„Európának ez a Holdra szállás pillanata” – nyilatkozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 2019 decemberében az Európai Zöld Megállapodás nevű, környezetvédelmi javaslatcsomag bemutatásakor. A Zöld Megállapodás (angolul European Green Deal) célja, hogy uniós szinten alkosson egy egységes és hosszú távú tervet a klímaváltozás megállítására. Elsődleges célja pedig, hogy a kontinens 2050-re elérje a karbonsemlegességet, azaz ne bocsásson ki több szén-dioxidot, mint amennyit megkötni képes.
A tervet Lengyelországot leszámítva az Unió összes állama, valamint az Európai Parlament is támogatta, így annak megvalósítása a következő években minden bizonnyal el is kezdődik. Jelentőségét az adja, hogy az eddigi sokrétű és bonyolult, konkrétumokban nem bővelkedő uniós környezetvédelmi előírások helyett egy olyan politikai szabályozás jön létre, amely a gazdaság minden területére kiterjed, s összefüggéseiben néz szembe a klímaváltozással.
Elvileg.
Ha a Green Deal valóban Európa Holdra szállása, akkor ez a leszállás minden bizonnyal hosszadalmas és nehézkes lesz. A Zöld Megállapodás megszavazása ugyanis közel sem jelenti azt, hogy a környezetvédelmi előírásokat már alkalmazzák is: azoknak kidolgozása ugyanis még csak most kezdődik el. Azaz a jól hangzó célon (klímasemlegesség 2050-re) kívül sok konkrétum még nem derült ki. Megegyeztünk tehát valamiben, amiről fogalmunk nincs, hogy fogjuk elérni.
A Zöld Megállapodás magyar támogatói
A Fidesz és Orbán Viktor álláspontja a klímaváltozással kapcsolatban minden, csak éppen nem tiszta. Az objektivitás okán meg kell jegyezni, hogy a Fidesz körüli kulturális tér 2010 előtt igencsak zöld volt: a Gyurcsány kormányok ideje alatt a magyar jobboldal a környezetvédelmet a hagyományőrzés részének tekintette, ezzel együtt pedig a Kárpát-medence természeti kincseinek megőrzése a jobboldali identitás fontos eleme volt. Nem véletlen, hogy Magyarország egyetlen zöld köztársasági elnökét, Sólyom Lászlót is a Fidesz szavazataival választották meg annak idején.
A fordulat aztán 2010 után jött el, amikor a kormány neoliberális gazdaságpolitikája részeként fokozatosan lazította a természetvédelmi előírásokat, megszűntette a környezetvédelmi minisztériumot, majd a klímaváltozás problémájának égetőbbé válásával egyre inkább szembe fordult a klímavédelemmel. Ennek részeként jutottunk el oda, hogy bizonyos kérdésekben ma már egész Európában szinte a Fidesz az egyetlen, aki szembemegy a környezetvédelmi konszenzussal.
Az MSZP és a DK az utóbbi időben szépen csendben beálltak a zöld kérdések mögé, korábban ez azonban közel sem tartozott prioritásaik közé. 2010 után ellenzékből egyrészt valószínűleg azért hallgattak a kérdésben, mert nem akartak az LMP-vel egy platformra kerülni. Másrészt ugyanakkor ők sem felejtették el, hogy 2010 előtt saját maguk is pontosan a Fideszhez hasonló multisimogató gazdaságpolitikát folytattak, s ennek megfelelően mentek szembe a környezetvédőkkel.
A magyar ellenzék számottevő pártjai közül a Momentum az, aki valóban képviseli a zöld ügyet. Fekete-Győr András nemrég klímakörök megalakítását jelentette be, a párt pedig szimbolikus lépésekkel is igyekszik felhívni a figyelmet a probléma nagyságára. A Momentum EP képviselői igyekeznek tenni is a változásért, Donáth Anna szerint a klímaváltozás nem jobb- vagy baloldali ügy, Cseh Katalin pedig egyenesen maga is részt vesz a Zöld Megállapodás kidolgozásában. Olyannyira, hogy Cseh a liberális RE európai frakciójának Zöld Megállapodásért felelős platformját vezeti, ezzel pedig valódi befolyása van arra, hogy a Green Dealből végül mi sül ki.
De vajon elhihetjük-e azt, hogy tényleg a bolygó megmentésén dolgoznak?
Mi is az a Green New Deal?
Ursula von der Leyen Európai Zöld Megállapodása (EGD) a korábban Amerikában kidolgozott Green New Deal (GND) tervére válaszul jött létre. A GND (Új Zöld Megállapodás) a harmincas években Franklin Roosevelt amerikai elnök által válságkezelésre bevezetett gazdaságpolitikai csomag, a New Deal huszonegyedik századra alkalmazott változata. A szabályozatlan, tisztán piaci alapon működő amerikai gazdaság az 1929-es válságban összeomlott, milliók váltak munkanélkülivé, s az ország történetében először a bevándorlást kivándorlás váltotta fel. Ahogy idővel világos lett, hogy a gazdaság a nagy cégek által soha nem fog talpra állni, Roosevelt rájött, hogy egy új, állami beavatkozást középpontba helyező gazdaságpolitikára van szükség.
Az 1933-as New Deal a piac szabályozásával, szociális- és közmunkaprogramokkal és addig nem látott méretű állami beruházásokkal húzta ki a gazdaságot a gödörből. A baloldali gazdaságpolitika rövid idő alatt újra fejlődést hozott, az ország 1941-ben versenyképes iparral szállt tudott beszállni a második világháborúba, Rooseveltet pedig Washington és Lincoln mellett az USA harmadik legjelentősebb elnökeként tartják számon.
A kétezres években már emlegetett, de az utóbbi két évben támogatókra találó Green New Deal ma is egy, a harmincas évekhez hasonló gazdasági átalakulást javasol. Az Egyesült Államok demokrata pártjának baloldali képviselői, Bernie Sanders és Alexandria Ocasio-Cortez körül egy olyan tervet dolgoztak ki, mely tíz év alatt, óriási állami beruházásokkal teljesen átalakítaná az ország gazdaságát. A demokratikus szocialista képviselők 16.300 milliárd dollár befektetéssel, húszmillió zöld munkahely megteremtésével érnék el az USA klímasemlegességét 2030-ra. Mindehhez pedig a pénzügyi tranzakciók és a szupergazdagok megadóztatásával és a katonai költségvetés csökkentésével teremtenék elő a pénzt.
Megjegyzés: a demokratikus szocialista, akár csak az összes többi politikai kifejezés beleértve a liberálist, a konzervatívot az Egyesült Államokban mást jelent, mint Európában. Az amerikai demokratikus szocialisták – európai szemmel – társadalmi kérdésekben nagyon liberálisok, magas adókat vetnének ki, de ezzel együtt egyáltalán nem szabályoznák meg a piacokat és a társadalmi életet úgy, ahogy Európában a jobb- és baloldali pártok egyaránt teszik.
A Green New Deal európai megvalósításáról a zöld baloldal sokat beszélt az utóbbi két évben: magyar nyelven pedig ezen a blogon írtunk róla többször is (itt, itt és itt). A terv lényege, hogy a megújuló energiába és a fenntartható gazdasági ágazatokba való óriási állami befektetésekkel 2030-ra, azaz egy évtizeden belül alakítsuk át a gazdaságot úgy, hogy közben a jövedelmi különbségeket radikálisan csökkentjük. A tudományos konszenzus szerint nagyjából ez lenne az egyetlen út: a klímasemlegesség 2050-re való elérése ugyanis túlságosan késői volna, s kockázatossá tenné a bolygó melegedésének 1,5 °C-nál tartását, melyet ha nem tartunk, valószínűleg elbúcsúzhatunk mostani életmódunktól s civilizációnk egy részétől, beleértve az összes tengerparti települést, azaz nagyjából egymilliárd ember otthonát.
Másrészről világos az is, hogy klímavédelem a jövedelmi különbségek csökkentése nélkül nem lehetséges: pontosan láttuk, hogy mi történt, mikor Emmanuel Macron a gazdagoknak való adócsökkentés után a benzinárak emelése által a szegényekkel akarta kifizettetni a környezetvédelem árát. Az egy évig tartó, végül rendőri brutalitással szétvert sárgamellényes tüntetéssorozat pedig minden bizonnyal csak az első volt azok közül a megmozdulások közül, melyek során az alsó társadalmi rétegek szembefordulnak a gazdaság átalakításának árát rajtuk leverni akaró elitekkel.
Mert hogy nagy ára lenne a gazdaság tíz év alatt való átalakításának? Természetesen igen, s ennek a hatásait mindenki a bőrén érezné. Azonban azt állítani, hogy ezt megvalósítani nem lehetséges, szemenszedett hazugság:
a fejlett országok ugyanis mind átállították a gazdaságukat ennél nagyobb mértékben, ráadásul kétszer is: az első és a második világháború alatt ugyanis a hadigazdaságra való átállás sokkal nagyobb mértékű és költségű volt, mint a Green New Deal megvalósítása.
Csak míg akkor két értelmetlen háború miatt kellett áldozatokat hozni, addig most a bolygó megmentése a tét.
A Green New Deal hamis barátai.
A Green New Deal ötletét lemásolva, s annak népszerűségét learatva állt elő tavaly Ursula von der Leyen a Euroapean Green Deal tervével, sugallva azt, hogy ez a terv is képes lesz választ adni a klímaváltozás és az ebből következő társadalmi feszültségek és migráció kihívásaira. Csakhogy a két tervnek valójában sok köze nincs egymáshoz: míg a GND közel egy évtized alatt, óriási állami beruházásokkal, a gazdaság teljes átalakításával és a jövedelmi különbségek jelentős csökkentésével akarja elérni a karbonsemlegességet, addig a EGD harminc év alatt, nagy állami beruházások nélkül, a gazdaság szerkezetének átalakítása nélkül és a jövedelmi különbségekkel egyáltalán nem is foglalkozva védené a környezetet.
Von der Leyen Zöld Megállapodásából tehát egyrészt még hiányoznak a konkrétumok, másrészt amúgy is egy elégtelen célt tűz ki maga elé. A terv ráadásul pontosan a klímavédelem lényegét: a globális kapitalista gazdasági termelés logikájának megkérdőjelezését hagyja figyelmen kívül. Ennek részeként vették ki (Cseh Katalin és Donáth Anna lelkes szavazataival együtt), azt a szakaszt a tervből, mely az óriásvállalatok felelősségét állapította volna meg a klímaváltozásban. Azokét a multinacionális vállalatokét, amelyek közül a száz legnagyobb a globális szén-dioxid kibocsátás 71%-áért felelős.
Ahogy korábban is felhívtuk rá a figyelmet, a Momentum európai pártja, az ALDE, leginkább csak a szavakban környezetvédő, azonban mikor a valódi jogalkotásról van szó, jellemzően már a nagyvállalatok oldalán állnak. Ebben illik bele az is, hogy a párt két magyar EP képviselői a sajtóban rendszeresen a környezetvédelemről beszélnek, miközben támogatják nem csak az atomerőművek építését, de a minden szempontból környezetszennyező globális szabadkereskedelmet is.
Az Európai Bizottság Zöld Megállapodása tehát egyrészt nem elégséges, másrészt pontosan a lényeget hagyja figyelmen kívül: hogy a bolygó megmentése nem lehetséges egy örökké növekedő globális kapitalizmus keretei között.
Von der Leyen zöld politikája, éppen úgy tehát, mint a Momentumé, nem más, mint a szennyező gazdasági rendszer zöldre mosása, látszatintézkedések sorozata a valódi gazdasági fordulat elkerülése érdekében.
Nehéz megmondani tehát, hogy az ezzel való kampányolás vajon többet használ-e a környezetvédelem ügyének, mint amennyit árt. A bolygó megmentéséhez azonban semmiképpen nem elégséges.
