatók azonban már több fajtáját különítik el ennek a jelenségnek. Eszerint létezik önmagunkra vonatkozó, másokra vonatkozó és társadalmi perfekcionizmus is.

Az önperfekcionizmus azt jelenti, hogy valaki önmagának állít irreálisan magas standardokat, míg a másokra vonatkozó perfekcionizmus lényege, hogy másokat ítél meg egészségtelenül nagy elvárásokkal. Curran és Hall szerint azonban „a társadalmi perfekcionizmus a három fajta közül a legkárosabb”. Ez azt a paranoid és rettegő érzést jelenti, melyben az embernek az a benyomása, hogy mindenki más csak azt várja, hogy őt egy nagyobb hibája után egyszer s mindenkorra leírja. A társadalmi elvárások jellege és az ítélkezés kultúrája alapján pedig ez a rettegés nem is olyan érthetetlen, mint elsőre gondolnánk.

Az irracionális társadalmi elvárások fokozott érzékelése társadalmi elidegenedéshez, neurotikus önvizsgálathoz, szégyenhez és az értéktelenség érzetéhez vezetnek.

Ehhez jön a negatív társadalmi megítéléstől való félelem, a gyengeségek kitudódásától való rettegés és a kritikára valamint kudarcokra való fokozott érzékenység.

A perfekcionizmus kulturális hátterét, valamint a generációk közötti különbségeket kutatva Curran és Hall egy metaanalízist végeztek korábbi mintavételek vizsgálatával. Nem meglepő módon arra jutottak, hogy az USA-ban, Nagy-Britanniában és Kanadában az 1989 után születettek a perfekcionizmus mindhárom fajtájától sokkal jobban érintve vannak, mint az idősebbek, s hogy az eredmények évről évre lineárisan növekszenek. A társadalmi perfekcionizmus pedig még a másik két fajtához képest is kétszer olyan gyorsan tör utat magának.

A fiatalok érzése, hogy a kortársaik és a társadalom szigorúan ítélkezik felettük, évről évre növekszik.

Curan és Hall e változás okaként a neoliberalizmus előretörését és a meritokrácia térnyerését jelölik meg. A neoliberalizmus a piacorientált módszereket részesíti előnyben, s az embernek magának is saját képességei értékesítését kínálja az érvényesülés eszközeként. A hetvenes évek közepe óta a piaci dereguláció és a privatizáció a verseny kiélesedéséhez vezetett a világ minden részében. A fókuszban pedig mindig és minden szempontból az ember volt, soha nem a közösség.

A meritokratikus értékek (melyek szerint a társadalmi státusz az egyéni intelligencia, az erény és a kemény munka eredménye) mindenkinek azt sugallják, hogy a kudarcok csak és kizárólag az egyéni értéktelenség jelei.

A szerzők szerint a neoliberális meritokrácia olyan könyörtelen körülményeket teremtett, amiben mindenki a saját termékének (saját magának és munkaerejének) a márkanagykövete, kereskedője és értékesítője a mindent átható versenyben. Curran és Hall szerint ez az állapot „a modern élet középpontjába a harcot, a szereplést és az önmegvalósítást helyezi”, sokkal inkább, mint az előző generációknál.

A szerzők olyan adatokra hivatkoznak, melyek szerint az emberek manapság kevésbé érdekeltek a szórakozásban és a társasági életben és sokkal inkább egyéni törekvéseiket igyekeznek megvalósítani, hogy produktívnak érezzék magukat és azt gondolhassák, hogy valamit elértek. Ha a világ azt várja el az embertől, hogy minden esetben és mindig sikert érjen el és a kortársak megbecsülése magas elvárásokhoz van kötve, akkor lényegtelennek tűnik a barátokkal időt tölteni, s sokkal fontosabb a közösségi média-profilok tökéletesítése.

A perfekcionizmus határtalan térnyerésének egyik következménye Curran és Hall szerint a durva pszichológiai megbetegedések számának folyamatos növekedése.

A perfekcionizmus félelmekkel, étkezési zavarokkal, depresszióval és öngyilkossági gondolatokkal korrelál. A tökéletességre való állandó kényszer, ezzel együtt pedig az irracionálisan magas elvárásokon való rendszeres elbukás a pszichológiai megbetegedések tüneteit súlyosbítják.

De még a minden pszichológiai zavar nélküli fiatalok is egyre rosszabbul érzik magukat a felmérések szerint. A perfekcionizmus ugyanis ellenséges környezethez, bizalmatlansághoz és elutasításhoz vezet, hiszen bárkiről bármikor bárki ítélkezhet. A társadalmi perfekcionizmus pedig csak erősíti ezt az elidegenedést, hatásai pedig az érzelmi nyomástól a szó szerint halálos következményekig érnek.

Az egyre inkább teret nyerő perfekcionizmus egy másik következménye a szolidaritásra való képtelenség, ami a neoliberalizmus előretörésének megállításában döntő fontosságú lenne.

Egészséges önértékelés nélkül ugyanis képtelenek vagyunk stabil társadalmi kapcsolatokat kialakítani, ezek nélkül pedig lehetetlen normális politikai és gazdasági rendszert teremteni.

A perfekcionizmus oda vezet, hogy megvetjük egymást, hogy félünk egymástól és a legjobb esetben is bizonytalanok vagyunk. Ez megakadályozza a szolidaritás és a kollektív cselekvés azon fajtáit, amelyek szükségesek lennének a neoliberalizmus elleni harcban, amely éppen ezt a perfekcionizmust kitermelte.

A társadalmi atomizálódás és az elidegenítő perfekcionizmus egyetlen lehetséges ellenszere az abszolút individualizmus elutasítása és a kollektív értékek újbóli bevezetése társadalmunkba. Ez óriási feladat, de látva azt, hogy a neoliberalizmus milyen élhetetlen világot és társadalmat kínál nekünk, ez az egyetlen út előre.

A cikk Meagan Day: Der Neoliberalismus untergräbt unser Selbstwertgefühl című írása alapján készült