A június 15. szombaton nyilvánosságra hozott megegyezés szerint az LMP minden budapesti kerületben beáll a DK-MSZP-Momentum balliberális trió jelöltjei mögé. Mindezért pedig nem kapnak mást, mint hogy kerületenként egy körzetben jelöltet indíthatnak a Fidesz ellen. Ez egyrészt azért ironikus, mert korábban több kerületben is leosztották már a kerületi egyéni körzeteket, így ezeket a megállapodásokat a balliberális pártok ezek szerint szégyentelenül felrúgták. Az viszont, hogy az LMP feladja a Jobbikkal való harmadik pólus kialakulásának tervét és belemegy abba az (egyébként végtelenül megalázó) megegyezésbe, aminek részeként sehol nem állítanak polgármester-jelöltet, a párt teljes felszámolásával egyenértékű.
A budapesti megegyezés előtt egy héttel egyébként az LMP pécsi szervezete pont azt közölte a sajtóval, hogy a Baranya megyei városban mégsem egyeznek meg a többi ellenzéki párttal. A helyzet ugyanakkor nagyon hasonló volt: az ellenzék nagy része igyekezett az LMP-nek megalázó és vállalhatatlan feltételeket szabni, a párt pedig vagy ezekbe belemenve adja fel az elveit, vagy azokat elutasítva lesz megint Fidesz-bérencnek titulálva.
A balliberális pártok immáron tíz éve dolgoznak az LMP felszámolásán, ennek a folyamatnak csak az intenzitása erősödött az utóbbi időben. A projekt legkésőbb az EP-választások óta teljes sebességre kapcsolt, a leszalámizás, az ígéretek lebegtetése, közben a Jobbik kizárása a budapesti egyeztetésekből stb nem hagytak ebben kétséget. Megvan ennek a módszertana, Molnár Zsolt és Gyurcsány Ferenc nem ma kezdték ezt a sportot.
Mégis, ebben a minden szempontból előnytelen helyzetben az LMP-nek még mindig lehetett volna esélye kiállni az elveiért, a politikai elképzeléséért. Vagy legalább korábbi partnerüket, a Jobbikot nem kellett volna teljesen elárulni. Persze az elvek az idő szorításában és az izzadtságszagú, forró nyári tárgyalószobákban nem tartottak sokáig. Különben is, elképzelés és politikai vízió nélkül az elveknek sincsen már olyan sok értelme.
A történetnek mégsem ez a tanulsága. Ahogy az LMP-t ledarálja a régi baloldal, úgy fogja majd egy napon a Momentumot is megpróbálni ledarálni (legkésőbb 2022-ben), Gyurcsány Ferenc halálos öleléséből nincsen menekvés. Nemrég még Karácsony is biztos nyeregben érezte magát, aztán a Kálmán Olgával hirtelen nagyot fordult a világ, a megegyezéseket mindig többféleképpen lehet értelmezni, erről Karácsony maga is mesélhetne. A politika, azon az oldalon, már csak ilyen műfaj.
Az LMP megszűnése végbemehetett volna persze szebben is. Mikor világossá vált, hogy a balliberálisok a párt felszámolására törekednek, akkor még mindig ki lehetett volna tartani önálló jelöltek vagy a Jobbik mellett, még mindig lehetett volna legalább úgy tenni, mintha volna szándék meg tehetség egy politikai alternatíva felmutatására. Nem volt. És tulajdonképpen nem is kárhoztatok senkit: a krónikusan alulfinanszírozott magyar politikából becsületesen nehéz meggazdagodni, aki egyszer feladja civil állását egy politikai tisztségért, az utána foggal-körömmel fog ragaszkodni hozzá, ahogy most látjuk, az elveit is feladva.
És bár korábban is megírtam, hogy az LMP nem működik nagyon másként, mint egy önkormányzati képviselőknek működtetett franchise-vállalkozás, valójában ez a többi pártra is ugyanúgy igaz, az MSZP és a Jobbik sincsenek sokkal jobb állapotban, csak még kicsit nagyobbak. Öt év múlva pedig minden bizonnyal a Momentumnak is szembe kell majd néznie az önkormányzati képviselők igencsak fajsúlyos párton belüli lobbijával. Ez egészen addig így lesz, amíg valamelyik politikai erő nem tud majd kiterjedt, és aktív mozgalmi bázist építeni. Ennek viszont még nem látjuk előjeleit.
Szebb lett volna látni az LMP-t az elvei mellett kimúlni, de nem ezt választották, s ez már innentől kezdve az ő döntésük. És valójában most már mindegy is, csak idő kérdése volt. Ha más nem, legalább meggyorsították a párt kimúlását. És, talán, jól is van ez így.