Legutóbbi cikkemben leírtam három tényt Kubáról; azt, hogy felszámolta területén az analfabétizmust, jó egészségügyet alakított ki, és a világ legfenntarthatóbban fejlődő országa. (Utóbbiról külön megjegyeztem, hogy nem a Castro-rezsim érdeme.) A cikk egyik további részében azt írtam, hogy a XX. századi kommunista rezsimek modernizációs és iparosodási politikája „pont annyi, ha nem több erőszakkal járt, mint a kapitalista országoké”, de ez már elkerülte a jobboldali olvasók figyelmét, Kubánál már bevégeztetett a sorsom.

Aki a fenti bekezdést képtelen értelmezni – gyanús, hogy nem szövegértésbeli a probléma – az definíció szerint nem is lehet antikommunista, mert nem érti a kommunizmust. A patológiás baloldalgyűlölete még abban is megakadályozza, hogy rendesen megértse a baloldal történelmi bűneit, vagy egyáltalán felismerje, amikor egy baloldali azokról érthetően és őszintén ír. De nem érti az iparosodást sem, sem a modernitást, így azon belül Magyarországot sem értheti.

Azért a képlet nem olyan bonyolult. Arról van szó, hogy a „kommunizmus bűneiből” a jobboldalt a kommunizmus jobban zavarja, mint a bűnök, sőt, utóbbiakat még jól el is tanulta, hogy immáron kommunista módszerekkel küzdhessen a kommunisták ellen. Aki szerint ez csak elmélet, az nézze csak meg mit írt Anne Applebaum Schmidt Máriáról, akiről maga Schmidt Mária vallja, hogy régi barátja:

„És bár nagyon jól tudja, mi történt az országában az 1940-es években, lépésről lépésre követte a Kommunista Párt forgatókönyvét, amikor átvette a Figyelőt, egy nagyrabecsült magyar folyóiratot: kitúrta a független újságírókat, és megbízható kormánypárti írókkal helyettesítette őket.”

Egy igazi antikommunista tudja, hogy az igazi kommunistát nem az ideológia teszi, hanem a módszerei. Ezt még a jobboldal is tudta a 90-es években, pl. mikor Antall József azt mondta, hogy „Marx Tőkéjéből csak a Tőke kellett nekik”. Ejj, a régi szép idők, amikor még Antall József volt a jobboldal. Amikor még Csurka István volt a szélsőjobboldal, aki sokkal okosabb és őszintébb volt, mint mondjuk Toroczkai, még TGM szerint is…

És milyen érdekes, az ilyen „ideológiai antikommunisták” alkotják az egyetlen olyan társadalmi csoportot Magyarországon, melynek erős, igazi, hamisíthatatlan osztálytudata van –

osztályelméletük lényege, hogy vannak ők, a budai polgárok vs. mindenki más.

Ők azok, akik szerint Párizs kevésbé biztonságos, mint Budapest, mert megijedtek a színesbőrű kütyüárusoktól az Eiffel-torony lábánál, és mert a Blaha Lujza téren még sosem haladtak át, csak taxival. Ők azok, akik milliomodjára is elmondják, hogy a NyUGat HaNYatLik, és egyszer sem röhögik el magukat közben. De próbáld csak nekik azt mondani, hogy a nyugatnak nem kéne beavatkoznia Iránban, bármi jót írni Kubáról, ami történetesen tény, vagy szolidaritást vállalni akárcsak egyetlen népcsoporttal, amit a nyugat gyarmatosított…

Ebben sincsen semmi bonyolult, vagy új. A történelemben is azok az európai országok fordultak a nyugat ellen, amikkel a nyugati államok gyarmatként bántak, és még „jogos jussukból”, a nyugat globális gyarmatosítási lázából is kiszorultak. Lásd, Olaszország. Lásd, Németország, amely sokáig nem is nyugat-európai, hanem közép-európai országnak vallotta magát. (Az, hogy mi a „nyugat” sosem volt kőbe vésve.) Már csak kellett egy ideológia, ami szerint 1. minden és mindenki, ami nem európai, az eleve alárendelt 2. a világ összes kincse minden európainak, tehát nekik, olaszoknak/németeknek is alanyi jogon jár. Szerencsére a nyugat erre már korábban kitalált valamit, ezt úgy hívják, hogy fajelmélet.

Itt húzódik a szakadék a Fidesz nyugatellenessége és a baloldali nyugatellenesség között. (Azaz Frantz Fanon, Edward Said és az összes többi olyan baloldali szerző nyugatellenessége, akiket Békés Márton szeret idézni… Ők mind „migránssimogatók” voltak.)

Attól a „nyugatellenességtől”, amit a Fidesz képvisel, még egyetlen gyarmatosított nép autonómiája sem növekedett soha. Ellenben indult tőle jó pár háború, köztük két világháború.

Az első világháborút nem csak, hogy a gyarmatokért vívták, ahogy az a magyar történelemkönyvekben is szerepel, de tőlünk nyugatra gyakran emlegetik úgy, mint „amikor a gyarmati erőszak hazatért”.

De nem csak az erőszak tért haza, hanem a fajelmélet is. A fajelmélet a gyarmatosítás és a transzatlanti rabszolgakereskedelem legitimáló ideológiája volt, nem több. Ezt onnan lehet biztosan tudni, hogy a kezdeti gyarmatosítók, a spanyolok, portugálok stb. vallási alapon ítélték el az őslakosokat, mert nem voltak keresztények, s nem azért, mert más volt a bőrük színe. A rabszolgakereskedelmen alapuló gyarmatosítás viszont egyértelműen faji hierarchiákat épített ki.

A fajelmélet hazatérése „rasszosított” más, eredendően nem „faji” konfliktusokat is. Lásd, akik azt mondják, hogy „a muszlimokat gyűlölni nem rasszizmus, mert az iszlám nem rassz, hanem vallás” sajnos még sosem gondoltak bele, hogy a zsidó sem rassz; azzá lett.

Arra is van példa, hogy a fajelmélet „visszatér”, melyre a legjobb példa a 90-es évekbeli ruandai hutu-tuszi népirtás. A hutu és tuszi eredetileg foglalkozást jelöltek; a hutuk parasztok voltak, a tuszik pedig pásztorok; és a két csoport között volt mobilizáció. A belga gyarmatosítók bürökratizálták a két csoportot, ezáltal megszüntették a köztük való átjárást, és rasszosították őket; a tuszikról úgy tartották a gyarmatosítók, hogy a civilizált Egyiptomból származnak, a sötétebb bőrű hutuk pedig alacsonyabbrendű faj. Így indult útjára az a gyűlölet, mely a 90-es évekre népírtásba torkollott.

A rasszosítás mindhárom típusa arra az igazságra világít rá, hogy a faj egy mítosz, Európa első számú mítosza és ideológiai exportja. Amikor Bayerék a fehér férfiakért tüntetnek, akkor nem csak az a kérdés, hogy Niedermüller Péter miért importálja hazánkba a brüsszeli liberálisok kedvenc strófáit (a brüsszeli EP körüli yuppienegyedbe a dekolonizációs mozgalmakból már csak a fehérférfiakozás jut el…) hanem az is, hogy miért azonosul egyáltalán a Fidesz egy olyan identitásmítosszal, amit

tisztán az állítólag gyűlölt nyugat és a globalizáció hozott létre.

És ezek idéznek Fanont, meg Saidot, meg Gramscit. Gramsci nem az övék, ahogy Fanon sem, de ugyan mi szükségük lenne rájuk? Békés Márton, akinek tudása előtt ámulva meghajolnak a legtudatlanabb liberálisok, csak Steve Bannont copypaste-eli, aki történetesen tényleg olvasta Gramscit, és még meg is értette. A Fideszen, ami csak a nyers erőt ismeri, Gramsci kezenyoma sehol sem látszik, és Fanon munkásságából is maximum a könyv hátlapjához van közük.